A jó, a rossz és a patkány

Hatalmas gázsit irányzott elő az Európai Unió kész átverés show-műsoruk folytatására.

München, 2019. május 19. Résztvevõ uniós zászlóval a hajában az „Egy Európa mindenkinek - a te szavazatod a nacionalizmus ellen” mottóval rendezett megmozduláson Münchenben 2019. május 19-én, egy héttel az európai parlamenti választás elõtt. A több mint 250 kezdeményezést összefogó Egy Európa mindenkinek (One Europe For All) nevû szövetség felhívására több német nagyvárosban tartottak felvonulást. MTI/EPA Fotó: Lukas Barth-Tuttas

Tacitus ókori történetíró egyik művében Cerialis római hadvezér az I. században elmondja, hogy a germánok a mohó prédavágy és a termékeny földek miatt kelnek át Galliába, de „ürügynek egyébként a szabadságot emlegetik és tetszetős jelszavakat, de hát senki még mások leigázására és kényuraságra nem vágyott úgy, hogy ne ugyanezeket a kifejezéseket használta volna”. A globalista, balliberális erők manapság szintén a szabadság, valamint a jogállamiság tetszetős jelszavát ürügyként felhasználva próbálják önkényes, központosított hatalmukat elérni. A jogállamiság célja pedig éppen az önkényes uralom kialakulásának megelőzése. Miközben a „kényuraságra” vágyók a szabad véleménynyilvánítás hiányára hivatkozva éjt nappallá téve siránkoznak, éppen ők azok, akik el akarják hallgattatni azokat, akik nem hajlandók bedőlni hagymázas elképzeléseiknek.

Ennek érdekében a globalizmus kiszolgálói – ultraliberális elképzeléseiket mércének tekintve – a politikai pártokra és politikusokra a „jó”, illetve a „rossz” bélyegét sütik, amit propagandájukat terjesztő sajtójuk segítségével szétkürtölnek a világban. Szerintük a „rossz” szuverenisták egyszerű ténymegállapításai a migránsokról vagy a „függetlenobjektív” sajtóról, az érintettek démonizálásának vagy gyűlöletkampánynak minősülnek, a „jó” föderalistáknak a másként gondolkodókat durván megbélyegző nyilatkozatai, a keresztények és a nemzeti érzelműek nyílt fenyegetése azonban a szólás- és sajtószabadság körébe esik. A „rossz” bélyegtől pedig sokan úgy félnek, hogy nem merik vállalni ellenvéleményüket, hiszen azzal kiírnák magukat a szalonból.

Angela Merkel tavalyi, az 1989-es határnyitás évfordulóján tett soproni látogatása után a Welt.de újságírója azon csodálkozott, hogy a kancellár még a jogállamiság miatt sem kritizálta hazánkat. Az ünnepi hangulat mellett a kancellár Sopronban, talán a harminc évvel ezelőtti eseményekre gondolva, felismerte a hazánk akkori és a mostani állapota közti különbséget, és így nem a „független jogvédő civil szervezetek” (fel)jelentéseit vette figyelembe mondanivalója megfogalmazásakor. Ezért a CEU „elüldözése” és a „civilek” vegzálása miatt sem aggódott. Sőt Angela Merkel kijelentette, hogy Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket, az az emberek érdekében történik. Ez pedig ellentmond a baloldal állításainak, amelyek alapján a pénzt a „civil” szervezeteknek és az ellenzéki önkormányzatoknak követelik. A Welt.de megállapításából azonban arra lehet következtetni, hogy a „jók” táborába tartozók nyilatkozataiban Magyarország elmarasztalása kötelező elem. Eközben a „független civil szervezetek” minden nekik nem tetsző jogszabályt a véleménynyilvánítás szabadságának megsértésére hivatkozva próbálnak megtorpedózni, miközben áldozati szerepben tetszelegnek, ezzel is demonstrálva a jogállamiság sérülését. Viselkedésük arra a focistára emlékeztet, aki minden ok nélkül lefekszik a tizenhatoson belül, jajgat és várja, hogy a bíró megítélje a büntetőt.

Az átláthatósági törvény és a Stop, Soros! NGO-kra vonatkozó részei miatt például az Amnesty International Hungary frontembere a Der Standardnak elsírta, hogy az aktivisták állandó fenyegetésben élnek, ő maga mindennap arra ébred, hogy ki tudja, mi fog aznap történni, házkutatást végeznek az irodájukban az adózás miatt, a kollégái és barátai pedig nemsokára a börtönben landolnak. Mindezt megspékelve egy fotóval, amin az aktivista a vesztőhelyre tartók fájdalmával az arcán látható. Hazugságaik ellenére a cikk megjelenése óta eltelt bő egy évben nem hallottam róla, hogy bármelyik NGO tagját valamilyen sérelem érte volna.

Az aktivisták a véleménynyilvánítás szabadságáért rettegő műsorszámukat a különleges jogrend idején alkalmazandó rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi szabályozás ürügyén is előadták. Bár az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy ez a szabályozás nem alaptörvény-ellenes, a külföldi sajtó is tele volt a „függetlenobjektív” újságírók iránti aggodalommal.

