A Wichmann alaposan kilógott a sorból, akár az ott kapható szendvicsből a brutális rántott hús. Nem csoda hát, hogy amikor híre kelt az épület tervezett lebontásának és kiderült, hogy persze már megint egy szálloda épülne a helyén, egymással minden más kérdésben egyet nem értő, ám valószínűleg A Pál utcai fiúkon szocializálódó emberek kerültek közös platformra az ügy kapcsán és a megmentés érdekében. Ugyan nem itt élnénk, ha nem kezdődött volna el azonnal egy jóízű kis zsigeri anyázás arról, hogy ezek mindent lerombolnak, ám amikor elég gyorsan kiderült, hogy inkább azok állnak a háttérben, ez is lecsillapult. Elnézés kérés nélkül ugyan, de ez már megszokott.
A Wichmann-kocsma siratóénekei még alig halkultak, amikor máris újabb sokkoló hír érkezett, ezúttal a Duna másik oldaláról, azaz Budáról, ahol élni ugye egyfajta életformát és értékítéletet feltételez. Jelesül az, hogy erről mit sem tudó üzletemberek kicsiny csoportja már meg a Márványmenyasszonyon készül erőszakot tenni. Az újabb rombolási terv ugyancsak kiverte a biztosítékot sokaknál, ami viszont jó hír a sok rossz között, már csak azért is, mert élteti a reményt, mely szerint azért él még némi polgári dac a mindent elborító pénzevéssel szemben. A Márványmenyasszony reformkorban emelt épületéről azonkívül, hogy tizenhat kisfröccs után már csak a bátrabbak merték kimondani a nevét, tudjuk, hogy ott tartotta lakodalmát báró Wesselényi Miklós és gróf Széchenyi István is.
De most, az össznépi felhorgadás idején az is kiderült a nagy közösségi oldalról, hogy bár az én generációm inkább a Wichmannt preferálta, de a szüleink bizony gyakran megfordultak a Márvány utcában is. Aki tehát elkezdi szétveretni, nemcsak a kollektív, de ugyanazzal a mozdulattal a privát emlékezetbe is belevágja a csákányt. Ha hagyják neki, persze. Mert esetünkben a csodára tényleg csak néhány napot kellett várni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!