A király meztelen

Régóta tudjuk – hiszen 1994 óta, a Horn-kormány megalakulása óta próbálják a liberálisok beleverni abba a makacs, idegengyűlölő, xenofób fejünkbe –, hogy a sokszínűség szép. Mit szép? Egyenesen gyönyörű. A létező legcsodálatosabb dolgok egyike, amit a világon valaha tapasztalhattunk.

Zöldebb tőle a rét, a madarak vidámabban csiripelnek a látványától, a bárányfelhők is elégedettebben kacsintanak össze a napocskával, és a szivárvány… Nos, a szivárvány úgy szép, ahogy van, aki meg mást mer mondani, az homo-, transz- meg mindenfób. A bezárkózás, a más kultúrák el nem fogadása és a színek nem felismerése viszont a lehető legrondább tulajdonság, amit csak el lehet képzelni.

Legutóbb például jó pár meccses eltiltást kapott a remek focista, Edinson Cavani, mert az Instagramon úgy köszönt kedves barátjának, hogy „Gracias negrito!” Ő ugyan már jó úton haladt, talán ezért is bízta el magát, hiszen elfogadta fekete cimboráját, sőt egy lai­kusnak akár még úgy is tűnhetett, hogy kimondottan kedveli is, azonban mert feketécskének becézte, csúnyán lebukott. Egyszer csak mindenkinek világossá vált, hogy eddig álnok fasiszta kígyó módjára csak megjátszotta színvakságát, valójában igazi tőrőlmetszett, álruhás, hazug álliberálisként élte a futballisták gondtalan életét. Azonban egy óvatlan pillanatban lebukott, lekerült a királyról a ruha, és az egész világnak láthatóvá vált undorító rasszista meztelensége. Az, hogy igenis látja, hogy barátja bőre színe eltér az övétől.

A politizálás legkisebb látszatára is azonnal, sasként lecsapó Angol Labdarúgó-szövetség (FA) nagyon helyesen drákói szigort alkalmazva meg is tette a szükséges lépéseket. Példás büntetésben részesítette a titkon náci vonásokat hordozó uruguayi labdarúgót. Három meccs erejéig eltiltotta hivatása gyakorlásától. Ami amúgy, és ezt talán kevesen tudják, nem identitáspolitizálás – mint mondjuk a színészeké; tudvalevő, újabban sokadlagos szemponttá vált, hogy egy színművész mennyire tud hitelesen, illetve jól eljátszani egy karaktert vagy elsajátítani egy akcentust, sokkal fontosabb szempont lett, hogy kiáll-e a liberális értékek, a melegházasság és a migráció mellett, illetve a rasszizmus és Orbán Viktor ellen –, hanem az, hogy berúgja-e vagy sem a labdát az ellenfél kapujába.

Az FA egyébként egyes vélemények szerint talán túl elnéző is volt a fekete barátját nagy nyilvánosság előtt feketének nevező nácival szemben, mert sokan úgy látják, hogy egy életre el kellett volna tiltani minden, a labdarúgást érintő tevékenységtől. Sőt mindentől.

Mindentől is. Börtönben lenne a helye, ne éljen az ilyen szabadon, ne dolgozzon, még egy gyorsétteremben se szolgáljon fel, vécét se takarítson. Hiszen rossz példát mutatott a jövő nemzedékének, és mert mindannyian tudjuk, hogy pontosan így szokott kezdődni. Először csak feketének nevezünk egy feketét, majd sárgának egy sárgát, aztán jönnek a népirtások. Kivétel persze, ha elnök, alelnök, miniszter, Forma–1-es világbajnok vagy rendező az illető fekete, akkor roppant fontos kiemelni, hogy fekete.

Persze nem is lehet kérdés, hogy a fehér az fehér, a fehér színt nem lehet elég korán felismerni, arra azonnal rá kell mutatni, majd értesíteni szükséges a hatóságot és a nyilvánosságot, és mindent meg kell tenni azért, hogy mindenki más is így tegyen, iszonyodva forduljon el a fehér embertől, a szörnytől, aki tönkretette a világot, aki rabigába hajtotta embertársait.

Kissé hosszúra nyúlt bevezetőnk csupán elrettentő példa akart lenni, mert az igazi förtelem most következik.

Történt, hogy szilveszter éjszakáján több nyugati nagyvárosban is zavargások törtek ki, Franciaországban például „csak” 861 autót gyújtottak fel, öt éve a legkevesebbet. Bécsben, a világ legélhetőbb városában pedig, a híresen békés és sokszínű negyedben, a Favoritenben az újévet ünneplő csintalan fiatalok véletlenül felgyújtottak néhány kukát meg egy karácsonyfát, betörtek pár ékszerboltba és összecsaptak a rendőrökkel.

