Radikalizmus Amerikában

A szélsőséges mozgalmak hatása az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és a világra.

Washington, 2020. június 20. Albert Pike konföderációs tábornok megrongált és ledöntött szobra hever a földön Washongtonban 2020. június 19-én. Az amerikai George Floyd május 25-i halála után kirobbant, világszerte tartó tüntetéssorozat egyik meghatározó eleme a köztéri szobrok ledöntése, megrongálása vagy elszállítása. A szobrok elleni akciók mutatják, hogy újra felizzott a vita a gyarmatosító és rabszolgatartó múlttal való szembenézésrõl. MTI/EPA/Michael Reynolds Fotó: Michael Reynolds

Az Amerikai Egyesült Államok egészének működését és külkapcsolati rendszerét is beárnyékolhatják azok a radikális-szélsőséges mozgalmak, amelyek az elmúlt évtizedek során gyökeret vertek Amerikában. Ezek gyűjtőtégelye az M4BL, azaz Movement for Black Lives (Mozgalom a Fekete Életekért). Legütőképesebb anarchista egységei pedig a már sokak számára jól ismert Black Lives Matter (Fekete életek számítanak), valamint a National Conference of Black Lawyers és az Ella Baker Center for Human Rights. Összesen mintegy ötven szervezetet tömörít az M4BL ernyőszervezet. Ezek közül a BLM-mozgalom a legkiterjedtebb és a legjobban finanszírozott.

Az Antifa-mozgalom is aktív építőkockáját képezi annak a nagyobb ívű neomarxista politikai akcióhullámnak, amely a fennálló rendszer megbuktatását irányozza elő az Egyesült Államokban.

A Black Lives Matter saját krédója szerint az afroamerikaiak egyenlő bánásmódjáért küzdő mozgalom. A BLM-mozgalmat Patrisse Khan-Cullors, Opal Tometi, valamint Alicia Garza afroamerikai feminista nők alapították 2013-ban. A szervezet alapüzenete, hogy mindenki megérdemli a jogszerű rendőri eljárást, még akkor is, ha egyes bűncselekmények esetén kimutatható egyértelmű érintettsége. Az ezzel kapcsolatos zavargások nemrég a fekete ­George Floyd halálának rendőri túlkapására voltak kihegyezve.

A BLM alapítása arra az időpontra datálódik, amikor felmentették azt a floridai rendőrt, aki lelőtt egy fegyvertelen fekete férfit, Trayvor Martint 2012-ben. Ekkor terjedt el – javarészt tévesen – a baloldali sajtóban és médiában, hogy az Amerikai Egyesült Államokban több fekete fiatalt ér rendőri brutalitás, mint fehéret. Hogy fehér rendőrök fekete embereket ölnének meg, természetesen már önmagában abszurd állítás és statisztikailag sem állja meg a helyét. Az adatok makacs dolgok, amelyek azt igazolják, hogy több ezer fekete esik áldozatul évente más feketék által elkövetett fegyveres konfliktusnak Amerika nagyvárosaiban. Ezzel szemben a fehér rendőrök által megölt fekete szabálysértők száma kevesebb, mint egy tucat évente.

Az M4BL polgárjogi mozgalmak nagy része ugyanakkor célként fogalmazza meg, hogy kárpótlást szeretnének kapni a rabszolgaságért is. Mindemellett természetesen kiállnak a homoszexuálisok, transzvesztiták, feministák és illegális migránsok vélt és valós jogaiért világszerte. A végső cél az említett jogvédelem mellett a fekete emberek teljes „felszabadítása”. Márpedig ez eleve értelmezhetetlen például az Egyesült Államokban, hiszen a feketéket már a polgárháborút követően, mintegy 150 éve felszabadították. Európában pedig soha nem volt jellemző a színes bőrűek szélsőséges diszkriminálása vagy elnyomása.

A BLM alapító dokumentumában szereplő mondatok hangzatosak, azonban minden mozgalmat a cselekedetei alapján kell megítélni. És a szólamok ez esetben is messze elmaradnak a valóságtól. A BLM-mozgalom tagjai gyakran ad hoc alapon szerveződnek, hozzájuk csapódnak megtévesztett fiatalok, botrányhősök, zavargók, erőszakos tüntetők és visszaeső bűnözők is. A tapasztalt erőszakos felforgató ak­ciók Amerikában megmutatták, hogy már régen nem az alapszabályban lefektetett békés akciókról van szó, hanem egy olyan erőszakhullámról, amelynek farvizén akarják kikényszeríteni a lakosság politikai nézeteinek azonnali megváltoztatását. Ezen túlmenően a radikális mozgalmakat felkaroló demokrata politikai elit hátszelével és támogatásával pedig olyan intézményes szerkezeti átalakításokat akarnak elérni, amelyek a társadalom egészét átformálják. Mindezt a többség jóváhagyása nélkül. Mivel a demokrácia működésének mond ellent szinte minden megnyilvánulásuk, ezeknek az erőszakos akciócsoportoknak terrorista szervezetté nyilvánítása olyan logikus lépés lenne, amely lehetővé tenné azok hatalomtechnikai úton történő megszüntetését. A novemberi választások előtt azonban Donald Trump vélhetően nem szeretné a már eleve forrongó állapotokat ily módon tovább fokozni.

