Mottó:
„Isten teremtő akarata legyőzte a semmit. Az ember akaratának azonban ez nem sikerülhet. […] A természet a maga módján tökéletes, a természet az, ami. Az embernek azonban még ezután kell azzá lennie, ami. Elbukhat, ahogy egyszer már elbukott – amikor bűnbe esett. […] Az okot csak önmaga fölött találhatja meg – Istenben. Önnön akaratát önszántából kell feloldania Isten akaratában. Veszedelmes gőg, ha ennek önhatalmúlag ellenáll. »Mert hamis fenség elszakadni az ősoktól, amelyben a szellemnek gyökereznie kell, hogy bizonyos mértékig önnön okává legyen. Ez történik olyankor, amikor a szellem túlságosan tetszeleg önmagának.«” (Rüdiger Safranski: A gonosz, avagy a szabadság drámája)
Ó, boldog idők, ó, boldog Augustinus! Mert mi van akkor, amikor a szellemtelenség tetszeleg túlságosan önmagának? Akkor van a ma. Persze, azt már Attila sem látta, hogy az égben minden este bál van, csak azt, hogy a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol. Pedig az égben minden este bál van.
„[…] Szájtátva álltam / s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, / az égbe bál van, minden este bál van / és fölvilágolt mély értelme ennek / a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek / tündérei hajnalba hazamennek / fényes körútjain a végtelennek. […] Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem / s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. / de pattanó szivem feszitve húrnak, / dalolni kezdtem ekkor azúrnak, / annak, kiről nem tudja senki, hol van, / annak, kit nem lelek se most, se holtan. / Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, / úgy érzem én, barátom, hogy a porban, / hol lelkek és göröngyök közt botoltam, / mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak / vendége voltam.”
Igen, egy nagy, ismeretlen úr vendégei vagyunk ezen a földön. Leginkább ezért akarta Lukács, az ősbolsevik kitörölni Kosztolányit is a létezésből. Ugyanis a senkik azt is képtelenek elviselni. Azt a bált. Mert azon a bálon se sör, se virsli, se vurstli, se izzadmány. A senki onnan ismerszik meg, hogy képtelen elfogadni s elviselni bármilyen hierarchiát. Hiszen, ha van hierarchia, ő azonnal legalulra kerül. Ezért kell felrúgnia a rendet, letagadni Istent az égből, s előállni azzal, hogy minden ember egyenlő. Ó, pedig dehogy… A senkik csak úgy lesznek valakik, ha mindenkiből senkit csinálnak. Ha eltüntetnek minden magasztost, s eltörlik végképp a múltat. Ha Michelangelo széklábat farag, akkor ők is valakik. Ezért jó a falanszter. Amit – ki más? – egy utópista szocialista, bizonyos Charles Fourier talált ki. Az volt az ő nagy, szép, embermentő álma, hogy majd egykoron ez a falanszter lesz a szocialista társadalom „alapsejtje”. Ilyen alapsejtekben élünk majd, szép, nagy, közös lakó- és munkatelepeken, ahol mindenki a neki legmegfelelőbb munkát végzi, a javakból pedig mind egyaránt részesülünk. Madáchunk, aki – ellentétben Fourier-val – pontosan tudta, hogy az égben minden este bál van, azonnal átlátta a falanszter lényegét:
Ádám
Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk?
Lucifer
E régi eszmék többé nincsenek.
Nem kisszerű volt-é a hon fogalma?
Előitélet szülte egykor azt,
Szűkkeblüség, versenygés védte meg.
Most már egész föld a széles haza,
Közcél felé társ már most minden ember,
S a csendesen folyó szép rend fölött
Tisztelve áll őrűl a tudomány.
[…]
Tudós
Ez eszme nálunk a megélhetés.
Midőn az ember földén megjelent,
Jól béruházott éléskamra volt az:
Csak a kezét kellett kinyújtani,
Hogy készen szedje mindazt, ami kell.
Költött tehát meggondolatlanul,
Mint a sajtféreg, s édes mámorában
Ráért regényes hipotézisekben
Keresni ingert és költészetet.
De már nekünk, a legvégső falatnál,
Fukarkodnunk kell, általlátva rég,
Hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk.
Négy ezredév után a nap kihűl,
Növényeket nem szül többé a föld;
Ez a négy ezredév hát a mienk,
Hogy a napot pótolni megtanuljuk.
