Mindez nem jelenti azt, hogy a változást nem belül kell kezdeni, mindenkinek magában, sőt. Megy ez egyszerre is, bár nem egyszerű. A szelídeket a farkasok hajlamosak birkának nézni, és ez odacsap az önbecsülésnek, ráadásul az ember ugye gyarló, bár már az is szép eredmény, ha ezt felismeri. Emlékszem, akár Kurt Waldheimre, micsoda fogadkozások mentek hálószerte a Covid elleni tavaszi hadjárat során. Aztán maradt minden a régiben. Tegye fel a kezét, aki nyáron nem vásárolt gyerekek által Bangladesben összerakott ruhát, nem ült repülőre, kenyeret sütött, nem vett élelmiszeripari hulladékot, nem használt soha fel nem bomló műanyagot, nem dobott ki ételt, nem fogyasztott túl. Na ugye. Holott a Föld tönkretételére tett világméretű kísérlet és a világjárvány közötti szoros összefüggés tagadása ugyanolyan nehezen védhető, mint a klímaváltozásé. Nem csoda hát az sem, hogy sokan szoronganak az állandósult kiszámíthatatlanságban. A félelemnek pedig egészségügyi, társadalmi, gazdasági hatásai vannak.
Viszont karácsony előtt, advent heteiben a várakozás soha nem látott mértékben fonódott össze a reménnyel. Olvasom az egyik megyei lapban a Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapáttal készült interjút. Ezt mondja, többek között: az a kérdés, hogy találunk-e ebben a helyzetben bátorító spirituális üzenetet. A pandémia egyszerre szembesít bennünket a világ állapotával és a saját kiszolgáltatottságunkkal. Olyan gonoszság van rajtunk, ami megfertőz bennünket, és nem tudjuk kivonni magunkat a hatása alól. Mi is okozói vagyunk a teremtett világ pusztulásának, mert felelőtlenül termeljük a hulladékot, mert feleslegesen túlfogyasztunk, és áldozatai is vagyunk, mert elszenvedjük ennek hatásait. Az erőszaknak is okozói vagyunk, amikor mi vagyunk nyugtalanok, feszültségkeltők, gyűlölködők, és elszenvedői is, mert elér bennünket.
Így valahogy. Ahogy bent, úgy kint, és fordítva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!