Annak a mondásnak, hogy hiszem, ha látom, alighanem végleg vége. A technika fejlődésével a dezinformáció olyan szintre lépett, amilyenről letűnt korok manipulátorai még csak nem is álmodhattak, de néhány évvel ezelőtt is legfeljebb a tudományos fantasztikum világában tartottuk volna – ha nehezen is, de – elképzelhetőnek. A virtuális valóság összekeveredett a többé-kevésbé felfoghatatlan létezővel, a határok elmosódtak, miként az igenek a nemekkel.
A disztópia már nem a jövő, inkább a jelen, a történelem feltámadt és itt kísért az ablakok alatt és a képernyőkön. Üdv a mátrixban, végképp kibogozhatatlan, hogy ki álmodik kit, a farok csóválja a kutyát, csavar rajta egyet a pszeudóban, nézzük a filmeket és valaki bennünket bámul a moziban. Valahol Európában. Pontosabban és esetünkben a szlovák–ukrán határon egy zord éjszakán egyszer csak felbukkant egy tizenegy éves kisfiú. Mindössze egy nejlonzacskó van nála és egy útlevél, a kezére írva egy telefonszám. Nagyjából 950 kilométert tett meg a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjától a határig. Egyedül. A hír szerint azért, mert a szüleinek ott kellett maradniuk. Nézem a fotót a kissrácról, tüneményes. Macska ugyan nincs a kezében, de így is. Egyre azon gondolkodom, mit élhetett át az úton, mi járt a fejében. Kikkel ismerkedett meg, kik segíthették, miket kérdezhettek tőle. És legfőképpen: mi lesz vele, már azontúl, hogy neki legalább vannak rokonai Szlovákiában.
Mi marad, kaland vagy trauma? Arról nem szól a hír, hogy volt-e nála mobil. Arról sem, hogy mit élhettek át a szülei és egyáltalán, de tényleg, hogy születhetett meg egy ilyen döntés. És még megannyi kérdés. Felkészül: Hollywood. És vajon Sting a következő turnéján elénekli majd az Oroszok című régi dalát, ami arról szól, hogy az oroszok is szeretik a gyerekeiket, vagy inkább nem? Mindenesetre a napokban leporolta. Áldd meg az állatokat és a gyermekeket!, volt egy ilyen film is. Jó cím, a legkiszolgáltatottabbakat ajánlja Isten szíves figyelmébe. Háborús időkben ráadásul nincs kecmec, az állatok többnyire élelemként kerülnek szóba. Lótetemek a budapesti utcákon, 1945-ben. Kusturica szó szerint bombasztikus víziója villan be az Undergroundban az állatkert menekülő lakóiról.
