Állítsátok meg Márton Andrást!

Márton András Magyarország jellemzésére megrendezné Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! darabját.

Budapest, 2016. december 13. Az életmûdíjjal kitüntetett Márton András Jászai Mari-díjas színmûvész beszél az Arany Medál díjak átadási ünnepségén a budapesti Bethlen Téri Színházban 2016. december 13-án. Az idei a nyolcadik év, amikor a közönség döntött arról, hogy kik kapják az elismeréseket. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila

Véleménycikkem címének apropója, hogy a HírKlikk nevű (szélső)baloldali portálon megjelent interjúját Márton András színművész azzal zárja, hogy a mai Magyarország jellemzésére szívesen megrendezné Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! című színdarabját.

Egyetlen dologban értek egyet a riportalannyal, nevezetesen abban, hogy Magyarországon bátran és retorzióktól való félelem nélkül megosztható az értelmiségi vélemény. Ez a tény önmagában cáfolja azt a liberális közvélekedést, miszerint hazánkban tombolna a diktatúra, aminek, mint közismert, nem sajátja az eltérő vélemények iránti tolerancia.

Az interjú jelzőhalmozó címe (lásd alább) önmagában is szégyenletes és méltatlan. Méltatlan annak mindent és mindenkit besározó általánosítása miatt. Erre szokták azt mondani: kevesebb több lett volna. A pökhendi lekezelésben hol sejlik fel a megoldáskeresés szándéka a jeles színművész részéről, hogy nem az árokásás, hanem a feszültségek tompításának szándéka vezérli? Sehol!

Kezdjük az elején! Azt gondolom, hogy az a művészember, aki véleményének közvetítésére riporternek Németh Péter újságírót választja, eleve a vesztes szerepkörére jelentkezik be. Azzal az újságíróval egy asztalhoz ülni, aki következetes kiszolgálója az Orbán-kormány működését akadályozni akaró ellenzéki pártoknak, akinek szinte minden cikke, megszólalása – legyen az a volt Népszabadságban, a Népszavában, jelenleg pedig a HírKlikk felületén vagy a hírhedt Napkelte című televíziós műsorban, amelynek oszlopos tagja volt – kizárólag a jobboldalt akarja lejáratni, véleményem szerint nem erény. Ez az előélet pedig eleve megelőlegezi azt a tartalmat, amit a kérdező elvár, és ezt minden egyes szavával meg is szolgálja Németh Péter riportalanya. Madarat tolláról, embert barátjáról – tartja a mondás.

Harsog a cím: „Kellemetlen, öreg, buta, despota, képmutató, arrogáns párt vezeti az országot”. Mi az, ami felettébb sértő az interjú nyitócímként a világba kiáltott állításában? Az általánosítás, az egy kalap alá vétel. Bármely érzékeny művészembert sértene, ha egy színházi produkcióban az adott premierre szerveződött, a sikerért apait-anyait beleadó közösség munkájáról a megjelent kritika azt írná pusztán az egyik szereplő munkáját gyengébbnek ítélve, hogy az egész előadás kellemetlen, öreges és arrogáns, képmutató, netán bután megvalósított. Miért ez a minden kormánytagot és a kormány munkájával javarészt egyetértő külső támogatókat sértő összenyálazás? A minden kormánypárti kellemetlen, öreg, buta, despota, képmutató, arrogáns állításával szemben én bármelyik másik párt tagja nevében kikérném magamnak ezt a leegyszerűsítő címkézést.

Meggyőződésem szerint egy kormány döntései mögött megfontolt érdekek és értékek alapján álló elhatározások vannak, kiragadni néhányat azok közül, és ezeket minősíteni, kritizálni, mi több, azokból általános és megfellebbezhetetlen negatív összképet ácsolni finoman szólva nem szerencsés, de csupán a liberális közérthetőség szempontjából én is fogalmazhatok úgy, hogy kellemetlen, öreg, buta, despota, képmutató és arrogáns az ilyen magatartás.

Téved a riportalany, a kormány nem akarja kivezetni Magyarországot az unióból. Ahhoz viszont joga van, hogy az immáron harmadik alkalommal kétharmados támogatottsággal a háta mögött ragaszkodjon azokhoz az elvekhez és alapvetésekhez, amelyeket alaptörvényünk is rögzít. Azt gondolom, hogy inkább az Európai Unió az, amely saját magát akarja kivezetni azokból az eddig vallott értékeiből, amelyeket megalakulásakor még vallott és amelyekhez Magyarország a belépésekor csatlakozott.

