A kontinentális Európa két legerősebb hatalmának vezetője, François Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár 1993. július 20-án wilflingeni otthonában meglátogatta az idős Ernst Jüngert. Hogy ki volt Ernst Jünger? Katona, író, politikus, történelemfilozófus, esszéista, és alighanem a XX. századi német történelem egyik legjelentősebb, legkülönösebb, legellentmondásosabb alakja. 1914-ben az iskolapadból ment ki a frontra, végigharcolta az első világháborút, bátorságáért huszonkét évesen megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést.
A háború után rövidesen a német irodalom élvonalába került, és a weimari köztársaság kudarcait megtapasztalva politikailag is aktivizálódott. Ennek eredményeként új állammodellt dolgozott ki, amelyben elutasította a tömeguralmon nyugvó demokráciát, és helyette képzettségen alapuló, technokrata, szakmailag hierarchikusan tagolt társadalomban vélte felszámolhatónak a mindenkori szociális igazságtalanságokat. Elméletében éppúgy tagadta a vagyoni különbségek és a társadalmi osztályok szerepét, mint a demokráciában lejáratott egyenlőséget. A legfőbb közösségszervező erőnek az áldozatvállalást, a rendet és a fegyelmet tartotta. Ezek szellemében írta le híres-hírhedt mondatát a demokráciáról: „Utálom a demokráciát, mint a pestist.” Ezek szellemében fordította meg Clausewitz híres tézisét saját politikai elképzeléseinek jellemzésére: A politika a háború folytatása más eszközökkel.
Utópiájának megvalósítása érdekében egy ideig Hitlerben is látott fantáziát, sőt személyes kapcsolatba is került vele, ám írásaiban a nácizmus minden embertelen elméletét a kezdetektől fogva a leghatározottabban visszautasította. 1941-től 1944-ig a Wehrmacht vezérkari századosaként szolgált Párizsban. Itt a legmaradandóbbat azzal alkotta, hogy tisztelgéssel üdvözölt minden útjába kerülő sárga csillagos zsidót. Tisztelgéssel és nem karlendítéssel. Hiszen íróként stílusérzéke is volt. Az 1945 utáni elszámoltatásban semmilyen háborús bűnt nem tudtak rábizonyítani. A hatvanas évektől minden létező irodalmi kitüntetéssel és egyéb címmel elhalmozták, aminek megkoronázásaként 1982-ben Goethe-díjat kapott. Néhány évvel halála előtt az evangélikus hitről áttért a katolikusra. Különös pályafutása mellett Jüngert egyébként a sors is kegyelte: 1998-ban, százhárom éves korában halt meg. Temetésén több ezren búcsúztatták, a hivatalos hatalom részéről Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke és a szövetségi kultuszminiszter, a Bundeswehr részéről pedig öt tábornok.
