A kék alsónadrág rejtélye

Vezető médiumok százszámra traktálják Navalnij átlátszó rémmeséjével az európai nagyérdeműt.

Moszkva, 2019. december 26. Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetõ és korrupcióellenes aktivista az általa alapított Antikorrupciós Alapítvány (FBK) moszkvai székházában tartott rendõrségi razzia közben 2019. december 26-án. Navalnijt késõbb erõszakkal távolították el a rendõrök az épületbõl. MTI/EPA/Szergej Ilnyickij Fotó: Szergej Ilnyickij

Oly régóta etetik már hollywoodi rém- és kémmesékkel a nagyérdeműt, hogy a globális meseipari művek elérkezettnek láthatta az időt a közönség tesztelésére: bevesz-e effajta történeteket valóságos események magyarázataként? A liberális euroatlanti média két zászlóshajója és leleményes civil oknyomozók áldozatos munkával felgöngyölítették a demokrácia orosz élharcosát elemészteni próbáló titkosszolgálati összeesküvés szálait. Néven nevezték a gonosz ellenséges ügynököket. Sőt a főhős személyes zsenialitásának köszönhetően egyikükből részletes feltáró, beismerő vallomást is kicsikartak. Így működik, kérem, az élenjáró demokratikus tényfeltáró sajtó, és nem mellesleg ilyen balfácánokból áll az újgonosz birodalmának titkosszolgálata.

Azt, hogy az orosz biztonsági szolgálat egyik különítménye mérgezte meg Alekszej Navalnijt, úgy tessék elképzelni, hogy évek óta ott ólálkodnak körülötte, harminc alkalommal ugyanazon a repülőgépen ülve bejárták vele a nagy Oroszországot Pétervártól Habarovszkig. Csupa magasan képzett orvos és vegyész, a vegyi fegyverek specialistái, zsebükben a világ legveszedelmesebb harcászati idegmérgével, aminek az említésétől is legyek módjára hullanak az emberek, csupán csak, mint nemegyszer kiderült, a kiszemelt célszemélyeken nem fog a méreg.

E bravúros tényfeltárást mobil távközlési adatok, repülőjáratok utaslistái és „más források” elemzése segítségével sikerült véghezvinni. A túl kevés kémhistóriát fogyasztó honpolgárok kérdezhetnék, hogy ugyan hogyan jutnak (ha jutnak) hozzá nyugati és orosz társutas „tényfeltárók” orosz távközlési adatokhoz és utaslistákhoz – hacsak úgy nem, ahogy az orosz hivatalosságok gyanítják: nyugati titkosszolgálatok közreműködésével. Amelyeket persze csakis az igazság kiderítésének elementáris vágya sürget, hogy segítséget nyújtsanak a tények szorgos feltáróinak. Ezért aztán az igazat és csakis az igazat mondják el nekik.

Némi kétség azért felmerülhet azzal kapcsolatban, hogy az orosz biztonsági ügynökség tevékenységét ilyen polgári adatbázisok segítségével egyáltalán követni lehet-e. Anyagilag nem túl jól eleresztett kis hazánk szakemberei is munkájuk során zárt célú rendészeti hálózatot használnak; nyilván csak éppen az orosz titkosszolgálatok tagjai kommunikálnak könnyen lehallgatható közönséges mobiltelefonokkal. S emellett az amúgy hallgatag ügynökök egyből szószátyárságig beszédessé válnak, szóba állnak bárkivel, aki e polgári telefonjukon egy jól hangzó orosz (ál)néven mutatkozik be nekik, készségesen megosztva műveleti tevékenységük minden részletét. Így például elárulják, hogy a mérget a célszemély alsónadrágján keresztül igyekeztek célba juttatni.

Némileg zavaró lehet ugyan, hogy pár hónappal korábban élenjáró német, svéd és francia vegyifegyver-laboratóriumok szakmai hírnevük teljes súlyával állították, hogy a szóban forgó novicsokot ásványvizes palackokon azonosították, amelyeket Navalnij szemfüles kollégái, a mérgezésről értesülve, minden lépésüket videóval dokumentálva, az órákkal korábban otthagyott szállodai szobából menekítettek ki. Ahol nyilván a takarítószemélyzet profi helyszínelők módjára mindent változatlanul hagyott meg számukra. Nyilván az orosz ügynökök az alsónadrág-hadművelet sikerét ásványvízzel koccintva ünnepelték meg, óvatlanul összekenve egynéhány palackot novicsokkal. Vajon miért néznek hülyének minket? Ne gyerekeskedjünk már; ha valakit az orosz (vagy az amerikai, a brit vagy az izraeli, hogy csak a felkészültebbeket említsük) biztonsági szolgálat el akar tenni láb alól, az el lesz téve láb alól. Kászim Szulejmani tábornokot az óceán másik partjáról vezérelt drónnal gyilkolta meg a CIA. Az iráni atomprogram vezetőjét az ellenséges országba bejuttatott távvezérelt gépfegyverrel lőtte szitává a Moszad. Az orosz titkosszolgálat ellenben, hazai pályán Olsen bandájához méltó csetlő-botló szerencsétlenekkel próbálkozik, éveken át, hiába?Komolyan gondolhatja bárki, hogy ha a putyini rendszer Navalnij meggyilkolását tervezte volna, akkor ilyen pancser módon jár el, amikor simán golyót is röpíthetne a fejébe? Az oroszok is tudják, ha bármi történik egy ilyen kitüntetett figyelemben részesített nyugati ügynökkel, úgyis az ő rovásukra írják. Minek cifráznák hát a dolgot? Ha el akarnák tenni láb alól – amire amúgy semmi okuk nincsen, hiszen Navalnij alig karcolgatja az orosz hatalmi rendszer felszínét –, e regényes kémhistóriánál sokkal egyszerűbben megoldhatnák. Például amikor nem engedélyezett demonstrációi miatt időnként pár napra hűvösre teszik. Nem sokkal egyszerűbb akkor preparálni a gatyáját, ha már éppen ehhez van gusztusuk?

Arról nem is beszélve, hogy ha netán már megtörténik a mérgezés, mi célból küzdenének intenzív osztályok tudós orvosai Navalnij életéért Omszkban, s miért engedték volna külföldre szállítani a (még) eleven „tárgyi” bizonyítékot, ellenérdekű felek titkosszolgálatának kényére-kedvére? Nincs az a bárgyú kémregény, amely ilyen dramaturgiát engedne meg, s mégis: valami rejtélyes okokból világhatalmak felelős politikusai, vezető médiumok százszámra traktálják ezzel az átlátszó rémmesével az európai nagyérdeműt.

A szerző újságíró