A gigacégek és a nemzetállamok erőviszonyaiban 2000-ben következett be a drámai fordulat: az amerikai Institute for Policy Studies kimutatta, hogy a nagy cégek jövedelmeinek és a nemzetállamok GDP-jének összehasonlításában a világ legnagyobb száz gazdasága közül immáron ötvenegy gigacég található, s negyvenkilenc nemzetgazdaság. A felmérés megmutatta, hogy az olyan cégek, mint a General Motors, a Walmart, az Exxon Mobil, a Ford már 2000-ben egytől egyig nagyobbak voltak, mint Lengyelország, Norvégia és Szaúd-Arábia (!).
A mérleg nyelve tehát az ezredfordulón átbillent a gigacégek és pénzintézetek javára, s ez a helyzet azóta csak tovább fokozódott. Erre egy frissebb adatot egy 2017-es Oxfam-jelentésben találunk, mely szerint a kilencvenes évek elejétől számolva a világ gazdag embereinek felső egy százaléka többet keresett, mint az egész világ alsó ötven százaléka, illetve a világ tíz legnagyobb vállalata nagyobb bevétellel rendelkezik, mint a 180 legkevésbé tehetős nemzet bevétele együttvéve (!). Ezek kétségtelenül riasztó arányok, s a következményeket már jól láthatjuk. E cégek tulajdonosai, CEO-i (chief executive officersei, azaz vezérigazgatói) gyakorlatilag már politikusoknak számítanak, akik például egyfajta világ feletti döntéshozói pozícióban lépnek fel olyan globalista, nemzetek feletti szervezetekben, mint a Világgazdasági Fórum vagy a Council of Foreign Affairs (Külkapcsolatok Tanácsa), Bilderberg-csoport és még sorolhatnánk.
Ebbe a körbe kerültek bele az elmúlt évtizedben a techóriások – Facebook, Twitter, Amazon, Google, Microsoft stb. – is, amelyek szintén elképesztő profittal rendelkeznek. Ezeknek a cégeknek olyan bevételeik vannak, amellyel már számos fejlett nyugati nemzetállam fölé emelkedtek, így például a Microsoft és az Apple együttes értéke magasabb, mint a német DAX indexben szereplő összes cégé (!). Vagyis sajátos ipari-szolgáltatói állammá, sőt ami rosszabb: birodalommá váltak. Forrásaik pedig évről évre exponenciálisan növekednek (kimutathatóan a pandémia alatt is).