Száz éve, 1921. augusztus 26-án halt meg hazánk háromszoros miniszterelnöke, Wekerle Sándor. Az 1848-ban Móron született, jogász végzettségű politikus 1870 óta dolgozott a Pénzügyminisztériumban, így karrierje lényegében a dualizmus létrejöttével együtt indult el. Különösen jól tájékozott volt a közgazdasági kérdésekben, sőt talán az egyik legjobb szakember volt, 1875 óta a magyar pénzügypolitika egyik vezéralakja. Nagymértékben pénzügyi képességei tették unikálissá személyét a hazai politikában. 1889-től volt pénzügyminiszter ‒ ezt a tisztséget kormányfőként is megtartotta harmadik ciklusának kivételével.
Wekerle Sándor hazánk első nem nemesi származású kormányfője lett 1892-ben. Alapvetően a fogyasztási adókra építve stabilizálta a hazai költségvetést, amelynek révén az 1873. évi gazdasági világválság, majd a boszniai okkupáció következményeinek jó részét sikerült felszámolni: mindent egybevetve stabilizálta az ország gazdasági helyzetét. Ezen eredményei ellenére Wekerle neve gazdaságtörténeti szempontból leginkább az 1892. évi valutareformmal forrt össze. Az aranyalapra tett új fizetőeszköz, a korona a világ egyik vezető pénzneme lett: stabilitását, amely egyszersmind a Monarchia szilárd helyzetét is jelképezte, csak az I. világháború, majd az azt követő hiperinfláció tudta megtörni. Első hivatali ciklusa során a dualista időszak legfontosabb törvényeit fogadták el, mint például az állami anyakönyvezésről rendelkezőt vagy a polgári házasság bevezetéséről szólót. Az állam és az egyház drasztikus szétválasztását és különösen e folyamat gyorsaságát heves belpolitikai viták kísérték, ezek hatására a miniszterelnök lemondott. Ennek ellenére oroszlánrésze volt abban a prosperitásban, amely a dualista Magyarországot ekkor jellemezte.
Wekerle második kormányfői időszakában a dualizmus egyetlen nagykoalíciós kormányát vezette 1906 és 1910 között. Az uralkodó ekkorra már egyértelműen válságkezelő tulajdonsága miatt döntött a kinevezése mellett. Első miniszterelnökségéhez hasonlóan ebben a ciklusban is kritikus fontosságú törvényeket fogadtak el, gondoljunk csak a lex Apponyira. Ebben a korszakban jött létre azon alkotása, amelyen keresztül a Wekerle név a legtöbbeknek ismerős: a róla elnevezett kispesti lakónegyed. A szociális szempontból jelentős adósságokat felhalmozó dualista időszakban a kormányfő jóléti intézkedései között szerepelt az ipari munkásság helyzetének javítása, elsődlegesen megfelelő lakókörnyezet kialakítása révén. Az 1908-ban kezdődő építkezést a nemzetközi közvélemény is példaszerűnek tartotta, különösen annak gondos megtervezése miatt.
Wekerle utolsó miniszterelnöki időszaka 1917 augusztusa és 1918. október vége között volt. Az ifjú császár és király, IV. Károly lényegében jolly jokerként választotta újra a veterán politikust, hogy valahogy kezelje a világháború során összetorlódott problémahalmazt. Bár a kormányfő még ekkor is állta a sarat, az ekkori gondok már meghaladták képességeit és lehetőségeit. Nem tudta rendezni a választójog kérdését – pontosabban annak bővítését –, pedig az uralkodó leginkább ezt a feladatot várta el tőle. Hasonlóan túlnyúltak személyén a háborús összeomlás következményei, az 1918. októberi történések.
A miniszterelnököt ‒ némileg igaztalan módon ‒ kortársai egy része gyenge politikusnak tartotta. Egy elterjedt 1917. évi karikatúra úgy ábrázolta a gépkocsit vezető kormányfőt, hogy az autót a hátsó ülésről Tisza István irányította. Kétségtelen tény, hogy Wekerle nem volt olyan markáns és befolyásos állami vezető, mint Tisza, ám ha mérlegre tesszük a dualista időszak politikusi teljesítményeit, munkásságát mindenképpen az első helyeken említhetjük. Nem volt olyan széles politikai horizontja, amely Deákot, id. Andrássyt vagy a két Tiszát jellemezte, ugyanakkor nehéz helyzetekben ügyesen manőverezett, gazdasági szaktudása pedig nélkülözhetetlen politikussá tette.
Wekerlét a proletárdiktatúra internálta, és 1500 társához hasonlóan Damoklesz kardjaként lebegett a feje felett, hogy a kommün kivégzi. A fogsággal járó szenvedések, valamint stressz alaposan megviselték a politikus szervezetét: mindez hozzájárult ahhoz, hogy halálakor némelyek mártírként is tekintettek rá. Eredményei és emberi kvalitásai ellenére Wekerle osztályrészéül az utókortól igen ambivalens megítélés jutott. A különösen első miniszterelnökségéhez köthető gazdasági és társadalmi aranykor ellenére a Horthy-korszakban alakja szorosan összekapcsolódott a Monarchia és így a történelmi Magyarország bukásával. Ezt akkoriban leginkább a nemzeti érzület országos meggyengüléséből vezették le. Nem véletlen, hogy a száz éve megalakult Bethlen-kormány is azt hangsúlyozta: változás szükséges a kiegyezés utáni Magyarország politikájához képest.
Még mostohább sors jutott Wekerle személyének az államszocialista időszak során, amely lényegében elhallgatta a miniszterelnököt. Mindennek következménye napjainkban is érzékelhető, hisz messze nem olyan arányban ismert Wekerle alakja a közvélemény előtt, mint amit fontossága és történelmi szerepe folytán megérdemelne.
Mi lehet életpályájának legfontosabb aktualitása a ma emberének? Wekerle az 1890-es években aktívan vett részt azokban a nemzetközi munkálatokban, amelyek Közép-Európa gazdaságainak lehetséges összekötését, szorosabb kapcsolatát vizsgálták (voltaképpen az EU-s munkaerő, tőke, szolgáltatások szabad áramlása elv előfutáraként). A miniszterelnök ezekben a lehetőségekben elsődlegesen a nemzeti gazdaság megerősítését kereste. Joggal lehet hazafias politikusnak nevezni, aki személyében jól megjelenítette az ország ’48-as hagyományainak a ’67-es kompromisszummal való ötvözését. Napjainkban, amikor a szupranacionalizmus drámai előretörését tapasztaljuk, pont Wekerle politikai pályája bizonyítja, hogy csak a hazai érdek melletti konzekvens kiállás alapozhatja meg a sikeres társadalom- és gazdaságpolitikát. Életműve ebben az értelemben példaértékű lehet a közélet mai, nemzetben gondolkodó szereplőinek.
Jóllehet Wekerle Sándor a Monarchia bel- és külpolitikai válságai során eredményes vezetőnek bizonyult, életműve végül olyan tényezők folytán foszlott szinte semmivé az első világháború következtében, amelynek befolyásolására vajmi kevés esély kínálkozott ‒ még az európai középhatalom Magyarország számára is. Ahogy az egyik 1921. évi nekrológ fogalmazott: „Ha van tragikum, úgy Wekerle államférfiúi életében megtaláljuk azt. Küzdött, eredményt, sikert ért el ‒ a sors megsemmisített mindent.”
A szerző a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa
(Borítókép: Wekerle Sándor szobra. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)
