Új, liberális erkölcsiség

Most ugyanaz a liberális médiaelit ítéli el a múlt heti eseményeket, mely tavaly nem győzte ünnepelni a BLM-mozgalom és az Antifa törés-zúzását.

Washington, 2020. május 29. Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 2020. május 28-án, mielõtt aláírja a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet. Ezek a szabályok jogi védelmet biztosítanak a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetõk számára lehetõséget adnak azok "jóhiszemû" moderálására is. A szabály felülvizsgálatára azt követõen került sor, hogy május 26-án a Twitter hamisként jelölte meg Trump Három bejegyzését, amelyek arról szóltak, hogy a levélben történõ szavazás a választások "elcsalásához" vezethet. MTI/EPA/The New York Times pool/Doug Mills Fotó: Doug Mills

Most már jóformán bizonyos, hogy Donald Trump nem fog tudni úgy búcsúzni az elnökségtől, mint a film végén napnyugatnak tartó magányos cowboy, aki még egyszer megha­tóan visszainteget a ló hátáról, mielőtt elnyelné a horizont. Ennek közvetlen oka nem az elnöki ciklus sok, a liberális fősodor által vitatott – szerintem meg következetesen a hatalmuk megtörésére tett – lépés, hanem az elmúlt napok eseményei. Azonban itt is el kell választanunk egymástól a valóságban történteket és a valóságban történtek keretezésének értelmezését, ugyanis az utóbbi élesen leválik az előbbiről.

Az új év első napjaiban, január 6-án Washington D. C.-ben a leköszönő elnök beszédére az érkezők egy része behatolt a szövetségi törvényhozás, a megmagyarázhatatlanul gyengén védett Capitolium épületébe, ahol irodákat, sőt a szenátusi termet igyekeztek (volna) elfoglalni. Ezért a képviselőket és szenátorokat evakuálni kellett, a tüntetők és a rendőrök között kialakult harcokban számosan megsérültek, öten – köztük egy tüntető, egy radikálisakat posztoló, de családos, egykoron a légierőnél szolgált nő – meghaltak.

Egy valóban normális, demokratikus országban (és világban), ahol nem leng ki az ítéletalkotás ingája sem jobbra, sem balra, az erőszakot, az önmagáért való vandalizmust elítélik. Pontosan az a sokat emlegetett jogállamiság és jogbiztonság eredeti, „klasszikus liberális” lényege, hogy függetlenül a politikai, faji, vallási stb. hovatartozástól, ha valaki megsérti a társadalmi szerződés „aláírásakor” elfogadott szabályokat, akkor retorzió­ra számíthat.

A büntetés sem csak öncél, a bűnös megbüntetése, hanem egyben „példázat” felmutatása is a közösség számára, hogy nincsenek kivételek, ideológiai vagy bármilyen más okból kedvezőbb helyzetben lévők, a jog pörölye mindenkire lesújt. „A bűnösök bűnhődjenek” – mondja ki a lényeget Dzsínó az elhíresült videóban.

A dolog azonban láthatóan nem így működik. Persze, mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Például azon „társadalmi ügyek” felkarolói, mely ügyeket a jóemberkedés álcáját magára öltő progresszív politika és sajtója fontosnak tartja. A „Trump-párti” tüntetők erőszakos akcióját – mely akció amúgy mindenkinek kapóra jött, leszámítva magát Trumpot – most ugyanaz a megmondó- és médiaelit ítéli el haragosan és szigorú-szomorú fejet vágva, mely pár hónappal ezelőtt nem győzte ünnepelni a Black Lives Matter-mozgalom és a nyomában moslékként hömpölygő Antifák heteken át tartó, folyamatos és szisztematikus törés-zúzását, szimpla utcai járókelők, bolttulajdonosok ellen elkövetett fizikai agresszióját, gyújtogatását és szobordöntögetését.

Akkor ezt „társadalmi igaz­ságharcnak” nevezték, morálisan megindokolták – hiszen a fehérek rendszerszintű rasszizmusa miatt kialakult elnyomásra nem lehetett más választ adni már –, a fosztogatásokat már-már a „gazdasági újraelosztás” megnyilvánulásaként írták le, hogy tudniillik a fekete „polgárjogi harcosok” most elveszik, ami az évszázados rabszolgaságért jár nekik „kártérítésként”.