Az M4BL-mozgalomcsoport és különösen a BLM kiváltképp jól finanszírozott. Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa a Washington Times adatai szerint 33 millió dollárt adományozott nekik az évek során. De az Antifa-mozgalomnak is megvannak a bőkezű támogatói. Egyre több nagyvállalat juttat pénzt nekik is. A támogatások folyósítása és becsatornázása gyakran komplikált és átláthatatlan. Az említett radikális mozgalmakat többek közt a Walmart, az Apple, a T-Mobil, az Airbnb, a Cisco, az IBM, a Microsoft, az Uber, a Sony, az Adidas, a Citigroup, a HBO, a BMW, a Honda, a Porsche, a Starbucks, de még a Metropolitan Opera is támogatja. Ez az újfajta, pénzügyileg támogatott lázadás egyedülálló a világpolitikában és a történelemben. Ezzel a pénzhatalmi hátszéllel szemben nem csoda, hogy a politikai elit egy része meg se mer szólalni a BLM fosztogató, rongáló, gyújtogató és erőszakra épülő akciói ellen. Ugyancsak először fordult elő, hogy egy radikális mozgalom tagjai elfoglaljanak egy egész városrészt Seattle-ben, amit Capitol Hill Autonomous Zone-ra (CHAZ) kereszteltek. A CHAZ a BLM kezdeményezése volt, de az Antifa ellenőrizte és biztosította fennmaradását három héten keresztül, amíg Seattle városvezetése tárgyalások útján véget nem vetett ennek a terrorista agressziónak.

Egyes források szerint 270 vállalat mintegy ötvenmilliárd dollárral támogatta eddig a „feketék jogait” képviselő szervezeteket. Óriási üzlet lett feketének lenni és a feketék „jogait” képviselni. Korábban a nagyvállalati jótékonykodás környezetvédelmi célokra fókuszált, vagy a mozgássérült, hátrányos helyzetű embereket segítette. Ma gyakorlatilag saját kapitalista államrendjének megdöntését finanszírozza. Szinte megbélyegzett lett az a cég vagy cégcsoport, amely kimarad ebből. Ha bárki belegondol, szinte megdöbbentő, hogy kapitalista cégcsoportok pénzügyi hátteret biztosítanak egy antikapitalista, antiszemita felhanggal működő szervezetnek, amely végeredményben saját egzisztenciájukat is veszélyezteti. Gyakorlatilag kamikaze stílusú önmegsemmisítésen munkálkodnak a Saul Alinsky-féle radikalizmus támogatásával.

Az M4BL-mozgalmak legnagyobb straté­giai gyengesége azonban abban rejlik, hogy prioritásként kezeli a feketék sérelmeit és elvárá­sait, ezzel relativizálva az egyéb, elnyomás vagy diszkrimináció alatt sínylődő kisebbségek legitimitását. Amerikában ez a kizárólagosság vélhetően felbosszantja az indián őslakosságot, a hispán, az ázsiai, a muszlim, a zsidó, a perzsa és az egyéb kisebbségeket, valamint Európában a cigányokat, a baszkokat, a katalánokat, a székelyeket, a karéliai finneket, a csángókat, a ruszinokat stb. A világ többi szegletében pedig az ujgurokat, a tibetieket vagy éppen bárkit, akik úgy érzik, hogy kisebbségi létüket veszélyezteti a többség akarata. Nem beszélve persze magáról a többségről, amelynek polgárait szintén irritálja ez az akarnok, provokatív kisebbségi viselkedés. Több száz kisebbségnek lehetnek a világon vélt vagy valós sérelmei, és senkinek nem célszerű saját küldetését a másik kisebbség sérelmei fölé helyezni.

Márpedig ez az állandó feszültségkeltés idővel polgárháborús állapotokat teremthet az Egyesült Államokban, amelynek jeleit már világosan látjuk. Ráadásul mindez a nemzeti határokon túl is hamar átívelhet. Egyértelmű, hogy ezek a radikális mozgalmak világszerte erőszakra ösztönzik, sőt adott esetben egymás ellen hergelik a különböző országokat azon kényes témák mentén, amelyeket az M4BL fontosnak tart és pártol, viszont a helyi lakosság gyakran elutasít: a leszbikusok, a melegek, a biszexuá­lisok és a transzneműek vélt és valós „jogai”, az abortuszjogok, valamint az illegális bevándorlás szorgalmazása mint emberi jog. Annak érdekében, hogy a további transznacionális feszültségeket elkerüljük, érdemes lenne ezeknek a szervezeteknek a közjogi korlátozását napirendre tűzni. Ez mindannyiunk érdeke.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista