Sajnálatos tendencia Közép-Európában, Kelet-Európában meg szinte fő szabály, hogy külföldiek játszanak főszerepet egyes országok belpolitikájában vagy eséllyel törnek a hatalom megszerzésére. Első közelítésben nehezen érthető, hogy egyes emberek és választópolgárok miért akarják, hogy nyilvánvalóan idegenek, az országukhoz nem kötődő emberek vezessék a hazájukat. Ez a vágy már Magyarországon is általános jelenség az ellenzéki szavazók között.
A kérdés az, hogy tisztában vannak-e az általuk preferált politikusok külföldi eredetével, bekötöttségével, vagy tényleg azt hiszik, hogy közülük valókat támogatnak és akarnak hozzájuttatni a főhatalomhoz?
Az Európai Unióhoz való csatlakozás ideája egy olyan nemzetállami közösséghez való kapcsolódás terve volt, amely végleg megszünteti Európa legnagyobb problémáját, a nemzetállamok közötti, sokszor háborúvá fajuló ellentéteket. Igazságosságot, méltányosságot és józan észt vártunk ettől a csatlakozástól, azt, hogy a XX. század rémségeiből, a saját szomorú sorsukból, tragédiáikból tanultak Nyugat-Európa nemzetei. Kiderült azonban, hogy a Nyugat országai már nem nemzetek, és nem tanultak az elitjeik semmit. Mindent elfelejtettek a nemzetállamokról és a saját nemzetükről, viszont mindenre emlékeznek a birodalmi vágyálmaikból, amelyek a háborúkat okozták.
A németek ugyanúgy birodalmat építenek, mint 1914 előtt és 1933 után, ahogy a franciák is európai vezető szerepről álmodoznak, az angolok pedig még azt sem ismerték fel, hogy már nemcsak Írország nem az övék, hanem Skócia és Wales sem. A nemzetek közötti ellentétek helyére az államok politikai elitjei közötti hatalmi harcok léptek, amelyek mögött mindig ott áll az Egyesült Államok és a mostanra szuverén szereplőkké vált multinacionális nagyvállalatok. Ugyanazok akarnak megszállni bennünket, ugyanabból a hatalmi érdekből, mint korábban bármikor, csak már egy nemzeti máz nélküli ideológia alapján.
Oroszország sorsát minimum háromnegyed évszázadra meghatározta egy német pénzen rászabadított pszichopata tömeggyilkos ügynök, akinek a tevékenysége és annak következményei kis híján elpusztították Oroszországot is, nemcsak az Orosz Birodalmat, hanem az orosz kultúrát is. A kommunizmus oroszból is sok milliót gyilkolt meg, és létezése az egész emberiséget is a pusztulás szélére taszította. Amerika felemelkedését és az egyéb kivándorlásokat nem számítva a külföld „megjárása” mindenütt a tapasztalatszerzést szolgálta, és az utazók jelentős része hazatért azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket megszerzett. Akkoriban a hazatért emberek a hazájukat képviselték külföldön és nem a külföldet a hazájukban, mint mostanában.
Az EU birodalommá formálásának legfőbb eszköze manapság az, hogy a közép-európai országok elitjeit identitás nélküli érdekszolgákra kell lecserélni. A kulturális elitekkel ezt megtették már a helyi kommunista diktatúrák, majd az amerikai kultúrszeméthez történő alkalmazkodás kényszere, a nemzeti filmkultúrák egész Európában az amerikai primitivizmusba omlottak bele. A gazdasági eliteket részben a posztkommunista hálózatok hozták létre, amelyek jó érzékkel álltak át a Nyugat szolgálatába a nyolcvanas években. A gazdasági elit új tagjai pedig sokszor olyan gátlástalan alakok, akik hű másolatai a nyugati újgazdagoknak és hű szolgái is. Globalisták, gyűlölik a nemzeti ipart, mert azok túl kicsik és túl emberiek a nagy céljaikhoz képest.
A magyar posztkommunista és liberális, újkommunista politikai elit szellemi képességeiről, erkölcseiről, moráljáról, etikai elképzeléseiről mindent elmond, hogy mindig pontosan és ugyanakkor mondják azt, amit az ember Brüsszelben vagy régebben Moszkvában eredetiben is meghallgathatott. A liberális zsargont használva, de magyarul mondják a teljesen külföldi propagandát.
