időjárás 3°C Vilma 2021. December 5.
logo
Ernst Jünger és Wass Albert sor sa nagyon tanulságos

Demokrácia egykor és most

Ircsik Vilmos
2021.09.10. 06:58 2021.09.10. 08:02
Demokrácia egykor és most

A kontinentális Európa két legerősebb hatalmának vezetője, François Mitterrand francia elnök és Helmut Kohl német kancellár 1993. július 20-án wilflingeni otthonában meglátogatta az idős Ernst Jüngert. Hogy ki volt Ernst Jünger? Katona, író, politikus, történelemfilozófus, esszéista, és alighanem a XX. századi német történelem egyik legjelentősebb, legkülönösebb, legellentmondásosabb alakja. 1914-ben az iskolapadból ment ki a frontra, végigharcolta az első világháborút, bátorságáért huszonkét évesen megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést. 

A háború után rövidesen a német irodalom élvonalába került, és a weimari köztársaság kudarcait megtapasztalva politikailag is aktivizálódott. Ennek eredményeként új állammodellt dolgozott ki, amelyben elutasította a tömeguralmon nyugvó demokráciát, és helyette képzettségen alapuló, technokrata, szakmailag hierarchikusan tagolt társadalomban vélte felszámolhatónak a mindenkori szociális igazságtalanságokat. Elméleté­ben éppúgy tagadta a vagyoni különbségek és a társadalmi osztályok szerepét, mint a demokráciában lejáratott egyenlőséget. A legfőbb közösségszervező erőnek az áldozatvállalást, a rendet és a fegyelmet tartotta. Ezek szellemében írta le híres-hírhedt mondatát a demokráciáról: „Utálom a demokráciát, mint a pestist.” Ezek szellemében fordította meg Clausewitz híres tézisét saját politikai elképzeléseinek jellemzésére: A politika a háború folytatása más eszközökkel. 

Utópiájának megvalósítása érdekében egy ideig Hitlerben is látott fantáziát, sőt személyes kapcsolatba is került vele, ám írásaiban a nácizmus minden embertelen elméletét a kezdetektől fogva a leghatározottabban visszautasította. 1941-től 1944-ig a Wehrmacht vezérkari századosaként szolgált Párizsban. Itt a legmaradandóbbat azzal alkotta, hogy tisztelgéssel üdvözölt minden útjába kerülő sárga csillagos zsidót. Tisztelgéssel és nem karlendítéssel. Hiszen íróként stílusérzéke is volt. Az 1945 utáni elszámoltatásban semmilyen háborús bűnt nem tudtak rábizonyítani. A hatvanas évektől minden létező irodalmi kitüntetéssel és egyéb címmel elhalmozták, aminek megkoronázásaként 1982-ben Goethe-díjat kapott. Néhány évvel halála előtt az evangélikus hitről áttért a katolikusra. Különös pályafutása mellett Jüngert egyébként a sors is kegyelte: 1998-ban, százhárom éves korában halt meg. Temetésén több ezren búcsúztatták, a hivatalos hatalom részéről ­Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke és a szövetségi kultuszminiszter, a Bundeswehr részéről pedig öt tábornok.

Nos, ezt az embert látogatta meg, pontosabban tette nála tiszteletét 1993-ban François Mitterrand és Helmut Kohl. Ha összehasonlítjuk kettőjüket mai utódaikkal, olyan érzésünk támad, mintha más bolygóra csöppentünk volna. Negyedszázad elteltével már hosszú ideje esély sincs arra, hogy a mai demokráciák bajnokai egy Jüngerhez hasonló embert elismerésben részesítsenek vagy egyáltalán tudomást vegyenek róla.

Egy-egy kiragadott példával nézzük csak meg, kiket tisztelt meg látogatásával az utóbbi időkben Emmanuel Macron és Angela Merkel a demokrácia tömeguralmának nyomására! 

Az előbbi 2018-ban, karib-tengeri korteskörútján Szent Márton szigetén ottani választóival találkozott. Ezek egyike a találkozóról készült fényképen középső ujjával a francia kultúrkörben egyezményes, obszcén mozdulatot tesz, a másik még előzőleg, szóban dicsekedte el az elnöknek, hogy nemrég szabadult a börtönből, ahol rablás miatt ült. Angela Merkel legemlékezetesebb alakítása e téren valószínűleg 2015 késő nyarán, egy berlini befogadóállomáson történt, ahol muszlim migránsokkal szelfizett és bratyizott. 

