Remény és várakozás

Micsoda fogadkozások mentek hálószerte a Covid elleni tavaszi hadjárat során. Aztán maradt minden a régiben.

Genf, 2018. május 24. António Guterres ENSZ-fõtitkár nyilvános elõadást tart a biológiai és vegyi fegyverkezés leszerelésére irányuló stratégiájáról a genfi egyetemen 2018. május 24-én. (MTI/EPA/Cyril Zingaro) Fotó: CYRIL ZINGARO

Bevallom, ha néhány héttel ezelőtt nekem szegezik a kérdést, hogy momentán ki is az ENSZ főtitkára, bajban lettem volna. Pedig még U Thantra is emlékszem. Burmai volt. Persze, öregszem és egy idő után az ember megpróbál a számára igazán fontos dolgokra koncentrálni, például hogy miért ment ki a konyhába, vagy hogy tágul a világegyetem, de az is lehet, hogy az egykor oly fontos szervezet veszített kissé a jelentőségéből, mióta Hruscsov a cipőjével adott nyomatékot mondanivalójának.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára egyébként António Guterres, és ezt onnan tudom, hogy nemrég kijelentette, a vesztünkbe rohanunk. Amit mondott, az szóról szóra igaz, attól kezdve, hogy „gyilkos háborút indítottunk a környezet ellen, barátaim, és ebből semmiképpen sem kerülhetünk ki győztesen, mert a természet mindig visszavág, egyre súlyosabban és súlyosabban”, egészen odáig, hogy a jövőnk még azelőtt megsemmisül, mielőtt felfognánk, mekkora veszélyben van a bolygónk. Meg aztán abban is igaza van, hogy a biodiverzitás a tönk szélén billeg, újfajta betegségek pusztítanak, a tengerekben pedig szépen gyűlik a műanyagszemét.

A főtitkár úr mindezt a New York-i Columbia Egyetemen tartott beszédében említette sok más olyan érdekesség mellett, amelyekre a tudósoktól a tinédzserekig hosszú évek óta sokan felhívták már a figyelmet, bármiféle érzékelhető eredmény nélkül. Guterres felszólalásából kicsinyke hír keletkezett különféle felületeken, nagyjából az alatt, hogy köd van és a fölött, hogy valakinek már megint kiesett a melle a nadrágjából Barbadoson. A szomorú az, hogy mindez érthető, tekintve, hogy olyan az egész, mint ha az ENSZ első embere most ébredt volna fel egy eldurvult zenés-táncos összejövetel után, másrészt meg azonnal felmerül a kérdés, vajon a megfelelő helyen zúdította-e rá a hallgatóságra ezeket az evidenciákat. Egy egyetemen, ahol a hallgatók zöme feltehetően dührohamot kap egy nejlonzacskó látványától, és szintén feltehetően feleakkora az ökológiai lábnyoma, mint a szónoké. Mert igazából arra lennénk kíváncsiak, hogy Guterres, amennyiben rendelkezik érvényes meghívással, és alighanem igen, mit mond mindezekről a nyitott társadalmak zárt ülésein, a kapitalizmust építő kínai kommunisták szolíd összejövetelein, vagy a Wall Streeten. Tehát azokon a helyeken, ahol milliárdokat szívatnak milliárdokból, egészen addig, míg le nem lécelnek valahová Elon Musk valamelyik taxijával, és itt nem hagynak minket a romok között.

Mindez nem jelenti azt, hogy a változást nem belül kell kezdeni, mindenkinek magában, sőt. Megy ez egyszerre is, bár nem egyszerű. A szelídeket a farkasok hajlamosak birkának nézni, és ez odacsap az önbecsülésnek, ráadásul az ember ugye gyarló, bár már az is szép eredmény, ha ezt felismeri. Emlékszem, akár Kurt Waldheimre, micsoda fogadkozások mentek hálószerte a Covid elleni tavaszi hadjárat során. Aztán maradt minden a régiben. Tegye fel a kezét, aki nyáron nem vásárolt gyerekek által Bangladesben összerakott ruhát, nem ült repülőre, kenyeret sütött, nem vett élelmiszeripari hulladékot, nem használt soha fel nem bomló műanyagot, nem dobott ki ételt, nem fogyasztott túl. Na ugye. Holott a Föld tönkretételére tett világméretű kísérlet és a világjárvány közötti szoros összefüggés tagadása ugyanolyan nehezen védhető, mint a klímaváltozásé. Nem csoda hát az sem, hogy sokan szoronganak az állandósult kiszámíthatatlanságban. A félelemnek pedig egészségügyi, társadalmi, gazdasági hatásai vannak.

Viszont karácsony előtt, advent heteiben a várakozás soha nem látott mértékben fonódott össze a reménnyel. Olvasom az egyik megyei lapban a Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapáttal készült interjút. Ezt mondja, többek között: az a kérdés, hogy találunk-e ebben a helyzetben bátorító spirituális üzenetet. A pandémia egyszerre szembesít bennünket a világ állapotával és a saját kiszolgáltatottságunkkal. Olyan gonoszság van rajtunk, ami megfertőz bennünket, és nem tudjuk kivonni magunkat a hatása alól. Mi is okozói vagyunk a teremtett világ pusztulásának, mert felelőtlenül termeljük a hulladékot, mert feleslegesen túlfogyasztunk, és áldozatai is vagyunk, mert elszenvedjük ennek hatásait. Az erőszaknak is okozói vagyunk, amikor mi vagyunk nyugtalanok, feszültségkeltők, gyűlölködők, és elszenvedői is, mert elér bennünket.

Így valahogy. Ahogy bent, úgy kint, és fordítva.