A cikkíró szerint nem először mutatta ki a Fidesz a foga fehérjét. Mégis, nem a megválasztott kormány feladata az ország vezetése? Úgy kellene működnie a rendszernek, hogy a kormánypárt minden rajta kívüli, a törvényhozásba bekerült törpepártnak az összes javaslatát kritika nélkül és azonnal végrehajtja a sajátjai helyett? 2022-ben, ha az összellenzéki katyvasz hatalomra kerülne, akkor esetleg én is bátorkodhatnék majd azzal előállni, hogy onnan kezdve minden döntés, minden törvény kizárólag csak a Fidesz és a kereszténydemokraták álláspontját tükrözze? Vagy ez csak abban az esetben elvárható követelmény, ha a jelenlegi jobboldali kormánypárt szeretné a saját elvárásai, a saját tanácsadói szerint megvalósítani a programját? Ha nem ez történik, akkor meg diktatúra van? Sajátos és unikális ez a fajta demokráciafelfogás.

Az egész riport legfelháborítóbb része, amikor Márton András a miniszterelnök általa vélt kulturálatlanságáról nyilatkozik. Ez az a fene nagy liberális bátorság? Mai világunkban már nem a reneszánsz korának polihisztorai élnek. Szakosodunk, egy-egy részterület kiváló művelőivel találkozhatunk. Vannak, akik nem szeretik a színházat, inkább olvasnak vagy filmeket néznek. Feltételezem, hogy Márton András Los Angeles-i főkonzuli múltja ellenére sem a nemzetközi jog elismert szakértője, de azért arra én sosem vetemednék, hogy azzal ekézzem színészi teljesítményét, emberi minőségét, hogy ugyan a kultúrában százas a tájékozottsága, mégis a joghoz esetleg annyit ért, mint tyúk az ábécéhez.

Természetesen a beszélgetésben előbb vagy utóbb előkerül az SZFE-ügye, amiről Márton András sommás véleményét tudomásul veszem, de nem értek egyet vele. Többek között fájlalja Vidnyánszky Attila díszmagyaros fotóját, aki ,,bunkósbotot” tart a kezében. Kérdése így hangzik: ez lenne a XXI. század modern magyar színházi kultúra vezéralakja? Én pedig azt kérdezem: esetleg Schilling Árpád meztelen atlétatermetének színházi élvezete vagy Sárosdi Lilla önkéntes, két kollégáján végzett maszturbációja kell, hogy jelentse a modernitást, a XXI. századot? Azon megengedhetetlen jelzők miatt, amelyek Vidnyánszky Attilával és munkatársaival szemben is elhangzanak, még ha a riport eddig rögzített gondolatainak lenne is elgondolkodtató vagy akár csak részben értékelhető tartalma, ezen a ponton végleg ködbe vesznek az olvasók előtt.

A végtelenül sértett, egysíkú vélemény belesimul abba a kánonba, amellyel a jobboldali, keresztény közösség évtizedek óta küzd. Annyi jut eszembe erről, hogy a kibicnek semmi sem drága. Valóban!

Ezzel szemben tisztességgel, elkötelezettséggel vezetni egy országot, helyes irányban tartani annak hajóját a minden tekintetben háborgó hazai és nemzetközi vizeken, megtalálni az egyensúlyt Kelet és Nyugat között, ráadásul egy egyre aggasztóbb világjárvány embert próbáló körülményei közepette, na az a fér­fias és megsüvegelendő tett és politika, kedves Márton András. A sértegetéshez, a gyalázkodáshoz nem kell emberi többlet. Most mégis ezekből kaptunk ízelítőt. Nem először!

De mondhatom közérthetőbben is: el a kezekkel a miniszterelnöktől, el a kezekkel a kormány tagjaitól, valamint el a kezekkel a kultúra és bármely egyéb szakterület képviselőitől, akik nem azt a liberális nótát fújják, mint Márton András.

Kérve kérem: Állítsátok meg Márton Andrást!

A szerző színművész