Szabadulás az ideológiai börtönből

A néppárt páriává akarta tenni a Fideszt, de hosszú távon a néppárt válhat azzá.

2021. 03. 12. 8:00
null
Helsinki, 2018. november 7. A magyar küldöttek helye az Európai Néppárt kongresszusán Helsinkiben a Messukeskus Kongresszusi Központban 2018. november 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz néppárti frakcióból való kilépése kapcsán először is csatlakozom Bayer Zsolt jogos felsóhajtásához: Na végre!

Akárcsak ő, jómagam is legalább két éve szorgalmazom írásaim­ban ezt a lépést, amely kétségtelenül bátor lépés, de indokolt és megalapozott, és amely a szabadság kapuját nyitja meg a Fidesz előtt (igen, ahogyan a miniszterelnök mondta, fortes fortuna aduivat – a bátrakat segíti a szerencse).

Éppen két éve, még az európai parlamenti választások előtt, 2019. március 12-én Menni vagy nem menni – ha a néppárti tagság ára az önmegtagadás és a megalázkodás, akkor ki kell lépni címmel írtam cikket a Magyar Nemzetben. Kivételesen felidézném az akkori gondolataimat, mert lényegében véve ma is ugyanezt írnám:

„Hiába a néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb pártfrakció az unióban, ez mit sem ér akkor, ha a Fidesz páriává válik a frakción belül.

Márpedig ennek világos jelei vannak: a Fideszt, Orbán Viktort és ezen keresztül a magyar kormányt pellengérre állították, követelményeket szabnak neki, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy megbocsássanak neki a ­nagyfiúk, bocsánatkérésre kényszerítik azért, mert a legjobb belátása és a magyar választók elsöprő többségének akarata szerint jár el uniós és migrációs kérdésekben. Vagyis: tagadd meg az elveidet, Fidesz–KDNP, és utána köztünk maradhatsz.

De ha ezt meg is tenné Orbán Viktor és a pártszövetség, utána mi következne? Ne legyünk naivak: párialét következne. Megfigyelés, ellenőrzés, időnként ránk szólás: egyszer már megígértél valamit, drága barátom, akkor most tartsd magad ehhez, mert ha nem, lesz nemulass! Kinek kell ez a morálisan kiszolgáltatott állapot? S vajon milyen befolyása maradna ezek után a Fidesznek a néppárton belül? Semmilyen.”

Nos, szinte pontosan két évvel e cikk megírása után a Fidesz kilépett a néppárti frakció­ból, s ezzel megmentette a lelkét. Ugyanis, most már visszatekintve az utolsó időszakra, abnormális állapotok alakultak ki a frakción belül. Deutsch Tamás decemberi letiltása után már nyilvánvalóvá vált, hogy a kenyértörés előbb vagy utóbb bekövetkezik.

Egy húszéves viszonyt a magánéletben is nehéz felbontani, de ez a jónak indult politikai házasság végérvényesen megromlott. És sajnos vannak olyan házasságok, amelyeket fel kell bontani, mert már jobb külön, mint együtt. Egy konzervatív alkatú ember nehezen jut el egy ilyen döntésig, ezért is érthető a Fidesz hosszú vacillálása, ám épp ezért is dicsérendő a mostani döntése.

S hogy mi lesz most? Egy pillanatra félreteszem a politikai elemzők szokásos Nincs üveggömböm! válaszát a jövőt firtató kérdésekre, s próbálok vázolni egy lehetséges jövőbeli forgatókönyvet. Nem kevesebbet állítok, mint hogy a Fidesz kilépése a néppártból kopernikuszi fordulatot is hozhat az Európai Parlament, tágabban az unió történetében. Egy bonyolult politikai sakkjátszmában egy jól megválasztott lépés teljesen új helyzetet teremt. Ez a következőkben nyilvánulhat meg.

Először is, a fent már jelzett törésvonalak mentén tisztázódhatnak az erőviszonyok, amelyet eddig éppen a néppárt őszintétlen középen állása tett homályossá; a kilépéssel világossá és markánssá válik a föderalista-balliberális, illetve a nemzeti szuverenista, konzervatív világkép közötti ellentét, ami azt jelenti, hogy mindkét oldal „táborosodik”, szövetségeket alakít ki, közelebb kerül egymáshoz, s a táboron belüli különbségek hátrébb szorulnak.

