Eltűnt a humorérzék, hiába is keresem! Míg régebben viccelődtünk a legnagyobb bajokon is, ezzel könnyítve lelkünkön és kedélyállapotunkon, mára teljesen eltűnt a humorérzék. Egyszerűen nem találjuk sehol, sem az utcán, sem a házakban, valószínűleg megszégyenülve száműzetésbe vonult. Igaz, mára már az emberek sem hiányolják, a politikusok sem, de az emberiséget irányító fő-fő ideológusok sem.
Kezdjük az utóbbival, mert talán ez a legnehezebb falat.
Az apró részletekbe menő, mindenre kiterjedő, mindent átszövő, mindent uraló és szabályozó jogalkotással megteremtették az igazságszolgáltatástól való teljes függőséget az élet minden területén, mely igazából nem szolgálja és nem is szolgálhatja az abszolút igazságot. Csakis neki van döntési joga mindenben.
Már semmit sem mondhatunk egy másik emberről: se fehéret, se feketét, se igazat, se hamisat, se szépet, se csúnyát.
Egyszerűen megszűntek az ellentétek, mert a törvény nevében minden sért mindenkit. Nem létezik különbözőség, csak hazug egység.
A törvény kezébe adták, hogy döntsön az emberi minőségről, érzésekről, gondolatokról, az alapvető megnyilvánulásokról.
A mindenható törvény emberi szempontokat figyelembe nem vevő egyeduralma miatt pedig egyszerűen megszűnt a homo sapiens egyik alapvető erkölcsi normája: a jóérzés.
Mert régebben bizony főleg ez irányította az emberi viszonyokat, és nem annyira a jog.
Akire ráfogták, hogy nem jóérzésű, annak annyi volt,
ezért mindenki igyekezett jól viselkedni, tapintatosan bánni a körülötte lévőkkel, ha emberek között akart maradni. Manapság már elég a hideg törvény látszólagos, megjátszott betartása, és nem kell hozzá tapintat.
Nem merek lassan megszólalni sem, mert jön a törvény, és öntörvényileg megbélyegez, elítéli szavaimat, mert szerinte minden szavam bánthat valakit. Következésképpen: mindenkinek minden szava bánthat valakit. Így folyamatos abúzusban élünk. A fehér-feketével már nem is szeretnék példázódni, mert lerágták a témát, de vegyük szemléltetésképpen a tej szavunkat. Hervay Gizella nagyszerű erdélyi költő gondolataival élve a tej mindenkinek mást jelent. Van, akinek boldogság, van akinek a szenvedés jut eszébe róla:
„Ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.”
Szép sorok, mert a jó érzésről, és nem a törvénykezésről szólnak. Emberségről szólnak, megértésről, tapintatról, pedig kimondja azt a szót is, ami a másiknak fáj, anélkül, hogy bántaná, vagy rosszat akarna neki. Lehet ezt így is.