Az üldözött NGO-k az önkényes hatalomtól való rettegésük közepette az ellenzékkel karöltve, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényről is az ókori béljósok magabiztosságával kürtölték világgá, hogy az a kormány örök időkre szóló diktatúraépítését szolgálja. Egy budapesti jogászprofesszor pedig az osztrák Volksblattban szemrebbenés nélkül párhuzamot vont a koronavírus-törvény és az 1933-as német felhatalmazási törvény között, habár a Wikipédiából is kiolvashatóak a köztük lévő lényeges különbségek. A diktatúrával riogatók kirívó hazugságaikért semmilyen szankcióban nem részesültek, még bocsánatot sem kértek, sőt a „civil” előadóművészeknek az eddigieknél is nagyobb gázsit irányzott elő az Európai Unió kész átverés show-műsoruk folytatására.

A Helsinki Bizottság nagyszerűségét ugyanis mi sem bizonyítja jobban, mint hogy társelnöknőjüket a baráti szervezetek rendszeresen kitüntetik, amiről propagandasajtójuk (ilyen nincs, és mégis van) lelkendezve szokott beszámolni. Egy szakácsújság belsejében terjesztett propagandakiadványból azt is megtudhattuk, hogy a „jogvédők” hősnőjénél csak egy nagyszerűbb ember létezik az egész világon: Greta Thunberg. A Helsinki Bizottság szerint azonban most az Index.hu felmondott munkatársai állnak nyerésre a nagyszerűségi versenyben, hiszen ők a „kormányerő nyomulásának” ellenálló mártírok, ők Magyarországon a sajtószabadság és ezzel a jogállamiság utolsó bástyái. Ahogyan Szijjártó Péter közölte, minderre nincs semmi bizonyíték, sőt a politikai befolyásolást a lap vezetői is tagadták, de a jogállamiság „védelmezői” ilyen apróságokkal sosem foglalkoznak. A lényeg, hogy az Európai Parlamentben legyen min szörnyülködni.

Ha egy politikus azonban nem hajlandó az NGO-k és a balliberálisok kottájából játszani, az azonnal a „rosszak” táborába kerül, nacionalista és populista, olykor fasiszta lesz, aki megszünteti a jogállamot. A „nacionalistákat” és a „populistákat” ugyanis az különbözteti meg a „jó” brüsszelitáktól, hogy míg az utóbbiak krízishelyzetekben – mint például a migráció vagy a járvány – csak beszélnek a határvédelemről vagy a járványhelyzet kezeléséről, az előbbiek, választópolgáraik megbízását teljesítve, a jogszabályoknak megfelelően ténylegesen megvédik a határokat, és a veszélyhelyzetben is az összes állampolgár érdekében cselekszenek. Mindezért jutalomként a balliberálisok és a „független civil szervezetek” a 7-es cikkely szerinti eljárás lefolytatását és az uniós források általuk kitalált és érdekeik szerint folyton változó jogállamisági feltételekhez kötött kifizetését követelik, hiszen akkor a demokratikus elveket felszámolva az ő elvárásaikat kellene követni.

A magukat „jónak” kikiáltók azért érzik minderre felhatalmazva magukat, mert meglátásuk szerint a választópolgárok – velük ellentétben – nem állnak megfelelő szellemi és erkölcsi magaslatokon ahhoz, hogy eldönthessék, mi a helyes. Tudományosan megfogalmazva: a magukat entellektüeleknek tartó NGO-k és a jó balliberális politikusok nézeteinek ellentmondó rossz pártokat támogató választópolgárok nem valók arra, hogy a jogszabályokat meghatározó diskurzusban részt vegyenek. Ehhez a tanításhoz kapcsolódik az állampolgárokat manipuláló kormánypropagandáról szóló mantra is, melyet szintén a „civil” szervezetek kezdtek el felfújni és jogi síkra terelni. Lényegében a diskurzusról szóló elképzelésnek felel meg az a megjegyzés is, hogy csak azért nő Magyarországon a kormánypártok támogatottsága, mert „sok a patkány”. Lehet még válogatni a mucsai bunkó, zombi, egy zacskó száraztész­táért szavaz, éppen csak villával és késsel enni tud stb. megjelölésekből. Újabban már az idősebbek is pusztán koruknál fogva automatikusan a patkányok közé tartoznak. Azok az értelmiségiek pedig, akik a liberálisokkal ellentétes nézeteket vallanak, azonnal a „szellemi alvilágba” kerülnek, nehogy mások is kedvet kapjanak arra, hogy a történelmet vagy a jogszabályokat keresztény-konzervatív szempontból értelmezzék.

Mindez megfelelően tükrözi, hogy Cerialis szavai ma is helytállók: akik most a jogállamiság tetszetős jelszavát hangoztatják, maguk törekszenek önkényes uralomra.

A szerző jogász, egyetemi docens