A lelkekért megy a harc

Nyugat-Európa nagyvárosaiban egy ideje biztonságiak vizsgálják át a templomba belépők táskáját, ruházatát.

A leégett Notre-Dame újjáépítését is vita övezi Fotó: Reuters

Nyugat-Európa nagyvárosaiban egy ideje biztonságiak vizsgálják át a templomba belépők táskáját, ruházatát. Aki a Megváltó közelébe kívánkozik, életveszélyben van. Költői a kérdés: kiknek áll útjában a szelíd Jézus, aki még a keresztfára szegezve is így sóhajtott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

Kik azok, akik minduntalan nevetség tárgyává próbálják tenni a keresztény hitet?

Mélyszántás kellene a lelkekben.

Egy ideje Müller Cecílián rugózik az ellenzéki oldal néhány agresszív szellemi sérültje. Hálás témának érzik a tiszti főorvos asszony kigúnyolását. Azét a szakemberét, aki a koronavírus itthoni megjelenése óta minden egyes napon részletes és színvonalas tájékoztatót tart a köztelevízióban a járványhelyzetről, a lakosság teendőiről. Először arra gondoltam, a piszkálódókat csupán az zavarja, hogy főorvos asszonyt már az első napok után megkedvelték az emberek – de nem. Más, több van mögötte.

Müller Cecília nyakláncán kereszt van. Ez az! Nem véletlen, hogy a Népszava karikaturista „művésze”, bizonyos Pápai Gábor pár hónapja a keresztre feszített Jézus mellé rajzolta a kigúnyolt főorvos asszonyt. Ahogy az sem véletlen, hogy Kuncze Gábor, a bukott szabad demokraták belügyminisztere egyenesen Jézus Krisztusként ábrázolta őt, „bibliai” idézetekkel – „Cilimami aranyköpései (válogatás)” – stilizálva. (Ha egyszer majd lecseng a járvány, ezeknek a cinikus keresztfóbiásoknak kellene befeküdniük egy hosszabb felülvizsgálatra.)

Miért lett ennyire zavaró a keresztény hit? Vannak európai nagyvárosok, ahol már a köztéri karácsonyfa-állításokról is leszoktak. Mintha útban lenne a fenyő, alatta a jászollal, a kisdeddel. A nagyvilág – benne az önmagától eltelt öreg kontinenssel – egyre jobban kihátrál a kereszténységből. A finom, „művelt Nyugaton”, lehet mondani, szinte kiment divatból a hit. Mintha teher lenne. Vagy mint akiről elfeledkeztek, félretolták. A migránsok iránti feltétlen megfelelés, úgy látszik, felülírja a megtartó hitet. Pedig ha valamikor, most, ezekben a kíméletlen, megzavarodott, véres időkben kellene igazán a krisztusi kapaszkodó. Nem is csoda, hogy a nagyvilág kereszténysége tanácstalan.

Nehézzé lett a kereszt.

Újkori kufároktól érkeznek a gúnyos kritikák. Máig nem tudják megbocsátani kiűzetésüket a jeruzsálemi templomból. Jézus hite ma is útjában van az elanyagiasodott embernek. A szív csap össze a szívtelen pénzzel. Hívő a hitetlennel. A romlatlan vidék a romlott várossal.

Éppen azok árulnak el minket, akiket a végváraink védtek évszázadokon át az Európára rontó hitetlenektől. Az ő szemükben mi lettünk azok, akik „lemaradtak egy brosúrával”, akik nem értik meg a kontinens „európaibb” felét, ahol már eldobták, „kinőtték” a kétezer éves hitet.

Mi, idehaza tartjuk magunkat. Nálunk az alaptörvény Istennel kezdődik – igaz, „maradiságunkért” rendre kapunk is hideget, meleget, gúnyos kritikákat a „megvilágosodott” kontinenstől. Mint aki lemaradt, visszamaradt a fejlődésben – holott „csak” megmaradtunk a hitünkben, visszük tovább a keresztet. Hiszen hinni annyi, mint szívünk szerint cselekedni, hűnek maradni jóban, rosszban. Mintha nem lett volna elég nekünk, hogy a kommunista évtizedek alatt elvették keresztény ünnepeinket, s Jézus Krisztust négy évtizeden keresztül „indexre” tették az istentelenek. A hatalomra került Rákosi pártvezért felbőszítette Mindszenty József hercegprímás hatalmas népszerűsége, hiszen a templomok, körmenetek, misék látogatottsága a fokozódó diktatúra dacára is egyre nőtt. A diktátor, akinek megvezethető, hitetlen tömegre volt szüksége, tudta, a kereszténység leghitelesebb személyiségével kell leszámolnia, hogy megtörhesse a magyarság szellemét.

Most is a lelkekért megy a harc. A hitünkért. Elvenni azt, átformálni, kiölni belőlünk… A hit megtiprása a hitetlenek alapvetése volt mindig. A kereszténység a kezét fölemelő, békességre intő Krisztusban bízva reménykedik: nem istentelenedhet el a világ. Ha az Úr velünk, ki ellenünk?