Több mint húsz éve Németországban elindult egy magánosítás irányába mutató hajlandóság, melynek során néhány intézmény részvényesek vagy más befektetők kezébe került. Úgy számoltak, hogy 2015-ig az összes kórház 25-30 százaléka kerülne magánkézbe, és ezzel párhuzamosan az aktív betegágyak száma körülbelül negyven százalékkal csökkenne, amelynek végén Európa-szerte mindössze ötven „egészségügyi konszern” maradna fenn. Ez a piacosítási törekvés azonban csírájában elakadt.

Az említett tanulmány nehezményezi, hogy a maximális gazdaságosság elve és gyakorlata miatt a kórházakban a betegek érdekeit többszörösen figyelmen kívül hagyják. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a magánintézmény vezetőire pénzügyi nyomás nehezedik, és ez eredményezi az ellátás hiányosságait. A szerzők szerint a profitorientált kórházak rosszabb eredményei elsősorban a kvalifikált személyzet hiá­nyára vezethetők vissza: ezek az intézmények a szükségesnél olykor lényegesen kisebb létszámú munkaerőt alkalmaznak. A betegek halandósága pedig tudvalevőleg többek között függ attól is, hogy egy megkívánt határig mennyi tapasztalt és jól képzett nővér és orvos gondoskodik a rájuk bízott páciensekről. Ezekre az összefüggésekre mutatott rá nemrégen egy átfogó amerikai tanulmány is, melynek során 3800, egyesült államokbeli kórházat vizsgáltak. A halálos szövődmények aránya annál nagyobb volt, minél kevesebb orvos és szakképzett ápoló állt rendelkezésre. Hasonló módon káros kihatásokat észleltek akkor is, ha az adminisztráció túlburjánzott: minél nagyobb volt a kórház irodai személyzetének létszáma, annál magasabbak voltak a halandósági mutatók.

Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a gyógyításra szánt pénz egy részét az intézmény kénytelen az adminisztrációra költeni. A kórházak ugyanis a tengerentúl és mindenütt a világon akkor tudnak leginkább gazdaságosan dolgozni, haszonra szert tenni, ha a személyzeten takarékoskodnak. Ismert, hogy az alkalmazottakra költött bérek alkotják a kórházi kiadások legjelentékenyebb hányadát. Mit tesz tehát a haszonra beállt intézmény? Ott húzza meg a nadrágszíjat, ahol a legkönnyebb és leghatékonyabb, vagyis leépíti a személyzetet. A megmaradó teljes foglalkoztatottságú személyzet kihasználtsága megnő: intenzívebben, időben hosszabban és fokozott pszichés megterheléssel kell dolgozniuk. A munkaerő-kihasználás ilyen új formája durván fogalmazva azt is jelenti, hogy a személyzet fele kétszer annyit keres ugyan, de háromszor annyit dolgozik, mint korábban. Ezt a lehetőséget elsősorban a privát intézmények használják ki.

A mai értelemben vett kórházak létesítése a kereszténység kialakulásáig vezethető vissza. A korai, kis-ázsiai egyház tekintette ugyanis feladatának az öregek, a hajléktalanok, a szegények és a betegek felkarolását. A hospitalitas, a vendégszeretet nyújtása innen ered, a német Hospital, Spital, a francia hopital, az angol és spanyol hospital, a haldoklók hospice intézménye, azaz „fogadója”, s még folytathatnám. A mai értelemben vett egyik első kórház a párizsi Hotel Dieu, azaz a Jóisten szálláshelye volt. 

Ehhez képest milyen messzire jutott a társadalom ezektől az időktől és eszméktől, ahol még az emberszeretet, az emberközeliség, a segíteni akarás volt az  ispotályok elsődleges feladata! Milyen szomorú az ember áruvá csökkenése és a gyógyítás gazdasági tényezővé, haszon forrásává válása! Talán még nem késő felismerni, hogy a materiális tényezőkön kívül emberi értékek is léteznek, és ezek sokkalta fontosabbak, mint a profitelvű betegellátás.

A szerző orvos (Németország)

Borítókép: Magánosítaná a hazai egészségügyet Márki-Zay Péter (Fotó: Hans Lucas via AFP/Valeria Mongelli)