Ez nem vicces! Hívjuk vissza a humort!

Hívjuk vissza a jó érzést, a tapintatot, a derűt, a segítőkészséget, a megértést, a humort! Csak ezekkel tudunk győzni, és nem a törvénykezéssel, pereskedéssel.

Forrás: Örökmozgó

Eltűnt a humorérzék, hiába is keresem! Míg régebben viccelődtünk a legnagyobb bajokon is, ezzel könnyítve lelkünkön és kedélyállapotunkon, mára teljesen eltűnt a humorérzék. Egyszerűen nem találjuk sehol, sem az utcán, sem a házakban, valószínűleg megszégyenülve száműzetésbe vonult. Igaz, mára már az emberek sem hiányolják, a politikusok sem, de az emberiséget irányító fő-fő ideológusok sem.

Kezdjük az utóbbival, mert talán ez a legnehezebb falat.

Az apró részletekbe menő, mindenre kiterjedő, mindent átszövő, mindent uraló és szabályozó jogalkotással megteremtették az igazságszolgáltatástól való teljes függőséget az élet minden területén, mely igazából nem szolgálja és nem is szolgálhatja az abszolút igazságot. Csakis neki van döntési joga mindenben.

Már semmit sem mondhatunk egy másik emberről: se fehéret, se feketét, se igazat, se hamisat, se szépet, se csúnyát.

Egyszerűen megszűntek az ellentétek, mert a törvény nevében minden sért mindenkit. Nem létezik különbözőség, csak hazug egység.

A törvény kezébe adták, hogy döntsön az emberi minőségről, érzésekről, gondolatokról, az alapvető megnyilvánulásokról.

A mindenható törvény emberi szempontokat figyelembe nem vevő egyeduralma miatt pedig egyszerűen megszűnt a homo sapiens egyik alapvető erkölcsi normája: a jóérzés.

Mert régebben bizony főleg ez irányította az emberi viszonyokat, és nem annyira a jog.

Akire ráfogták, hogy nem jóérzésű, annak annyi volt,

ezért mindenki igyekezett jól viselkedni, tapintatosan bánni a körülötte lévőkkel, ha emberek között akart maradni. Manapság már elég a hideg törvény látszólagos, megjátszott betartása, és nem kell hozzá tapintat.

Fotó: Örökmozgó

Nem merek lassan megszólalni sem, mert jön a törvény, és öntörvényileg megbélyegez, elítéli szavaimat, mert szerinte minden szavam bánthat valakit. Következésképpen: mindenkinek minden szava bánthat valakit. Így folyamatos abúzusban élünk. A fehér-feketével már nem is szeretnék példázódni, mert lerágták a témát, de vegyük szemléltetésképpen a tej szavunkat. Hervay Gizella nagyszerű erdélyi költő gondolataival élve a tej mindenkinek mást jelent. Van, akinek boldogság, van akinek a szenvedés jut eszébe róla:

„Ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.”

Szép sorok, mert a jó érzésről, és nem a törvénykezésről szólnak. Emberségről szólnak, megértésről, tapintatról, pedig kimondja azt a szót is, ami a másiknak fáj, anélkül, hogy bántaná, vagy rosszat akarna neki. Lehet ezt így is.

Ajánlom, hogy hívjuk vissza segítségül a jóérzést, a tapintatot, a derűt, a segítőkészséget, a megértést, a humort. Csak ezekkel tudunk győzni, és nem a gáncsoskodással, törvénykezéssel, pereskedéssel, egymásra mutogatással és a folytonos morgolódással.

Ma már a véleményszabadság is sajnos csak egy üres szó, hiszen mára már semmiről sem lehet nyíltan beszélni, tapintatosan, finoman se, mert a törvény szerint minden szavunkkal megbánthatunk valakit. Egyébként pont ezért vonult száműzetésbe a humorérzék is, mert véleményszabadság, szólásszabadság nélkül nem lehet viccelődni. Fantázia nélküli, holt komolyságba estünk, így nem tudunk kacagni: se magunkon, se másokon. A művészet is béklyóban sínylődik. Lassan már tárcákat sem lehet írni, mert mindenki mindent egy az egybe vesz, nem tudnak elvonatkoztatni, vagy legalábbis félreértik a dolgokat.

Volt olyan, hogy valaki megharagudott egy facebookos purparlé miatt, ahol a tárcát tálcának gondolta. Mikor szembesítették vele, megsértődött. Az emberek mindent tálcán kérnek már.

Nagy baj van. Mindenki mindent komolyan vesz, eltűnt a humorérzék. Egyetlen terület maradt, ahova visszavonulhatunk: a természet.

A természet nem alkuszik: ahogy a fű, úgy a gaz is nő, és a madarak egymás hangjába vágva énekelnek. A macska kikéri magának, a kutya meg valósággal kierőszakolja azt, hogy mindig foglalkozzanak vele. Minden nem emberi élőlény természetesen viselkedik, a maga természete szerint, és jó érzéssel, némi humorral megférnek egymás mellett. Csak az ember akar kivetkőzni önmagából, és ez nagyon nem vicces.

A szerző színművész