Démonok a démosz ellen

A jövőről szóló vita lehetőséget ad arra, hogy megállítsuk az Európai Unió elszovjetesedését.

Riga, 2021. június 22. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke leveszi védõmaszkját a Krisjanis Karins lett miniszterelnökkel tartott sajtóértekezletén Rigában 2021. június 22-én. MTI/EPA/Toms Kalnins Fotó: Toms Kalnins

Szimbolikus nyitánynak szánták az EU vezetői, hogy a május 9-i Európa-napon, Strasbourgban kezdődött meg az Európa jövőjéről szóló (a tervek szerint egy éven át tartó) konferenciasorozat. Miként az is szimbolikus, hogy a magyar miniszterelnök a Harminc éve szabadon című budapesti konferencián június 19-én, az utolsó idegen megszálló katona távozásának harmincadik évfordulóján elmondott beszédében fejtette ki először a magyar kormány álláspontját az Európai Unió jövőjéről szóló vitában.

Ha pontosak akarunk lenni, ez a vita mégsem most kezdődött el, valójában már régóta zajlik a politikai mezőben éppúgy, mint a civil világban, a médiában, a különféle szakértők, elemzők és publicisták körében. Már az előző Európai Bizottságban és Parlamentben is volt vita az unió jövőjéről, például Jean-Claude Juncker már négy éve bemutatta „fehér könyvében” a brexit utáni európai integráció lehetséges fejlődési irányával kapcsolatos öt brüsszeli forgatókönyvet, amelyek közül a harmadik opció a többsebességes EU koncepcióját vázolta föl, az ötödik pedig a föderális Európa vízióját. A vicces kedvű alkoholista és/vagy isiászos luxemburgi politikus rá jellemző módon azzal zárta 2019 októberében az Európai Parlamentben elmondott utolsó EB-elnöki beszédét: „Harcoljatok továbbra is Európáért és harcoljatok a hülye nacionalizmusok ellen! Éljen sokáig Európa!” – mintha nem ő lett volna az elmúlt évtizedben egyike azon vezető politikusoknak, akik a legtöbbet tették azért, hogy Európa ne éljen sokáig, és az őshonos európai népek, nemzetek közössége helyett idegen kultúrájú és életformájú migránsokkal kevert, multikulturális, széttöredezett, kaotikus társadalmak és az azokat uraló totális birodalom jöjjön létre kontinensünkön.

Sokan abban reménykedtek, hogy az Ursula von der Leyen vezette, másfél éve hivatalba lépett Európai Bizottság szakít elődje bevándorláspárti, keresztény-, nemzet- és családellenes, birodalomépítő politikájával. Például reménykeltő volt, amikor bejelentette, hogy létrehozza az európai életmód védelme nevű új biztosi portfóliót, de a hisztérikus baloldali bírálatok hatására meghátrált, és gyorsan átállt az ultraliberális globalisták oldalára, akik António Guterres ENSZ-főtitkárral (a Szocialista Internacionálé exelnökével) karöltve hiszik és hirdetik, hogy „a migráció pozitív globális jelenség”, így „a migráció nem a probléma, hanem a megoldás”. Sajnos a tavaly szep­temberben Brüsszelben bemutatott új migrációs és menekültügyi paktumjavaslat sem kínált legkisebb közös nevezőt az ellentétes érdekű és kibékíthetetlen álláspontú 27 ­uniós tagországnak. Ugyanis ezek legalább egyharmada – mindenekelőtt hazánk és a többi visegrádi ország – egyértelműen és következetesen bevándorlás- és migránskvóta-ellenes, majdnem egyharmada ugyanilyen határozottsággal és nyíltsággal bevándorlás- és kvótapárti, a maradék egyharmad pedig ingadozó, lavírozó, de inkább az előbbiekhez húz.

Hogy miként zárul a migrációs vita, azt még nem tudjuk, mindazonáltal a május 9-i beszédében Von der Leyen azt mondta, a konferencia célja, hogy a polgárok nagyobb szerepet kapjanak az Európai Unió jövőjének alakításában. S hozzátette: „minden hangra figyelni kell”.

