Apokaliptikus jövő vár ránk a század második felében. Franciaország vesztésre áll, és döbbenetes mértékű deklasszálódás réme fenyegeti. Míg a múlt század hetvenes éveinek végén a világ három leggazdagabb országának egyike volt, most arra készül, hogy némelyek örömujjongása közepette tönkretegye magát. Az elitje egy vulkán tetején táncol, és jólété­ben fittyet hány a veszélyre.

Negyvenévnyi mellébeszélés után, amelynek során a tömeges bevándorlás előnyeiről zengtek ódákat, a képzettebbek, az éleslátók végre kezdenek ráébredni, hogy milyen demográfiai katasztrófa körvonalazódik a láthatáron. Az is nyilvánvaló, hogy a pártok és politikusaik elveszítették az irányítás képességét.

A jelenlegi hatalomgyakorlók egyrészt fejet hajtanak a bevándorlók előtt, másrészt fellépnek azok ellen, akik védik az identitásukat és a határainkat. Az igazságszolgáltatásban tapasztalható bűnös engedékenység érdekes módon nem vonatkozik azokra, akik a francia önazonosság érdekében lépnek fel. A médiában és a munkahelyen is üldöztetés lett a részük, mert kimondták az igazságot. Az Önazonosságvédő Nemzedék (Génération Identitaire) mozgalom ifjú tagjait bűnbakká tették. Az állami hatóságok keményen léptek fel ezzel az erőszakmentes csoporttal szemben, miközben szabad kezet kaptak az idegen származású bűnözők, a köztársaság ellenségei, akik félelmet és halált terjesztenek. Rá­adásul bebörtönzött terroristák százait bocsátották szabadon.

A hatalom, a francia statisztikai hivatal és az erős bevándorláspárti lobbi folyamatosan átvertek minket a finomkodó megfogalmazásaikkal, az etnikumokkal kapcsolatos statisztikáikkal, alábecsülve a tömeges bevándorlás okozta eget rengető költségeket is. Azokat a közszereplőket közösítették ki, akik meg merték kongatni a vészharangot, ahogy azt például az örökös „vészmadár”, Jean-Marie Le Pen tette.

Lassan mindenki ráébred, hogy milyen eszközökkel rejtik el a nép elől a közelgő katasztrófa méreteit. Eddig azzal áltattak, hogy a bevándorlás nem befolyásolja nagyon a belföldi születések arányát, hiszen a tősgyökeres franciákra 1,8 gyermek jut, míg a bevándorlókra 1,9. Ez a 0,1 százalékpontos eltérés nem számottevő, mondják. Csakhogy az Európán kívüliek születésszáma az igazán fontos! Márpedig ez megállás nélkül növekszik, olyannyira, hogy a demográfiai fordulat 2050 körül be fog következni, ha nem akad politikai vezető, aki véget vet az eszement ütemű bevándorlásnak, amely felér egy kollektív öngyilkossággal.

A hivatalos demográfiai számítások szerint a harmadik generációs bevándorlók már tősgyökeres franciának számítanak, vagyis csak az első és második nemzedéket tekintik bevándorlóknak. Ezzel és ilyen lepellel kendőzni a népességcserét! Amikor egy franciává avatott férfi Afrikából hoz feleséget, azt vegyes házasságnak hívják, és bizonyítékként használják arra, hogy az integráció sikeres volt.
2019-ben Macron 277 ezer hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumot bocsátott ki, ötven százalékkal többet, mint amennyit hatalomra lépése óta összesen. A jelenlegi 137 ezer menedékkérő eleve már 61 százalékkal több, mint a 2016-ban érkezetteké, amit további negyvenezer, a szomszédos országok által a dublini egyezmény értelmében továbbküldött menekült egészít ki, illetve ötvenezer kísérő nélküli kiskorú – akik közül a legtöbben már nagykorúak. Ők tovább nehezítik a helyzetet, hiszen egy kísérő nélküli kiskorú évente ötvenezer eurós költséget jelent.

Tudva, hogy Franciaország senkit nem toloncol ki, és a születések száma rohamosan csökken, könnyű számot vetni azzal, hogy a népességcsere egy létező valóság, amelyet a hatalom hiába próbál minden eszközzel szépítgetni. A bevándorlás háromszor vagy négyszer akkora, mint a nettó születések száma. Éric Zemmour figyelmeztet arra, hogy a bevándorlók csupán 13 százaléka háborús menekült, illetve arra is, hogy hetven százalékuk férfi.

Ne feledjük azt se, hogy a mohamedán vallásúak száma az 1960-ban bejegyzett ötszázezerhez képest mára megközelíti a nyolc-tíz milliót. A franciák háta mögött aláírt marrakesi paktum tovább fogja növelni a migrációs hullámot. Franciaország ráadásul évente 120 ezer külföldit és harmincezer engedély nélküli bevándorlót honosít.

A születési állampolgárság és a tömeges honosítás ellenére a bevándorláspártiak továbbra is azt állítják, hogy az idegenek száma évtizedek óta változatlan. Érinthetetlen tabuként kezelik, s már több mint húsz éve rejtegetik előlünk a bevándorló családokban születettek valódi számát is. A muzulmán keresztnevek aránya az újszülöttek esetében meghaladja a 25 százalékot. Egy élet leforgása alatt (nyolcvan év) az őshonos népesség húsz százalékkal csökken, míg a bevándorló lakosság hatvan százalékkal nő – nem számolva az újonnan érkező bevándorlókkal.

Számadatok nélkül lehetetlen megérteni, hogy milyen óriási demográfiai fordulat készülődik. A francia statisztikai hivatal legutóbbi, 2021. márciusi adatai szerint egy nőre átlagosan 1,84 gyermek jut, márpedig ilyen reprodukciós rátával a nemzedékek nem termelődnek újra. Az anyaország 65 milliós lakosságából leszármazottjaikkal együtt mintegy tízmilliónyi az Európán kívüli bevándorló. Ez a lakosság 15 százalékát jelenti.

Jól látható, hogy a demográfiai növekedés alapvetően a bevándorlásból származik. Mivel az őshonos lakosság nagyjából három nemzedékenként húsz százalékkal csökken, és a bevándorló lakosság hatvan százalékkal nő – s ez utóbbiak arányát a megújuló bevándorlási hullámok is erősítik –, a nagy demográ­fiai fordulat 2050 körül várható. Mindezt súlyosbítja egy másik jelenség: a külföldre kerülő diplomás franciák többsége nem tér vissza.

Jusson eszünkbe, hogy Afrikában a népesség 1960 óta a négyszeresére nőtt, és 2050-re el fogja érni a két és fél milliárdot. Így megduplázódik a bevándorlási hullám.

A népességcsere tagadói tehát manipulátorok. Éric Zemmour az egyetlen francia elnökjelölt, aki a folyamat megállításával kampányol. Ő az egyetlen, aki biztosított minket a konkrét intézkedéseiről, és biztat, hogy nincs még minden veszve. Hónapokkal ezelőtt megjelent, és már háromszázezer példányszámban eladott könyvének a címe is telitalálat: Franciaország még nem mondta ki az utolsó szót. Zemmour a francia identitás bajnokaként a nagy sikerű kampánya során azt hangoztatta, hogy ezeréves nemzetünknek nem jött még el az alkonya.

A teendőnk nyilvánvaló: le kell zárni a határokat, meg kell szüntetni az idegeneknek juttatott szociális ellátást, fel kell számolni a születési állampolgárságot, ösztönözni kell a gyermekvállalást! Ezekkel az intézkedésekkel véget lehet vetni a közösségromboló bevándorlásnak. Csak Emmanuel Macron számára jelent a bevándorlás elkerülhetetlen sors­szerűséget, amely ellen nem érdemes harcolni. Neki azonban soha nem állt szándékában megvédeni az országunkat.

A szerzők a francia Riposte Laïque hírportál munkatársai

Borítókép: Éric Zemmour (Fotó: Teknős Miklós)