Ebből kiindulva a néppárt egyre inkább elveszíti jobbközép, kereszténydemokrata jellegét (ebben sajnos, úgy látom, Markus Söder bajor miniszterelnök is partner lesz, nagyon rossz irányba terelve az ezeréves, hagyományosan jó bajor–magyar viszonyokat), s hozzáidomul, belesimul a balliberális mainstream katyvaszba.

A másik oldalon pedig a nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket valló pártok is közelebb kerülnek egymáshoz, s a mostani, néppárttól jobbra álló pártfrakciók (Konzervatívok és Reformerek, Identitás és Demokrácia) szorosabb szövetségre léphetnek egymással, és egyáltalán nem kizárt, hogy a későbbiekben kilép a néppártból a szlovén, a horvát, a bolgár konzervatív párt is, csatlakozva az új szövetséghez.

Ezáltal az utóbbi, közép- és kelet-európai pártoknak nem kell a néppárton belül továbbra is „sunnyogniuk”, véleményüket visszafogniuk vagy elhallgatniuk a nyugat-európai véleményvezérek és politikusok, illetve a néppárti vezetők – Donald Tusk, Manfred Weber – előtt, kiszabadulhatnak az ideológiai börtönből. A Fidesz bátor lépése követhető modellé, példává válik.

Ennek következtében az úgynevezett politikai közép kiürül, a mainstreammel (a fősodorral) szembeni áramlat megerősödik és markánssá válik az unióban – a parlamenti mandátumok több mint harminc százalékát birtokolva –, s ezáltal megkerülhetetlenné válik. Azt is mondhatnám, létrejön egy alternatív maintstream irányzat, s így Európa jövője újra nyitottá válik az eddigi egyirányúsághoz képest. Újra kinyílnak az ajtók és kapuk, friss szellemi levegő áramlik be az unióba, ami vagy megújítja, vagy elsöpri azt.

Nem kétséges az sem: a törésvonal markánssá válásával a politikai ellentétek még jobban kiéleződnek mind az Európai Parlamentben, mind az Európai Tanácsban. A mindig megbékélésre, kompromisszumokra, megalkuvásokra hajlamosak számára ezek nem lesznek könnyű idők. Viszont mégis felkínálják az esélyt arra, hogy Európa hagyományos értekei erős, markáns politikai védelmet kapjanak, s ez sokkal fontosabb szempont, mint a semmitmondó, önfeladó megalkuvás a nagyfiúk akaratával szemben.

Végül annyit még: az Európai Néppárt nyilvánvalóan meg akarta leckéztetni a Fideszt, s végül páriává tenni. Ez nem sikerült nekik. Viszont, a képzeletbeli üveggömbbe nézve, reális alternatíva, hogy közép- vagy hosszú távon a globalista balliberális oldal teszi páriává a néppártot. Miért? Mert azok, akik tényleg hisznek a balliberális világképben vagy akik ­egyszerűen érdekből, számításból a fősodorhoz húznak, azok előbb fognak a liberális, szociáldemokrata, zöldpártokra szavazni, mint a „messziről jött”, „gyanús múltú” valahai kereszténydemokratákra, akik gyorstalpalón végezték el a globalista iskolát, s igazából nem megbízhatók, mert máshonnan jöttek. Egy globalista számára a klasszikus baloldali pártok megbízhatóbbak, mint az újonnan jöttek a „náci, fasiszta, rasszista stb.” jobboldalról.

A fenti folyamat következtében a néppárt elgyengülhet, ezzel szemben a Fidesz a nemzeti tábor vezető pártjává válhat. A két évvel ezelőtti cikkemet egy idézettel fejeztem be, s bevallom, e cikk végére ma sem tudok ide illőbbet találni. Mert most aztán valóban igaz az, amit Ady a Tűz csiholójában írt: „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek. / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek.”

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

A borítóképen: A magyar küldöttek helye az Európai Néppárt kongresszusán Helsinkiben a Messukeskus Kongresszusi Központban

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.