Túl sok esztendő nem adatott az 1931-ben felszentelt városligeti Regnum Marianum-templomnak. A tanácskommün bukásának emlékére, Magyarország égi patrónusának tiszteletére emelt kegyhely csak két évtizedig állhatott – épp ma hetven éve, 1951. szeptember 23-án robbantotta fel a hatalma teljében terpeszkedő Rákosi Mátyás. A világháborút túlélte a templom, a diktátor ámokfutását nem. Lerombolására a hivatalos indoklás szerint azért volt szükség, mert „útjában állt” a kialakítandó Felvonulási térnek, ahová moszkvai mintára hatalmas dísztribünt álmodott a magyar pártvezetés, hogy legyen hol ünnepeltetnie magát a lelkes alattvalókkal. Valójában csak Rákosinak állt útjában a templom.
A kommunista vezérnek hitetlen, megvezethető tömegre volt szüksége, ám már hatalomra kerülésének pillanatában tudta, a hazai kereszténység legmarkánsabb személyiségével, Mindszenty József bíboros-hercegprímással kell leszámolnia ahhoz, hogy megtörhesse a magyarság istenhitét. Rákosit felbőszítette a bíboros hatalmas népszerűsége, hiszen a templomok, körmenetek, misék látogatottsága még a fokozódó diktatúra dacára is folyamatosan nőtt. Ezen még az sem változtatott, hogy 1948 karácsonyán (éppen karácsonykor – mekkora cinizmus) koholt vádakkal letartóztatta a főpapot. Mindszentyt nem csak a kommunisták küldték rács mögé hitéért, korábban Szálasi nyilasai is bebörtönözték. Saját bőrén tapasztalhatta szegény, amit most mi is újra: a szélsőbal és a szélsőjobb egy tőről fakad.
Rákosi nem volt buta ember, eszénél csak aljassága volt nagyobb – a Regnum Marianum lerombolásával kívánta folytatni egyházirtó programját. (Még a templom emlékét is ki akarta irtani a lelkekből, létrejöttét a korabeli építész szakirodalomból is kitöröltette…)
Az utolsó miséről megvadult ávósok zavarták ki a zokogó híveket. Az elszántabb emberek élőlánccal vették körül a templomot. Ellenállók egész sorát hurcolták el az Andrássy út 60.-ba. A hajnali csöndben gyorsan, „sunyiban” akarták elbontatni a templomot, de a csákányok kicsorbultak a dacoló, makacs köveken. Nem könnyen adta meg magát a Regnum Marianum. Végül robbantani kellett. Beleremegett az éppen ébredő város.
A hit megtiprása a hitetlenek alapvetése volt mindig. Ahogyan ma is.
Évekkel később, 1969-ben a Tanácsköztársaság vöröskatonájának szobra került a földig rombolt templom helyére (az ordítva rohanó vicsorgó baka azóta a budaörsi szoborparkban próbálja uszítani a látogatókat). De még ezzel sem ért véget a kálvária. A kommün katonájának helyére állított puritán fakereszt sem tetszett mindenkinek. 2000 őszének egyik éjszakáján ezt az emlékkeresztet is lerombolták, lefűrészelték haragos ifjúkommunisták. (Egyikük, Léderer Sándor ma a Norvég Alap és a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért szervezet K-monitor nevű cégét irányítja. Puhára esett.)
Az újraállított feszület mára történelmi emlékhely lett. Két eszme mementója: a hité és a diktatúráé. A Regnum Marianum a terrortól megszabadult nemzet háláját hirdette, lerombolása a proletárdiktatúra igazi arcát. A magasba nyúló kereszt erre a fájdalmas és nagyszerű múltra emlékeztet, Mária országára. Arra az országra, amely egymaga többet tett a keresztény Európa védelméért, mint a kontinens összes országa együttvéve. Tatártól, töröktől szinte csak a magyar végvárak vitézei védték Európát, a szabadidejüket területszerzéssel, gyarmatosítással töltő, gazdag Nyugatot… (Mit kaptunk vérünkért cserébe? Ígéreteken és szépen hangzó, üres szavakon kívül nem sokat. Pedig mennyit könyörögtünk segítségért keresztény uralkodóknál is – mindhiába. A déli harangszót se tőlük, hanem a római pápától kaptuk.) Egy korabeli históriaregős így összegezte a magyarság szolgálatainak mérlegét:
Magyarország mindenét föláldozta Európáért: önmagát, jövőjét, jólétét és normális fejlődését, de mindezen áldozatért alig kapott valami ellenszolgáltatást. Európa súlyosan adós maradt Magyarországgal szemben.
Mindmáig adós.
Kicsit elszaladtam a városligeti templomromoktól.
(A borítóképen a Regnum Marianum-templom, előtte az 1938-ban felállított Csengery Antal szobor. Forrás: Fortepan)
