Áprilisban nyugalmazott francia tábornokok keltettek feltűnést azzal, hogy nyílt levélben hívták fel Emmanuel Macron köztársasági elnök (egyben a hadsereg főparancsnoka) és a francia kormány figyelmét: Franciaországot széthullás fenyegeti a tömeges bevándorlás és az iszlamizmus terjedése miatt. A tábornokok nem értik, hogy a vezető politikusok miért nem érzik a veszélyt, miért nem aggasztják őket az ország egységét fenyegető jelenségek. És valóban, a tábornokok nyílt levele felveti a politikusok súlyos felelősségét hazájuk sorsával, jövőjével kapcsolatban.
Májusban az aktív állomány sokkal nagyobb tömege írta alá a második kiáltványt, amelyben jelezték: nem a francia kormány lejáratása a céljuk, hanem az, hogy felhívják a figyelmet a kialakult helyzet súlyosságára. A kiáltvány szerzői hangsúlyozták, hogy az idős katonák megérdemlik a tiszteletet, hiszen szolgálták Franciaországot, harcoltak, ha kellett, és legjobb éveiket áldozták érte. Ugyanakkor a kormány szemére vetették, hogy e tiszteletre méltó hazafiak hibájának tartják, hogy szeretik hazájukat és aggódnak a hanyatlás jelei miatt. Az idős tábornokok mellett kiálló tömegek véleményét még egy balliberális kormányzat sem veheti semmibe.
A nyugdíjas francia tábornokok és az aktív katonák nyílt levelei után már nem lehet utópiának és fantasztikumnak minősíteni a Franciaországra leselkedő veszélyt. A társadalom jelentős része ezt a saját bőrén érzi. A terjeszkedő, öntörvényű muszlim közösségek, a szaporodó mecsetek, az iszlám radikalizmus drasztikus, ismétlődő megnyilvánulásai joggal aggasztják a nemzetüket féltő franciákat, akik nem értik, hogy a kártékony folyamatoknak a Macron-féle vezetés miért nem vet gátat. A francia példa, a hazájukat féltő katonák megmozdulása felébreszthetné az unió szűk látókörű bürokratáit, akik azonban mindent elkövetnek az illegális migráció fenntartásáért, s cseppet sem izgatja őket Európa hagyományos fehér és keresztény népeinek várható kicserélődése.
A francia kiáltványokról eszünkbe juthat, hogy van a Francia Hadseregnek egy rendhagyó, elit katonai alakulata: a Francia Idegenlégió. Ezen belül is erős a csapatszellem, amely azonban más természetű, mint általában a hadseregé. A legénység tagjai közé hivatalosan nem vehetnek fel franciákat (nem hivatalosan azért akadnak bőven), bár egy idő után megkaphatják az állampolgárságot. A Negyedik Köztársaság összeomlása (1958) után, amikor Charles de Gaulle, a nemzeti elkötelezettségű tábornok visszatért a politikába, a légió egy része furcsán viselkedett. Az ekkor még javában zajló algériai háború alatt De Gaulle-t az Ötödik Köztársaság első elnökévé választották. Rendszerét a francia baloldal rossz szemmel nézte, s figyelemre méltó adat, hogy az elnök megbuktatására irányuló katonai akcióban az idegenlégió Algériában állomásozó 1. ejtőernyősezrede is részt vett. (Emiatt még a légió feloszlatásának gondolata is felmerült.) A légió végül megmaradt, és számos hadszíntéren bizonyította kivételes katonai képességeit, azonban nagy kérdés, hogy a sokféle nemzetiségű társaság mekkora hányada érzi magát franciának? És persze az is, mi mindenre lehet felhasználni azokat a katonákat, akikből hiányzik a hazafias érzés és csupán a zsoldért teszik a dolgukat?
