Az EU birodalommá formálásának legfőbb eszköze manapság az, hogy a közép-európai országok elitjeit identitás nélküli érdekszolgákra kell lecserélni. A kulturális elitekkel ezt megtették már a helyi kommunista diktatúrák, majd az amerikai kultúrszeméthez történő alkalmazkodás kényszere, a nemzeti filmkultúrák egész Európában az amerikai primitivizmusba omlottak bele. A gazdasági eliteket részben a posztkommunista hálózatok hozták létre, amelyek jó érzékkel álltak át a Nyugat szolgálatába a nyolcvanas években. A gazdasági elit új tagjai pedig sokszor olyan gátlástalan alakok, akik hű másolatai a nyugati újgazdagoknak és hű szolgái is. Globalisták, gyűlölik a nemzeti ipart, mert azok túl kicsik és túl emberiek a nagy céljaikhoz képest.

A magyar posztkommunista és liberális, újkommunista politikai elit szellemi képességei­ről, erkölcseiről, moráljáról, etikai elképzeléseiről mindent elmond, hogy mindig pontosan és ugyanakkor mondják azt, amit az ember Brüsszelben vagy régebben Moszkvában eredetiben is meghallgathatott. A liberális zsargont használva, de magyarul mondják a teljesen külföldi propagandát.

Az állandósult külföldi feljelentgetések, a saját országuk ellen büntetéseket követelő magyar EP-képviselők aknamunkája következményeként rengeteg emberben kialakult az a kép, hogy a magyar ellenzék az csak magyarországi ellenzék, mert sokkal inkább brüsszeli ellenzék, és ezt még nem sikerült sem a saját szavazóinkban, sem az úgynevezett bizonytalanokban, sem a magyar érzelmű ellenzéki szavazókban tudatosítanunk. Nehéz ezt elhinni és megemészteni, a magyarság csak az ellenzéki törzstábor, az O1G hívők számára lényegtelen.

A külföldi felmenőkkel rendelkező, kint született vagy ott karriert csinált személyek beszivárgása a magyar politikába az utóbbi 5-6 évben gyorsult fel. Korábban kizárólag a moszkovita vonal volt a jellemző, az annyira természetes volt a baloldalon és sajnos mindenki másnak is, hogy az ismert szovjet titkosszolgálati képzőhelyek vagy kapcsolatok kódolt megemlítése egy politikus-életrajzban vagy akár egy újságíróéban nem is volt ciki. Az elmúlt harminc évben az orosz befolyás értelemsze­rűen gyengült, ezért volt például olyan feltűnő az orosz szál a Jobbik történetében. Az meg hagyomány a magyar politikában és sajtóban, hogy (többek között) az amerikai, német, francia titkosszolgálati tevékenységet udvariasan nem vesszük észre, a legdurvább dekonspirálódás esetén sem. Baráti tűz, állítólag.

Most azonban boldog-boldogtalan nem is feltétlenül az anyaállam kormányának jóváhagyásával kezdett el mindenféle alakokat beépíteni az ellenzékbe. Nem első osztályú ügynökökről beszélünk, hanem olyanokról, akiket primitív célfeladatok végrehajtására választottak ki, hogy amikor nagyjából megbízhatónak bizonyultak (szeretik a rendszeres utaláskor hallani az SMS pittyenését, feltételes reflex), újra felhasználják őket valahol. Fontos tudni, hogy ezek az emberek sokszor nem is tudják, hogy dolgoznak valakinek, a pénzt általuk komolynak vélt munkákért kapják, üzleti, közvetítői feladatokért, „érdekvédelemért”, „korrupcióellenes harcért”, „felvilágosítótevékenységért”. Lenin elvtárs se azt gondolta, hogy ő német ügynök, abban a hitben élt, hogy ő forradalmár.

A politikusok, amikor azzá válnak, elveszítik ügynökjellegüket. Mint szegény jó Medgyessy Péter. A haza üdvére tevékenykedő, KGB ellen küzdő ügynökből úgy lett totálisan sikertelen pénzügyminiszter többször is, majd miniszterelnök, szintén felejthetetlen teljesítményt produkálva, hogy a tartótisztjén kívül senkit nem érdekelt, hogy ügynök volt.

Az ügynököket azonban nem az eszük és a lelki cirádáik alapján választják, hanem azért, mert jól programozhatók célfeladatokra. Alapfeltétel, hogy meg legyenek győződve saját autonómiájukról és fontosságukról, sőt általában morális integritásukról is. Érdekesebbek azok a sorsok és személyek, akik már ilyen környezetbe születnek, és készen kapják a tágabb környezetük befolyásolására szolgáló készségeket és kapcsolatrendszert. A kapcsolatrendszer ugyanis maga a világlátás, a vélemény a világ működéséről. A kapcsolatrendszerben pár tucat ember formálja antihő­seink nézeteit, amelyeket sohasem birtokolnak igazán, csak tudják, hogy most éppen mitől illenek bele a saját környezetükbe. Akik eleve liberális nevelést kaptak és liberális iskolákba jártak, nem is tudnak semmi mást a világról, mint amit a liberális ideológia éppen előír. Ilyen személyiségkaméleonok persze születnek maguktól is, ezek az emberek kaphattak bármilyen nevelést, főnyeremények bármilyen hálózat számára, ha kihelyezik őket egy végpontra, bármivé képesek átalakulni. Mint látjuk, rövid ideig még a politikában is képesek egymásnak ellentmondó nézetek, tények egyidejű sikeres képviseletére. Többek között ezért olyan rövid a szavatossági ideje a baloldali miniszterelnököknek, miniszterelnök-jelölteknek mostanában.

De a lényeg az, hogy ezek az alakok olyanok, mint az eredeti belső árulók: sohasem a hazájuk lelkével azonosak, hanem mindig is kívülállók, akik „jobban” tudják. És ez a „jobb” mindig egy olyan reménybeli hatalom parancsa, amely majd a főhatalomba segíti őket.

A magyar történelem minimum kétszáz éve az ilyen alakok elleni küzdelemről szól. Minden bajunkat ezeknek a senkiknek köszönhetjük. Nem volt olyan nemzedék, amelyet ne árultak volna el, ne adtak volna idegen kézre, gyilkoltak volna halomra. A történelem ismétli önmagát, az éppen aktuális birodalom megtalálja a maga szolgáit. Most éppen a külföldi gyártású pedigré a divat, ilyen is volt már, csak a merániak legalább nem tagadták.

A szerző szociológus

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Máté Krisztián/Ripost)