„Ma háború van, holnap béke, de mikor lesz már ennek vége?” (Kontroll Csoport, 1980-as évek eleje).

Itt van helye a bölcsességnek: „Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy ember száma az, és annak száma hatszázhatvanhat.” Ez a Jelenések könyvének talán legtöbbet idézett része, olyannyira, hogy bevonult a popkultúrába is, csakúgy, mint Babilon. Isten és a sátán küzdelmének általában csupán a látható és kézzelfogható hatásait észleljük, úgy valahogy, mint amikor döntenünk kell arról, hogy mi a jó és mi a rossz. János azonban átteszi mindezt a „háttérben” működő természetfeletti világba, és ott mutat fel éles kontrasztot. A jó szemben a gonosszal, a bárány szemben a sárkánnyal, Jeruzsálem szemben Babilonnal, a menyasszony szemben a parázna nővel. A Jelenések könyvét János Patmoszon írta, amely egy, a Római Birodalom (Babilon) által üzemeltetett börtönsziget volt, kényszermunkatábor, igen csekély túlélési eséllyel. Patmosz. Ez Hamvas Béla egyik kötetének címe is.

A háború általában nem futballmérkőzés. Olyan már volt, hogy egy ilyen eseményen tört ki, de azért az sokszor nem úgy van, hogy nekiállunk szurkolni a számunkra szimpatikusabb félnek, többnyire a megtámadottnak, a gyengébbnek véltnek. Van az úgy néha, hogy egyik fél sem túl rokonszenves. Hogy nem a jó harcol a gonosszal, hanem mindenki nyakig sáros. Alighanem esetünkben is így megy ez. Oroszország az agresszor és pont. Aztán ezentúl akkora a katyvasz, hogy annál már csak az undor mélyebb.

Amikor ezeket a sorokat írom (ezt most már kötelező idetenni, mert minden bizonyosság elveszett a jövőt illetően), az ukránok és az oroszok éppen tárgyalnak, miközben azért a biztonság kedvéért rakétával lőnek civilekre, és Kijev körül lassan bezárul az ostromgyűrű. A lakói körül, írom le iszonyodva. A magam részéről ezt sem értem, de én legalább bevallom, az is valami. Azt nem értem jelesül, hogy ha az oroszok elfoglalják Kijevet és odaraknak egy olyan kormányt, amelyik jobban tetszik nekik, mint az amerikaiaknak, akkor utána majd mi lesz? A megszállást fenn is kell tartani. Meddig? Minek?

Ha már foci. Az UEFA és a FIFA egymást túllicitálva pörköl oda az orosz válogatottnak, miután a nemzeti labdarúgó-szövetségek is sorra kijelentették, hogy nem állnak ki az oroszokkal. Talán nem is baj, a lelátókon valószínűleg egymást ölnék az ultrák, összekeverve a sportot a politikával, valamint a Jézuskát a géppuskával. Többek között Svájc sem hajlandó pályára lépni ellenük. Tökös gesztus. Különösen annak tükrében, hogy a pénzük viszont nem büdös számukra. Az az évi néhány mil­liárd frank, ami befut a magánszámlákra, Oroszországból, szeretettel, még jól jöhet a standolásnál. Nagyobb baj, hogy egyre erősödnek azok a hangok, amelyek az orosz művészek elleni bojkottra szólítanak fel. Remélem, a Tarkovszkij-filmek vetítését azért nem tiltják be, de úgy tűnik, régen égtek már Tolsztoj művei az Alexanderplatzon. Mint ahogy azt is remélem, hogy Csercseszov edző (Oroszország) és Zubkov labdarúgó (Ukrajna) azért szóba állnak egymással a Fradi öltözőjében.

Tiltott, kazettás lőszer bevetésével vádolják az orosz haderőt, ami háborús bűnnek számít. Az erről szóló nemzetközi egyezményt sem az oroszok, sem az ukránok nem írták alá. Na, ez az.

A világjárvány mellé egy nem írom le milyen háború. Addig ment a hiszti, míg el nem gurult a gyógyszer. Formálódik az apokalipszis, összefújja a szemetet a szél. Csecsenek, idegenlégiósok, nácik és komcsik, mindenki ott van már lassan, akinek lételeme az erőszak és nem csak a fotelből háborúzik. És mindeközben, hogy még szürreálisabb legyen az egész, Kusturica Moszkvába megy színházat igazgatni, mialatt Grga bácsi Piszkos Freddel szövetkezve elköt egy orosz tankot, mert jó lesz az még valamire, és különben is, életben kell maradni.

Aztán ami például a Facebookon megy, az, tisztelet a kivételnek, gyomorforgató. Idült kanapéharcosok, potenciális fegyverszállítók és magyar kölyköket idegen háborúba hajszolók, delíriumos megmondók, fóbiások és mindenhez is értők tolják az elborzasztó baromságokat. Csatlakozva azokhoz, akiknek semmi sem jó és semmi sem drága, de tényleg semmi, és még annak az ellenkezője sem, a csalánt a más farkával verőkhöz, az OKJ-s geopolitikai szakértőkhöz, valamint mindazok egyre népesebb táborához, akik pillanatok alatt átképezték magukat virológusból kremlinológussá.

Pedig most igazán jól jönne egy kis nyugi, még ha stratégiai is, mert sajnos lehet ez még rosszabb is. És persze jobb is. Például béke, segítség az ártatlan áldozatoknak, és annak felismerése, hogy legalább ne ártsunk. Ámen.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/EPA/ Az ukrán rendkívüli helyzetek állami szolgálata)