[…]
Tudós
E gyermeket orvosnak kell tanítni
Ebből pásztor lesz.
Az aggastyán
El tehát velök.
(A gyermekeket el akarják vinni. Éva ellentáll.)
Éva
Hozzá ne nyúlj! e gyermek az enyém:
Ki tépi őt el az anyakebelről! –
Az aggastyán
Vegyétek el, mit késtek még vele.
Éva
Óh, gyermekem! hisz én tápláltalak
Szivem vérével. – Hol van az erő,
Mely e szent kapcsot elszakítni bírja?
Lemondjak-é hát rólad mindörökre,
Hogy elvessz a tömegben, és szemem
Fürkésző gonddal hasztalan keressen
A száz egyenlő ídegen között?
Ádám
Ah, emberek, ha van előttetek szent,
Hagyjátok ez anyának gyermekét.
Éva
Ugy-é, ugy-é, te áldott ídegen.
Az aggastyán
Merész játékot űzesz, idegen;
Ha a család előitéletét
Éledni hagyjuk, rögtön összedűl
Minden vívmánya a szent tudománynak.
Nos, el is érkeztünk tehát a mába. A „régi eszmék többé nincsenek. Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? Előitélet szülte egykor azt, Szűkkeblüség, versenygés védte meg. Most már egész föld a széles haza, Közcél felé társ már most minden ember” – csodás… S persze Fourier falanszterét aztán átültették a valóságba is a világmegváltók. Jött Sztálin, és véle a sok-sok lakótelep. Ami „tudományosan volt kitalálva”. Például úgy, hogy konyha és étkező ne legyen a lakásokban, nehogy már az emberek (a családok) összeüljenek esténként, együtt étkezni és beszélgetni, mert abból csak a baj van. S a munkatelepek is megvalósultak, csak sokkal hatékonyabban, mint ahogy azt Fourier megálmodta. Gulag lett a nevük, s ha volt a világtörténelemben hatékony és olcsó termelés, hát az az volt…
Továbbá „Ha a család előitéletét Éledni hagyjuk, rögtön összedűl Minden vívmánya a szent tudománynak.” S ó, mennyire így van, s hogy mivé is lett a „szent tudomány”, egy friss példa: „A női méh átültetésére bár eddig kevés példa volt, a tudós társadalom azonban máris azt mérlegeli, lehetséges lenne-e férfiak esetében is végrehajtani a művi beavatkozást. Róma Sapienzia Egyetemének két professzora az Acta Biomedica szaklapban közölt írásában annak a lehetőségét mérlegeli, mennyiben járulna hozzá azon férfiak boldogságához a szülés lehetősége, akik nőnek érzik magukat. Federica Umani Ronchi és Gabriele Napoletano, a római egyetem két kutatója mérlegeli a szaklap hasábjain a férfiak anyaméhhez juttatásának lehetőségét. Abból indultak ki, hogy a női testekben történt szervátültetés a szülésre korábban képtelen nők elégedettségét, életminőségének növelését eredményezte. Hozzáfűzik, a transzgender nőkön való művi beavatkozás kísérleti szakaszban van. Egyre több esetben merül fel a vágy, hogy a férfiból nővé átalakuló személyek anyaméhet szeretnének, hogy még inkább nőnek érezhessék magukat. A végső következtetés szerint, ha a méhátültetés megvalósítható, és a vágyak beteljesülését szolgálja, akkor akár az apukák is szülhetnek. A szakértők néhány orvosi ellenjavaslatot is hozzáfűznek, de etikai kifogásokat nem említenek. Mivel a traszgender nők egyre szélesebb jogokra tesznek szert, amennyiben a méhátültetés is joggá formálódna, akkor morális értelemben sem lenne vitatható a férfiak anyasága. Nem vitás, hogy a jelenleg érvényben lévő bioetikai szabályok radikális frissítésre szorulnának. A feltevések figyelmen kívül hagyják az utódok jogait, vágyait és szükségleteit.”
Remélem, érthető. S persze Ádámnak még könnyű dolga volt, mert amikor a falanszter tudósa ítéletet hirdetett, miszerint „rajongó férfi és idegbeteg nő korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár”, Lucifer egyszerűen tovább vitte őt. (Az űrbe. A semmibe.)
De mi maradunk. És lessük rettegve, vajon visszatér-e az egész sz…r – ahogy Marx jósolta. Illetve éppen fordítva. (Folytatjuk)