De egy másik kancellár, az osztrák Werner Faymann is kitett magáért! Ő 2014-ben egyenesen hivatalában fogadta a transznemű Conchita Wurstot abból az alkalomból, hogy a szakállas nő megnyerte az Euroví­ziós Dalfesztivált, osztrák létére angol nyelvű, Rise like a Phoenix című dalával. De az új demokrácia bajnokai nem csak a migránsok, a bűnözök, a lecsúszott lumpenek, a szakállas nők kegyeit keresik.

Szívesen mutatkoznak melegfelvonulásokon, sűrű ölelések és csókok közepette rendszeresen házhoz mennek hozzájuk aggastyánok és kétes múltú pénzemberek is. E tekintetben elég Soros Györgyre utalni.

Végignézve ezen a díszes társaságon, kegyosztókon és kegyenceken, az ember kísértésbe esik. Ha rájuk gondolt Ernst Jünger, akkor tényleg, mint a pestist…

Ezeknek a látogatásoknak, találkozásoknak a devalválódása egyértelműen bizonyítja, hogy hová süllyedt napjainkra a demokrácia eszméje. Negyedszázaddal ezelőtt a kontinentális Európa két legfontosabb politikusa egy olyan férfit tisztelt meg, akinek emberként volt hite, katonaként volt nemzete, íróként pedig egyetemes emberi értékeket teremtett. A folytatás annál elszomorítóbb. Ezekkel az erényekkel szemben a mai demokrácia kizárólag az erkölcsi romlást, az otthontalanságot, az esztétikai silányságot tudja felmutatni követendő példaként.

Holott Merkel, Macron és Faymann még a jobbik fajtából valók. A névtelen skandináv miniszterelnökök vagy holland kollégájuk gátlástalanul hol fasisztázzák, hol nácizzák a Kohl vagy Mitterrand értékrendjét, örökségét valló politikusokat, mikor mi jut eszükbe, az agyalágyult Juncker pedig egy ízben szemtől szembe diktátorozta Orbán Viktort, közben kedélyesen paskolgatva az arcát. Ráadásul még azt is hitte magáról, hogy szellemes. Őket hallva és látva, tényleg, mint a pestist…

A kommunizmusba oltott magyar baloldali demokrácia, messze megelőzve korát, már az 1990-es években is nyíltan tombolt, amikor Nyugaton egy Mitterrand vagy egy Kohl még derekasan tartotta a frontot. A szintén író és katona Wass Albert sorsa nagyon tanulságos ebből a szempontból. A németek köztudottan nem voltak finnyásak a háborús bűnösök elszámoltatásában. De tartották magukat a tényekhez. Ennek megfele­lően Ernst Jünger hosszú élete végéig a legnagyobb elismeréstől övezve, zavartalanul élhetett saját hazájában. Wass Albertnek viszont két hazát is adott a végzete, és mind a kettő megtagadta. Romániában háborús bűnösnek nyilvánították, az elfajzott magyar demokrácia kitaszította. Amit pedig a halála óta művel vele és írói hagyatékával, az minősíthetetlen. Minden egyes alkalommal megkapja a fasiszta, a náci jelzőt, ha beveszik az iskolai tananyagba, minden egyes alkalommal aláírásgyűjtést szerveznek ellene, ha hívei valahol szobrot, emlékművet emelnek neki, ha elneveznek róla egy intézményt vagy ha valaki dicsérőleg csak a szájára merészeli venni a nevét. Amikor ez a csürhe a demokrácia nevében teli torokból vádaskodik, akkor az embernek óhatatlanul Ernst Jünger jut az eszébe. Mint a pestist…

Pedig én magam nem is vagyok Wass Albert-rajongó.

A szerző író, műfordító

Borítóképen Ernst Jünger, a Porosz Királyság legmagasabb kitüntetésével, a Pour le Mérite-tel. Fotó: Wikimedia Commons