Azok döbbentek meg a kongresszus épületének rendőri alulbiztosítottságán és követelik most a fegyveres szervekkel szemben fellépők példás megbüntetését, a biztonság megerősítését, akik nemrég éppen a rendőrségben látták fent említett rendszerszintű elnyomás megtestesülését, és úton-útfélen követelték (és cselekedték), hogy „defund the police” – azaz hogy vonják meg a pénzeket az uniformist viselőktől. Most hirtelen mégis szükség lett rájuk, amikor jobboldali(nak tűnő) tüntetők vagy provokatőrök ellen kell fellépni. E tüntetők (vagy provokatőrök) Capitoliumba történő betörésére adott liberális reakció tehát a szemünk előtt bontja ki az új, liberális erkölcsiséget: nekik mindent szabad, másnak semmit sem.

És még egyszer hangsúlyozom, itt most nem magáról a konkrét fizikai erőszak(ok)ról van szó, hanem annak, azok meg- illetve elítéléséről. Eddig is beszéltünk kettős mércéről, részrehajlásról, Jupiterről és a kisökörről, polkorrekt nyelvjárásról, de mindez most olyan harsányan és képmutatóan tárul elénk, hogy valóban új dimenziót képvisel. Most nem elvekről, pártpolitikai aktusokról vitázunk, hanem arról, hogy egyszer az egyik oldal „dühöngő ifjúsága” borította lángba kis túlzással fél Amerikát, most pedig a másik oldal „nyomorultjai” – „deplorables”, ahogy megvetően hívta Trump szimpatizánsait az előző kampányban ­Hillary Clinton – törtek be az Egyesült Államok szimbolikusan is egyik legfontosabb épületébe.

Hozzáteszem, míg a BLM-féle „felszabadítási harc” többtucatnyi nagyvárost tett élhetetlenné, a jogonkívüliség jakobinus módra egyféle normál állapottá vált – például Seattle egy városrészét fegyveres fekete milíciák vonták kontroll alá és kiáltották ki saját „köztársaságukat” a demokrata polgármester heves jóváhagyása mellett –, addig a pár nappal ezelőtti esemény időben, térben és közvetlen hatásában is lehatárolt maradt. De ami erőszak, az erőszak. Persze miután ez a posztmodern „polgárjogi küzdelem” igyekezett minden hagyományos struktúrát szétporlasztani – tekintélyt, szokásokat, családot, vallást – a „szabadítsd fel önmagad”, „lázadj”, „cselekedj azonnal és most” jelszavaival, mégis, mire számítottak azok, akik nemrég még ezt, a szubjektíven és közösségileg megélt elnyomás béklyóinak akár agresszív lerázását jelölték meg követendő normaként? Csodálkoznak a következményeken?

A liberális értékelések patologikus megjelenési formái persze nem álltak meg a „Capitolium ostromának” elítélésénél. A „hallgattassék el a másik fél” jegyében az előbbi értelmezési mezőre építve egészpályás letámadásba fordultak át a szabad szólást máskor a liberális esztétika koronaékszerének tekintők. Az állami szuverenitással már-már vetekedő digitális impériumok minden létező közösségi és online médiafelületen blokkolták vagy törölték Trump és környezete fiókjait, profiljait és korlátozták a radikálisnak minősített republikánus közösségek netes felületeit. Tehát miután hihetetlenül rövid idő alatt, durva ecsetvonásokkal „példátlan esetként” keretezték a történteket, e keret szolgált ugródeszkaként arra, hogy Trumpot téve meg felelősként virtuális lakatot tegyenek a jobboldal szájára.

A szólásszabadság védelme tehát a liberális-baloldali szélsőségekre kiterjed – hiszen a Facebook, Instagram, Twitter stb. nemhogy akadályozta volna az infernális BLM-randalírozások online szervezését és közösségépítését, hanem kifejezetten cool és trendi életmódként reklámozta is azokat, ahogyan valamennyi globális közízléshálózat –, a jobboldali „radikalizmusnak” tituláltakra azonban már nem. Érzékelhető, hogy az új szabály, az új erkölcs így szól: az a demokratikusan elfogadható, amit a balliberális oldal akként jelöl ki. Már a látszatra sem adnak, úgy folytatnak koordinált támadást Trumpék ellen, mintha a BLM-vandalizmus nem is lett volna. Úgy viselkednek, mintha nem is ők hintették volna el a morálisan megalapozott erőszakkultusz csíráját, sőt most az „erőszak sújtotta politikum” megmentőiként tetszelegnek.

A képmutatásnak és a digitális tisztogatásnak persze messzemenőkig „Trumpon túli” üzenete van, ahogy Barack Obama gyorsan össze is kötötte a leköszönő elnököt Orbán Viktorral. A cél a példastatuálás, a kortárs progresszióval szemben állók általános demoralizálása. Mert végül is a „Trump-párti” erőszakra adott elítélő reakciók jobban végiggondolva nem is állnak ellentétben a BLM-erőszak helyeslésével: hiszen mindkettő abba az irányba mutat, hogy nekik bármi megengedhető.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója