Lehullt az álarc Soros szervezeteiről

Kezdem egy emlékkel, ami rendszeresen eszembe jut, amikor a világban valahol háborús helyzet alakul ki, hatására pedig civil tömegek menekülnek. Ez az emlék számomra sokat elmond arról a hálózatról, amit mi, jobboldali újságírók Soros nevével szoktunk emlegetni. Ebbe a körbe tartozik a Magyar Helsinki Bizottság nevű jogvédő szervezet is, amelynek munkatársai között több ismerősöm van. Az emlékem hozzájuk kötődik, és jellemző arra a világra, amelyet képviselnek.

2015 környékén, a migránsválság kirobbanása utáni időszakban zajlott az interneten egy vita a témában általam kirakott poszt kapcsán, amelyhez hozzászólt az említett NGO egyik vezetője is. Azt kérdeztem tőle, hogy mit szól a menekültáradatot kiváltó háborúk kezdeményezőiről, például az Egyesült Államokról, ha már a magyar kormányt szélsőséges jelzőkkel ítéli el pusztán azért, mert nem akarja ellenőrizetlen hátterű emberek tömegeit beengedni az országba. Az volt a meglepő válasza, hogy még soha nem nyilvánított véleményt róluk. Arra már nem reagált, hogy nem értem, miként fordulhat elő vele, aki hivatása szerint a háborúk elől menekülők jogaival foglalkozik, hogy soha nem nyilvánít véleményt a legjelentősebb fegyveres agresszorokról és a mögöttük álló politikai és gazdasági szereplőkről.

Ezen a történeten újra és újra elgondolkodom, mert sokat elárul arról, hogy a Soros által finanszírozott NGO-knál valójában mi a cél és mi az eszköz. A Magyar Helsinki Bizottság menedékkérőknek, valamint a rendészeti szervek, az igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás rendszerei elleni panaszosoknak nyújt jogsegélyt. Nemes és támogatandó tevékenység abban az esetben, ha ez a célja a szervezetnek, nem pedig csupán eszköz olyan célok eléréséhez, amelyekre már nagyon nem mondható, hogy nemes és támogatandó. A Helsinki Bizottság létét olyan egyének és szervezetek anyagi támogatása teszi lehetővé, amelyek közül sokan érdekeltek a világban fellángoló háborúkban. Az USA és a nyugat-európai gazdag államok ezen háborúkkal biztosítják a jelenleg fennálló gazdasági, katonai és politikai hierarchiát, amelynek a csúcsán vannak. Országok, térségek vagy akár földrészek destabilizálása könnyen hozzáférhetővé teszi számukra a nyersanyagok és energiahordozók kitermelését, a mezőgazdasági terményeket, valamint a tömeges olcsó munkaerőt. A jóléti demokrácia nagyon sokba kerül, az azt élvező országok a világ többi részével fizettetik meg a számlát. Az ebből eredő morális meghasonulást a jó ügyekre szakosodott NGO-k támogatásával kezelik a kormányok.

És itt vannak a háborúk hasznát élvező nagytőkések is, akik hagyományosan jótékony emberek, a rengeteg vér és szenvedés gyümölcsének egy picike falatkáját készségesen áldozzák a világ szegényeinek megsegítésére szakosodott NGO-k fenntartására. Az ilyen segítő szervezetek dolgozói pedig elhiszik, hogy őket tényleg azért finanszírozza valamely filantróp vagy például az USA nagykövetsége, mert segíteni szeretne a bajban lévőkön. Elhiszik a támogatóik jó szándékát, ezért nem képesek az agresszor szerepében is azonosítani őket. Persze, kell találni bűnöst is, ha van agresszió és áldozat, ezért hosszú jelentésekben és prezentációkban taglalják az afrikai vagy ázsiai gyilkos rezsimek, véreskezű hadurak szörnyű tetteit, amelyek elől rengeteg ember Európába menekül. Az viszont tabu számukra, hogy pont az őket finanszírozók azok, akik a folyamatos destabilizációs tevékenységükkel lehetővé teszik a gyilkos rezsimek és a véreskezű hadurak létezését. Nem hülye emberekről van szó, nincs baj az értelmi képességeikkel, hanem pont olyanokról, mint amilyen a legtöbb ember, aki kerüli a megélhetését jelentő tevékenység és a saját magával szemben támasztott morális elvárások közötti ütközést.

„Én jó ember vagyok, hiszen az a munkám, hogy segítek másokon, Soros is jó ember, hiszen évtizedek óta támogatja ezt, arról pedig egyikünk sem tehet, hogy vannak még olyan helyek a világban, ahol az elmaradott körülmények miatt gyilkolják és kínozzák egymást az emberek.” Eddig és ne tovább! – szól a belső intelem a gazdag Nyugat által fenntartott segítői világban. Érthető, hiszen a háborúk hasznából részesülő szervezetek és dolgozói ebből a pénzből segíthetnek a háború menekültjein. Ez egy ördögi kör, amiből nem könnyű kitörni.

De nemcsak a homokba dugott fej tagadása jellemző rájuk, hanem az aktív dezinformáció is. Az elmúlt hetekben a Magyar Nemzet hasábjairól ismerhette meg a közvélemény, hogy az NGO-k világában is előfordul, hogy felsejlik a valóság, és bár a nyilvánosság előtt soha nem, de egy diszkrét vagy annak hitt szituációban igenis képesek őszintén beszélni a saját, manipulatív tevékenységükről. A nyilvánosságra hozott Skype-interjúkból világosan kitűnik, hogy az Open Society Foundations által finanszírozott szervezetek a nyugati világ újságíróit megvezetve, befolyásolva mennyire torz és hazug képet festenek az itthoni állapotokról. Kiderült, hogy mind a támogatói oldalon, mind a támogatottin rengeteg pénzt költenek arra, hogy a média képviselőit rávegyék egy-egy velük ellenkező, azaz az ördögi körből kitörni vágyó szereplő lejáratására.

Itt van tehát például Magyarország és a magyar kormány, amely az utóbbi évtizedben emblematikus szereplője lett a kitörni vágyóknak. Mi nem folytatunk destabilizációs katonai és titkosszolgálati tevékenységet más országok kárára, hanem a fejlődésünket biztosító kölcsönös gazdasági kapcsolatokra törekszünk. Ez a stratégia óhatatlanul ütközik a már gazdag jóléti demokráciák érdekeivel, így az általuk fenntartott civil gépezet törvényszerűen ellenünk fordul. Hazugságok, rágalmak és félinformációkból felépített koncepciók tömege zúdul a renitens országra (ránk), hogy egyrészt rávegyék a választóit a kormányuk leváltására, másrészt a többi, hasonló helyzetben lévő állam számára példát statuáljanak vele. Így fordulhatott elő, hogy az egész világot megrengető pandémia kapcsán pont a szövetségesei támadnak Magyarországra a gazdaság helyreállítására szánt források megtagadásával, ezzel párhuzamosan pedig a világháborúval fenyegető európai katonai konfliktusban rágalmakat és dezinformációkat terjesztenek rólunk.