Merkel szövetségi köztársasága rémálommá vált a kreatív, nyitott gondolkodású emberek számára. Csak azt fogadják el, aki osztja a kormány álláspontját. A keleti tömb lakóinak ez ismerős lehet. 1989-ig a keletnémetek számára a nyugatnémet televízió fontos információforrásként szolgált. Ez azonban 2015 óta propagandagépezetté züllött, amelyben már az időjárás-jelentést sem lehet komolyan venni. Az időjárási térképen már 23 Celsius-foktól vakít a vörös figyelmeztetés. Az uniópártok és az SPD szavazói nemcsak a pártjai­kat veszítették el, hanem már az időtérképben sem bízhatnak meg. 
 

A CDU/CSU-val, az SPD-vel és a Zöldekkel sokat foglalkoztam e hasábokon az elmúlt hónapokban, de érdemes kitérni az FDP-re, a Die Linkére és az Alternatíva Németországnak (AfD) pártra, valamint a Szabad Választókra (FW) is, mielőtt a friss fejlemények miatt újra ejtenénk néhány szót a Zöldekről. Az FDP évtizedeken át a mérleg liberális nyelvét jelentette, és számos szövetségi kormányban részt vett. A szövetségi köztársaság felemelkedése elképzelhetetlen nélküle. Ám a Brandt–Scheel-, a Schmidt–Genscher- és a Kohl–Genscher-kormányok kül- és biztonságpolitikai sikerei már a múlté, és sajnálatos módon az FDP is megváltozott. Megkülönböztető jegyei, mint a társadalmi és gazdasági szabadság, elhalványultak, és zöld színnel lettek átfestve. Választási alternatívaként csak korlátozottan állja meg a helyét, a fősodorbeli politika világoszöld keverékének számít. Jelenleg a voksok mintegy 13 százalékára számíthat. 
 

A Die Linke az egykori keletnémet állampártnak, a Német Szocialista Egységpártnak (NSZEP) felel meg, amely 1989-től téli álmát aludta egészen 2014-ig, amikor is az SPD és a Zöldek segítségével Türingiában megválasztották az első tartományi miniszterelnökét. Ekkortól annyira erőre kapott, hogy újra teljes mellszélességgel az NSZEP kapitalizmus- és Amerika-ellenességét hirdeti. De kutyából nem lesz szalonna – régi bölcsesség ez. A Die Linke harcol a szociális piacgazdasággal szemben, és nyíltan kiáll az államosítások mellett. Ez már nem az NSZEP „light” változata, hanem annak leglényege. A Die Linke baloldali államot akar, ahogy a keleti tömbben volt 1989-ig. Jelenleg hat százalékon állnak. 
 

Az AfD-t 2013-ban alapították. Az alapítók az euró felszámolása révén meg akarták szüntetni a szerintük alkotmányellenes, népgazdasági szempontból pedig igen veszélyes euróövezeti mentőcsomagokat, valamint véget akartak vetni annak, hogy a pártok visszaéljenek az állami intézményekkel. A migráció 2013-ban még nem játszott semmilyen szerepet. A CDU-nak és az FDP-nek akartak liberális-polgári alternatívát állítani. Az AfD kezdetben sikereket ért el – hamarosan az Európai Parlamentbe és számos tartományi törvényhozásba is beválasztották –, ám ezt követően teljesen feleslegesen olyan történelmileg problémás álláspontokra csúszott vissza, hogy abban már az alapítók nem akartak osztozni. Egyelőre nem eldöntött, merre tart az AfD. Mindenesetre a polgári-liberális igények kielégítésében éppolyan nagy kínálati űr tátong ma Németországban, mint az alsóbb osztályok igényeiében. A múlthoz való olykor durva fordulásával az AfD egyre inkább megfosztja magát a további választási esélyektől. A legtöbb szavazó megoldásokat akar a problémáira, de nem azt akarja hallgatni, hogy a Wehrmacht kvázi békefenntartó intézmény volt. De a Die Linkétől eltérően az AfD nem valamely diktatúra állampártjának utóda. Az AfD elképzelése, amely az Euró­pai Unió feloszlatására vonatkozik, kevés megértést mutat azzal a fejlődéssel kapcsolatban, ahogyan a római szerződésekből előbb az Európai Gazdasági Közösség, majd az Euró­pai Unió lett. Ráadásul teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a közép-európaiak Euró­pához akarnak tartozni. Aki meg akarja az EU-t reformálni, annak belül kell maradnia. Ezt kívülről nem lehet megtenni. Az AfD jelenleg 11 százalékon áll. Egy ideje újabb komoly versenytárs szállt ringbe a Bundestag-mandátumokért. A Szabad Választók (FW) ismert politikusa, Hubert Aiwanger bajor tartományi miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter. Egy olyan tősgyökeres vidéki ember, aki nem hagyja magát eltéríteni, és egyre inkább konfliktusba kerül Markus Söder miniszterelnökkel. Miközben a konfliktust Söder gerjeszti, ez tovább növeli Aiwanger népszerűségét. A háttérben az áll, hogy a Bajor Szabadállam a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legszigorúbb rendelkezéseket vezette be Németországban, ám nem tud jobb eredményeket felmutatni a többi szövetségi tartománynál. A kormányfő az oltások szigorú híve, helyettese pedig magát sem oltatja be, ám nem azért, mintha oltásellenes lenne. Aiwanger azt mondja, oltassa be magát mindenki bátran, aki csak akarja. De ellenzi az oltakozási kötelezettséget. Mindenesetre Bajorországban érdekesen alakul majd a választási eredményváró. Eléri-e az FW a Bundestagba való bejutás küszöbét a CSU rovására? Jelenleg hat százaléknál tart. 
 

A zöld fronton nem minden változatlan. A Zöldek – akik most húsz százalékon állnak – bevándorlási minisztériumot akarnak azzal a céllal, hogy szakadatlan maradjon a Németországba és az Európai Unióba tartó migráció. Vagyis az integráció kötelezettsége a jelenlegi népességet, nem pedig a bevándorlókat terheli. Így aztán nálunk is az lesz, ami náluk – Észak-Afrikában – van. A Zöldek éghajlatvédelmi minisztériumot is fel akarnak állítani, amelynek vétójoga lenne minden törvénnyel szemben, amennyiben ezek nem felelnek meg a zöld klímanormáknak. A Zöldek ezzel ismét csak kilógatják a lólábat. Demokrácia- és parlamentellenesek. A demokratáknak ugyanis az a törvény, amit a szabad képviselők elhatároznak. A Zöldek szerint viszont az, amit az ajatollahjaik az Őrök Tanácsa – a vétójoggal felruházott éghajlatvédelmi minisztérium – segítségével eldöntenek, felette áll a szabad képviselők döntésének. Lenin úgy vélte, kommunizmus egyenlő szovjethatalom plusz villamosítás. A zöldideo­lógia egyenlő a vétóminisztériummal plusz az egész társadalom leigázásával. 
 

A szerző volt szociáldemokrata politikus, 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett az SPD-ből