Vajon figyelni fog-e a magyar miniszterelnök hangjára, aki szerint ez a vita lehetőséget ad arra, hogy „megállítsuk az Európai Unió elszovjetesedését és Brüsszel elmoszkvásodását”? Meghallja-e, hogy európai démosz nincs, hanem európai népek, nemzetek vannak, s démosz nélkül nem lehet demokráciát építeni és fenntartani? Érti-e és egyetért-e azzal, hogy nemzeti demokraták állnak szemben a birodalomépítőkkel, akik felül akarnak írni minden nemzeti érdeket és hagyományos értéket, és a görög, római, zsidó, keresztény gyökerű európai kultúra alapját képező természetes közösségek meggyengítésére, sőt felszámolására törekednek? Érti-e és egyetért-e azzal, hogy a veszélyes kihívások – népvándorlások, járványok, újjáéledt és új Isten- és emberellenes, magukat humanistának, demokratának, haladónak hazudó romboló démonok – korában az unió sikerének előfeltétele az európai demokrácia helyreállítása, a tagállamok nemzeti és alkotmányos identitásának védelme?

S a német elnök asszony figyel-e és hallgat-e olyan hangokra is, mint például azon európai – köztük német, francia, angol, magyar, lengyel, cseh – konzervatív gondolkodókéra, akik 2017 októberében közzétett párizsi nyilatkozatukban arra kérték az euró­paiakat, hogy utasítsák el a határok nélküli multikulturális világ utópikus délibábját? S akik arra törekednek, hogy „mindazt a nemes hagyatékot, amelyet magunk is örököltünk, továbbadjuk gyermekeinknek”. A közös európai örökség szerintük azt követeli, hogy „békében éljünk együtt a nemzetek Európájában. Újítsuk meg a nemzeti szuverenitást, állítsuk helyre közös felelősségünket Európa jövőjéért.”

Ma, amikor talán még a kommunizmusnál és a nemzetiszocializmusnál is veszélyesebb totalitárius kísértet járja be a tömeges bevándorlás és a koronavírus-járvány sújtotta Európát, a bajt növeli, hogy az európai népek immunrendszere meggyengült, többségük nem képes reprodukálni önmagát sem fizikai, sem szellemi, kulturális értelemben, és nem képesek megbirkózni a demográfiai, gazdasági, kulturális és erkölcsi válsággal. Az európaiak többsége elveszítette hitét, hagyományait, azaz identitását, de ha jobban meggondoljuk, ez nem új jelenség. Hamvas Béla már nyolcvanöt éve megírta, hogy a modern világnézeti, morális, szociális, gazdasági, állami, társadalmi krízis fő oka a vallástalanság, hitetlenség. Az, hogy a modern európai ember megszakította szellemi kapcsolatát a transzcendens világgal, „nincs természetfölötti megragadottsága, nincs univerzalisztikus magatartása”. Amit akar: szétszedni és lebontani. Kultúrát, társadalmat, kapcsolatokat, államot, önmagát sem véve ki.

Sokan osztják Douglas Murray brit író, újságíró véleményét, hogy Európa politikai vezetői az öngyilkosság mellett döntöttek, és sikerült kicserélniük a népet, ennélfogva az ­európaiaknak már nincs megfelelő válaszuk a jelen kihívásaira és a jövő veszélyeire. Mások azonban Paul Valéry francia költőre hallgatnak, aki azt írta, a világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne. Ezért van értelme komolyan gondolkodni és vitatkozni Európa, az unió jövőjéről is. Nekünk, magyaroknak, közép-­európaiaknak pedig van okunk az önbizalomra és a bizakodásra, mert ahogy Orbán Viktor a 2017-es tusványosi beszéde óta (afféle catói ceterum censeóként) már többször megismételte: harminc évvel ezelőtt még azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma pedig már látjuk, mi vagyunk Európa jövője.

(A borítóképen: Ursula von der Leyen a Krisjanis Karins lett miniszterelnökkel tartott sajtóértekezletén Rigában 2021. június 22-én.

Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins)