A két globális válság tanulságai

Az Orbán-kormány rendelkezik válságkezelő tapasztalatokkal, vannak új, kipróbált eszközök és még újabbak jöhetnek.

Budapest, 2020. augusztus 19. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ a visegrádi országok miniszterelnökeinek videokonferenciáján, amelyet a fehérorosz politikai válsággal foglalkozó rendkívüli online uniós csúcs elõtt tartottak 2020. augusztus 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Valamivel több mint egy évtized leforgása alatt két globális válság is végigsöpört a világgazdaságon: most ezeket a kríziseket, valamint a rájuk adott válaszokat, eltérő döntéseket vetjük össze egymással.

A 2008-ban kirobbant válság alapvető oka a világszerte tetőző kockázatvállalási kedv volt, elsősorban az alacsony kamatok miatt. Utóbbi pedig kiváltó következménye lett a felelőtlen hitelezésnek. Közismert, hogy ez a folyamat az Egyesült Államokban, majd Európában ingatlanpiaci és hitelbuborékhoz vezetett. A tengerentúlon az úgynevezett mérgező pénzügyi eszközök, vagyis a nem teljesítő, vissza nem fizetett hitelcsomagok tömege a bankrendszert juttatta csődbe. Ez a hatás „átjött” Európába is, nagy bankok sora került válságos helyzetbe. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán a hitelezés beszűkült, a gazdaság zuhanni kezdett, a munkanélküliség hihetetlen magasságokba ugrott.

Nálunk, Magyarországon az átlagosnál is drámaibb volt a helyzet. A 2006-os országgyűlési választásokat, amelyet az MSZP–SZDSZ alkotta koalíció nyert, megszorítócsomag követte – az elszálló költségvetési hiány miatt –, érdemi gazdasági növekedés pedig nem volt. Lehetett volna akár külső forrásból is: például irdatlan mennyiségű uniós forrás állt rendelkezésre, a pénzek azonban nem a termelést finanszírozták elsősorban, hanem látszatberuházásokra folytak el.

Közben „tarolt” – mind céges, mind pedig háztartási vonalon – a svájcifrank-alapú hitelezés. Lakosságarányosan a frankalapú kölcsönök itt voltak a legmagasabb szinten ­Európában. Mai fejjel, józan paraszti ésszel egysze­rűen felfoghatatlan egy olyan ország devizájában eladósodni, amelyhez semmi közünk nem volt! A frankalapú hitelezést ugyanis Ausztria legnyugatibb tartományára, Vorarlbergre találták ki, amely gyakorlatilag az elmúlt évtizedekben összenőtt Svájccal. Ergo: ez a fajta magyarországi eladósodottság tovább mélyítette a válságot, akadályozva a kilábalást. Ha esetleg valaki elfelejtette volna: 2009-ben majdnem hét százalékkal esett a magyar GDP, a munkanélküliségi ráta pedig a kilencvenes évek szintjére ugrott.

Megértük azt a szégyent, hogy az Európai Unióból mi voltunk az elsők, akik az IMF és az EU hatalmas hitelcsomagjára kényszerültek. Nemzetközi hitelezők programországa lettünk, árnyékban éltünk. Hat évébe telt Magyarországnak, mire érdemi gazdasági bővülést tudott felmutatni – immár egészen más értékrendű kormánnyal és gazdaságpolitikával. És cseppet sem vigasztal bennünket, hogy más európai gazdaságok is lassan jöttek ki a válságból: bár a jegybankok és a kormányok léptek, hol előbb, hol utóbb, de a gazdaság motorjai lassan pörögtek fel. Ugyanakkor tanulságos dolog, hogy az Egyesült Államok akkor is Európa előtt járt, és sajnos most is. Nagyobb összeget áldoznak a tengerentúlon a válság kezelésére – ebben gyakorlatilag teljes a hasonlóság Trump és Biden között.

A Covid–19-válságnak, amelyet most élünk, a kiindulópontja és menete teljesen más. Részint azért, mert a gazdasági növekedés csúcsán ért el bennünket a krízis – 2018-ban és 2019-ben éves alapon mintegy öt százalékkal növekedett a magyar gazdaság és rendben volt a költségvetés, részint pedig azért is, mert a pénzügyi szabályozói környezetet alaposan „megrendszabályozta” a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt években. A két válság közti különbség „időben” mérhető: míg 2008-ban fokozatosan jöttek a negatív folyamatok, addig a koronavírus-járvány miatti sokk azonnal éreztette kedvezőtlen hatásait. Cégek, munkavállalók kerültek karanténba, és nemzetgazdasági ágazatok – szolgáltatási szektor, idegenforgalom-vendéglátás, légi szállítás – kerültek azonnal padlóra. Azonban van egy nagyon fontos eltérés is, amit pozitívnak tekinthetünk. A magyarországi döntéshozók, csakúgy, mint szerte Európában, azonnal cselekedtek.

Hazánkban soha nem látott anyagi hátteret, az éves gazdasági teljesítmény harminc százalékát teremtette elő a kormány a válság menedzselésére. A gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően „csak” 5,1 százalékkal estünk vissza tavaly, szemben az EU-átlag hat-hét százalékával. A terápiához hozzájárult – az állami bankok mellett – a Magyar Nemzeti Bank is, amely nem hagyományos eszközökkel segíti a kilábalást.

S érdemes megjegyezni azt is, hogy a nyolcvanszázalékos államadósság-mutatónk jócskán alatta van az eurózóna 90-95 százalékos rátájának.

Bár még egyenleget nem lehet vonni, az bizonyossá vált, hogy az Orbán-kormány rendelkezik válságkezelő tapasztalatokkal, vannak új, kipróbált eszközök és még újabbak jöhetnek. Azt a leckét levonhatjuk a két válság közt, hogy azonnal cselekedni kell, hiszen egy kevésbé kidolgozott intézkedés is jobb, mint ha nincs semmilyen. Ezen áll vagy bukik minden.

A szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese

A borítóképen: Orbán Viktor kormányfõ a visegrádi országok miniszterelnökeinek videokonferenciáján 2020. augusztus 19-én

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher