Tombol a terror a nyugati világban

A francia kormány „elegánsan” eltemeti a támadás áldozatait, de a megvilágosodás rendre elmarad.

Nizza, 2020. október 29. Emmanuel Macron francia elnök (b) és Christian Estrosi, Nizza polgármestere (j) a késes támadás helyszínén, a nizzai Notre-Dame-bazilikánál, ahol egy férfi késsel megölt három embert, egyiküket le is fejezte 2020. október 29-én. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a támadást követõen. MTI/EPA/Pool/Eric Gaillard Fotó: Eric Gaillard

Mindeközben Drezdában két járókelőt késeltek meg. Az egyikük meghalt, a másikuk súlyosan megsebesült. A német média csak napokkal később fedezte fel, hogy terrortámadás történt. A börtönből testi sértés és iszlamista bűnözés miatt frissen szabadult szír férfi volt az elkövető. A hírek szerint Aleppóban született, és 2015-ben fiatalkorúként érkezett Szíriából. Mint százezernyi társa, aki szintén ezekkel a nyilvánvalóan hamis adatokkal kapott menekültstátust. Radikalizálódását már 2017 óta figyelemmel kísérték a hatóságok. Most pedig gyilkolt. Igaz, legalább nem fejezte le az áldozatait, így könnyebb volt a sajtó dolga, hogy a közvélemény ingerküszöbét ne érje el a terrortámadás.

Ezalatt Olaszországban arról folyik a vita, hogy az Európa Tanács kulturális örökségről szóló keretegyezményének értelmében letakarják-e azokat a műalkotásokat, amelyek meztelen emberi testet ábrázolnak. Mert ez sértheti a muzulmánok érzékenységét. Mintha az államcsődközeli helyzetben lévő, a folyamatos illegális migrációs nyomás alatt álló Itáliában már csak ez lenne a legégetőbb, megoldandó probléma. Szinte szürreális, ami a szemünk előtt zajlik.

Mindezek az események azt mutatják, hogy Nyugat-Európában már csak egy dolog állandó: a folyamatos önfeladás. Amikor a társadalom egy része megdöbben, mert a nyílt utcán lefejeznek egy tanárt, egy idős asszonyt, akkor gyorsan születnek intézkedési tervek, amiket aztán nem hajtanak végre. Emlékszik még valaki a német belügyminiszter, Horst Seehofer mestertervére? A kérdés költői. Minek is emlékeznénk rá, hiszen gyakorlatilag nem valósult meg belőle semmi. Ám ennek semmilyen politikai következménye sem lett, máig ő felel Németország belső rendjéért. Ahogy a francia kormány is letudta a kötelező házi feladatot tervek meghirdetésével, hiteltelen szólamokkal és egy hatásosan megrendezett temetéssel.

1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén azt mondta egy fiatal, akkor még szinte ismeretlen egyetemista, hogy a hatodik, jelképes koporsóban „a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik”. Talán hasznos lett volna, ha Orbán Viktor beszédét megmutatják a mai francia politikusoknak. Mert nagyon nagy valószínűséggel Samuel Paty koporsójában nemcsak a lefejezett tanár holtteste feküdt, hanem Franciaország és egész Nyugat-Európa következő évtizedei is.

Tudomásul kell venni és ki kell mondani: olyan súlyosan beteg a Nyugat, hogy már nem hatnak a gyógyszerek, a kíméletes gyógymódok. Ha azt hiszik, hogy a szobrok letakarásával, a keresztek levételével, kultúránk és életmódunk önkéntes feladásával elodázhatjuk a bajt, akkor tévednek. Itt már csak a sokkterápia segíthet. Ha nem indul meg a jogosulatlanul itt tartózkodók gyors és tömeges visszatoloncolása, ha nem fosztanak meg minden radikális iszlamistát az állampolgárságától, ha szigorú ellenőrzés nélkül nem engedünk be senkit, ha nem követeljük meg az európai értékek elfogadását, akkor a beteg országok, társadalmak vége sajnos borítékolható. Maximum az időpont és az átmenet fájdalmas módozata lehet kérdéses. Mi innen, Közép-Európából ezt látjuk, mert nem olyan bonyolult ez a képlet. Előbb vagy utóbb le kell folytatni azt a vitát, hogy milyen Európában kívánunk élni és mely értékekhez ragaszkodunk.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója