Ám ez nem történt meg, mert nem történhetett meg. A csaknem ötezer önkéntest számláló Rongyos Gárda támadásba lendült Nyugat-Magyarországon, és emberfeletti hősiességgel, élelmes hadicselek sorozatát felvonultató bravúros hadászati stratégiával és taktikával elképesztette, megbénította és térdre kényszerítette nemcsak a jelentős létszámfölénye ellenére fejvesztve megfutamodó osztrák ármádiát, hanem a gőgös antanthatalmakat is. 1921. augusztus 28-án délelőtt Ágfalvánál zajlott le az első összecsapás, melynek során mindössze százhúsz magyar önkéntes csúfosan megfutamította a bevonulni készülő megszállókat. Az ütközet szép emlékműve Soprontól nem messze, a Lővérekben található.

A harcok során Nyugat-Magyarországot a Rongyos Gárda felkelői magabiztos uralmuk alá vonták, oda idegen megszálló nem tehette be a lábát. És bár a feldühödött nyugati hatalmak ádáz gyűlölettel telve fenyegették és zsarolták a magyar kormányt, a budapesti vezetésnek informális kapcsolatokon túl nem is volt ráhatása a nagyszerű eseményekre. Ezt a nemzetközi diplomáciában is tudatosítandó, a magyar fennhatóság alatt őrzött nyugat-magyarországi területen 1921. október 4-én taktikai megfontolásokból a felkelők Prónay Pál huszárszázadost államfővé emelve kikiáltották Lajtabánságot.

A rövid életű, mindössze egy hónapig fennállott miniállam átmeneti létrehozásának két fő célja volt: lehetőleg tehermentesíteni Budapestet a rá nehezedő nemzetközi politikai nyomás alól, másrészt kikényszeríteni, hogy a régió lakossága népszavazáson dönthessen szülőföldje hovatartozásáról. A Rongyos Gárda hőstettei által megteremtett helyzet nem utolsósorban azt is eredményezte, hogy végleg lekerült a napirendről a véresszájú magyargyűlölő szabadkőműves csehszlovák külügyminiszternek, Edvard Benešnek az újonnan létrejött (azóta szerencsésen megsemmisült) államtákolmányok, Csehszlovákia és Jugoszlávia közös határát és így a Várvidéken húzódó szláv korridor megteremtését célzó spekulációja.

A Rongyos Gárda hősies gerillahadjárata nyomán az antant tehát meghátrált, és rákényszerült a népszavazás kiírására. Ennek köszönhetően 1921. december 14–16-án Sopron és még nyolc falu: Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva magyar, német és horvát lakossága elsöprő többséggel úgy döntött, hogy továbbra is a több mint ezeréves hazához, a Szent Korona Magyarországához akarnak tartozni, és nem kérnek a vörös osztrák paradicsomból. Sopron városa ennek emlékére viseli büszkén a leghűségesebb város, azaz a Civitas Fidelissima címet.

A honmentés és ezzel a Rongyos Gárda története azonban folytatódott. A felkelők 1922-ben újabb hadjáratra készülődtek, felszabadítandó a még idegen megszállás alatt maradt területeket. Jellemző, hogy a hírre jeges rémület lett úrrá az osztrákokon, és a harcot nem vállalva puskalövés nélkül visszaadtak további tíz, főként horvátok lakta települést: Alsócsatárt, Felsőcsatárt, Kisnardát, Nagynardát, Magyarkeresztest, Németkeresztest, Pornóapátit, Németlövőt, Ólmodot és Szentpéterfát.

A Rongyos Gárda életben maradt harcosai ezután visszatértek polgári életükhöz. Ám az 1930-as évek második felében a haza ismét szólította őket. Nem is késlekedtek, nem is kérdezték, miért és hová, amikor titkos futárokkal megkapták a jól ismert felszólítást: „Azonnal bevonulni!”

A magyar gerillák jelentős szerepet játszottak a magyar diplomácia által kikényszerített első bécsi döntés előkészítésében is, melynek nyomán a Felvidék déli sávja felszabadult és hazatért a Szent Korona fennhatósága alá. A vakmerő hazafiak folyamatos szabotázsakciókkal, magyar érzelmű propagandatevékenységgel formálták a közhangulatot, amelyet a döntnököknek figyelembe kellett venniük. E hadjárat során megesett, hogy mind­össze nyolc magyar felkelő lefegyverzett ötszáz megszálló cseh katonát.

Kárpátalja 1939-es felszabadításában is jelentős szerepük volt a Rongyos Gárda önkénteseinek – amit a magyar honvédek valamely okból nem tehettek meg, az a felkelőknek nem volt lehetetlen…

A rongyosok közül sokan siettek 1939 őszén a nemzetiszocialista Németország és a bolsevista Szovjetunió által két oldalról megtámadott Lengyelország segítségére. Domonkos László írónak A Héjjas-nyárfa árnyékában című, igen fontos kötetéből tudjuk, hogy a megszálló németek mintegy hetven, fogságba esett magyar rongyost végeztek ki.

A Rongyos Gárda száz évvel ezelőtt akkor ragadott fegyvert, amikor úgy tűnt, minden végleg elveszett. A szétszaggattatás, a reménytelenség legsötétebb időszakában lépett színre ez a gerillahadsereg, hogy a Reményik Sándor-i „ha nem lehet, hát akkor is” szellemiség jegyében bebizonyítsa, akkor is lehetséges győzni, amikor minden lehetetlennek tűnik.

És a Rongyos Gárda győzött. Hősei legyőzték először önnön kétségeiket, félelmeiket, s diadalmaskodtak a halálon, amikor a korábbi életükkel leszámolva olyan küzdelembe bocsátkoztak, melyből a visszatérés szinte lehetetlennek látszott. És diadalt aratott a gárda az állig felfegyverzett antanthatalmakon is, legyőzve a túlerőt, érvényt szerezve az igaz­ságnak és a trianoni diktátum végső megsemmisítéséig minden magyar nemzedéket kötelező létparancsnak, miszerint a lemondás gyáva becstelenség.

A száz évvel ezelőtti hőstetteknek vitéz Somogyváry Gyula állított megrendítő emléket És mégis élünk című nagyszerű történelmi regényében, említve többek között azt a budapesti műegyetemistát, Vámossy Tibort, aki 1921. október 5-én halt hősi halált Szárazvámnál, és akinek síremléke, Ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművész alkotása a Farkasréti temetőben áll. A szobor a II. világháború súlyos küzdelmei során találatot kapott. A fejrészén csonkult szobor a magyar sors fájdalmas jelképe volt évtizedekig, mígnem 2014-ben a Honvédelmi Minisztérium helyreállíttatta.

A Rongyos Gárda dicsőséges helytállása olyan közösségi, nemzeti lélektani felhajtóerő, amiből ma is táplálkozhatunk. Remélhetőleg már nem kell sokáig várni, hogy e páratlan történelmi tünemény a magyar érzelmű filmkészítőket olyan nagyszabású, sokakat elérő mozira ihlesse, mely a végzettel szembeni önfeláldozás nagyszerű példáját a jövő nemzedékek lelkébe plántálja.

A szerző újságíró

(Borítókép forrása: MTI/Máthé Zoltán)