Tényleg nem nagy ügy, hiszen kivel nem esett még meg, hogy a nagy óévbúcsúztatás közepette elfelejtette, hogy kijárási tilalom meg világjárvány van, és ne tetszett volna meg neki gyémánt- vagy aranyóra, valamint ne háborította volna fel annyira a kereszténység jelképe, egy köztéren provokáló, feldíszített karácsonyfa, hogy ne szerette volna Allah akbar!-t kántálva felgyújtani. Arról nem is szólva, hogy ha az ilyen felfokozott hangulatban lévő bulizókhoz megérkezik a kisebbségeket rendszerszinten diszkrimináló rendőrség, akkor törvényszerű, hogy az elnyomott és traumatizált menekültek nem tudnak majd uralkodni jogos indulataikon, s tehetetlen dühüknek és frusztráltságuknak engedve neki fognak támadni a rendfenntartóknak.

Ilyenkor tilos lenne megzavarni az önfeledt ünneplést, ami ugyan néha fosztogatásba csap át, no de gondoljunk csak bele, hogy a sivatagi nyomorból és elképzelhetetlen szegénységből érkező, ágrólszakadt menekülteknek az osztrák állam mindössze lakást és alig pár ezer euró­nyi, semmire sem elég, megalázó segélyt, könyöradományt ad. Hagyni kellene, hogy vidáman ünnepeljenek, kukákat és karácsonyfákat gyújtogassanak és elvegyenek néhány csecsebecsét. Hisz megérdemlik.

Sajnos nem ez történt, a rendőrök majdnem mindenhol közbeléptek, de ami még ennél is szomorúbb, hogy legnagyobb meglepetésünkre az összes hazai haladó lap megírta, hogy a kicsit talán túl hevesen ünneplő fiatalok szírek és afgánok voltak. Sőt, a HVG szilveszter előtt még arról is beszámolt, hogy Nyugat-Európában mégiscsak léteznek olyan kerületek, ahol az állam elvesztette az irányítást. Amolyan no-go zónák. Párhuzamos társadalmak. Ahol migrációs hátterű bűnbandák, úgynevezett klánok uralkodnak, droggal és fegyverekkel kereskednek, illetve lányokat futtatnak, a hatóságok pedig annyira tehetetlenek, hogy igazából nem is nagyon mernek bemerészkedni az ilyen finoman szólva is problémás városrészekbe. Pedig nem volt ez mindig így. Nagyon nem.

Néhány éve még a baloldali politika és a sajtó, mind a hazai, mind a nemzetközi, ádáz harcot folytatott, no nem a migránsbandákkal, hanem magával a kifejezéssel szemben. Minden lehetséges fórumon azt hangoztatta a haladó média, hogy Orbán Viktor csak riogat, hazudik, zavart és gyűlöletet kelt, a menekülteket szinte egytől egyig integrálták, és ugyan léteznek olyan csodálatos kerületek, ahol kebabot és kiváló nigériai és eritreai ínyencségeket lehet elfogyasztani, és ahol meg lehet kóstolni a jól átsült damaszkuszi bárányt és a világhírű aleppói kecskét, és ahol csak úgy virágzik a fejlett világ legcsodálatosabb termése, a multikulti, de azonkívül, hogy a különböző nemzetek elfogadó és békés lakosai teljes harmóniában, egymás mellett élnek, meg esznek-isznak, vízipipát szívnak, kávéznak, teáznak és erejüket megfeszítve dolgoznak, semmi nem igaz abból, amit a magyar kormány és annak sajtója állít. Nincsenek, nem is voltak, nem is lesznek no-go zónák.

Valami tehát megváltozott, mert szilveszter után még az osztrák politikusok is arról beszéltek, megengedhetetlen, hogy Ausztria bizonyos részén olyan párhuzamos társadalmak alakuljanak ki, amelyekben a lakosság egy része a kijárási tilalom alatt fosztogat, rendőrökre támad, karácsonyfákat gyújt fel, tehát olyan területek, ahol nem tartják be a hatályos törvényeket. Pedig a sógorok feje felett ott lebeg egy bizonyos Heinz-Christian Strache úr politikusi karrierjét is precízen lefejező, a német titkosszolgálat által legyártott kard. Szóval arrafelé a legkevésbé sem életbiztosítás ilyen csúnya és hamis, migrációellenes húrokat pengetni.

A háborúnk, sajnos, ebben a pillanatban úgy tűnik, vesztésre áll, de kedves szélsőbaloldali barátaim, semmiképp se veszítsük el a reményt és az egymásba vetett hitünket, hisz halottak és levélszavazatok tömkelegével valahogy Joe Bident is kihoztuk győztesnek, Amerika tehát segíteni fog, együtt le fogjuk tudni győzni a szírt szírnek, az afgánt afgánnak, a feketét pedig feketének nevező gaz fasisztákat.

No pasarán!