A globális elithez kötődés olyan jelenséggé vált a XXI. század első harmadában, ami túlmutat a korábbi évek, évtizedek vonzódásain: immáron nem egy-egy szakelitbe, értelmiségi elitcsoportba akarnak bekerülni egyre többen, hanem „az” elitbe, amelyiknek már nem a szakmai jelleg adja a vonzerejét, hanem maga az elitlét. Sőt továbbmegyek: ez már nem is pusztán „az” elitlét, hanem egyfajta globális elitizmus, egy életforma, amely mintegy elérendő célként mutatkozik meg a fiatalabb generációk előtt, s elsöpör minden más motivációt.
Ez a jelenség egyelőre elsősorban a nyugati világban, az észak-amerikai féltekén és Nyugat-Európában mutatkozik meg, de világos jelei már felbukkantak Közép- és Kelet-Európában, így nálunk is – a multinacionális cégek térnyerésével és elterjedésével párhuzamosan.
Ennek magyarázatát abban kell keresnünk, hogy a multinacionális gigacégek elképesztő gazdasági erőre tettek szert az elmúlt évtizedekben, s azok vezetői, vezérigazgatói, angolul a Chief Executive Officerek (a CEO-k), egyfajta hősökké váltak az emberek szemében, hiszen számukra ők azok, akik kíméletlenül törnek a gazdasági sikerekre, aminek eredményeképpen állítólag a beosztottak is végül jól járnak. (Más kérdés, hogy az utóbbi feltételezés, amely a neoliberális gazdaságfilozófiában mint a „trickle down”, azaz a lecsorgás elmélete jelenik meg, a valóságban gyakorlatilag nem működik.)
Ebben a jelenségben az a félelmetes, hogy a CEO-k iránti vonzódás még a legalapvetőbb, klasszikus liberális alapelveket is szétverheti azon a Nyugaton, amelyik valaha éppen ezekre az elvekre volt a legkényesebb.
A problémát az teszi igazán korszakossá, hogy ezek a gigacégek nem maradnak meg a saját területükön, tehát a gazdaságon belül, hanem az állam tekintélyére, funkcióira és feladatainak átvételére is pályáznak; s már nemcsak pályáznak, hanem nagymértékben át is vettek számos állami funkciót. A multik a vállalatok társadalmi felelősségvállalására hivatkozva lépnek be az állami szférába, amit az Egyesült Államokban a „politikai CSR” fogalmával illetnek (CSR: Corporate Social Responsibility, vállalati felelősségvállalás), s ez azt jelenti, hogy a gigacégek bevonódnak a társadalmi problémák politikai úton történő megoldásába, sokszor nemcsak nemzetállami, hanem immáron globális szinten is. Ahogyan fogalmaznak: „Az ilyen CSR-kezdeményezések keretein belül a vállalatok kormányokkal, civil szervezetekkel és nemzetközi intézményekkel működnek együtt, és ezáltal az állam és a vállalatok céljai közti történelmi különbségek fokozatosan erodálódnak.”
