Németország 2015-ben leitta magát, és az Európai Uniót is belerántotta a buliba. Az orgia a Willkommenskultur, a befogadás kultúrája volt. A mesemondókat Angela Merkel, Jean Asselborn, Jean-Claude Juncker, Katrin Göring-Eckardt, Katarina Barley és számos más, az emberbarátság jelmezébe bújt alvajáró alkotta. Zavaros céljuk volt, hogy megfontolatlanul az Európai Unióba áramoltassanak archaikus térségekből érkező embereket. Ez az úgynevezett emberbarátság jegyében történt, mégpedig mindenáron, akár a saját nemzetük hanyatlása árán is. A mesemondók veszélybe sodortak, a magyarok viszont megmentettek bennünket.
Jöhetett ide bárki, legyen az üldözött vagy üldöző, törvénytisztelő vagy terrorista, emancipált vagy fejkendőt viselő nő, gyermekvédő vagy – a gyermekházasság révén – a gyermekeken erőszakot tevő, alkalmazkodóképes vagy a párhuzamos társadalmak híve. Semmit sem kellett bizonyítani. Sem az érkezők személyazonosságát, sem azt, hogyan viszonyulnak Európa alapértékeihez: elfogadják-e vagy semmibe veszik az alkotmányt, a vallások egyenjogúságát hirdetik vagy valamely vallás uralmát más vallások megsemmisítésének céljával. A „multikulti” ostoba jelszavával Európa csodálatosan változatos kultúráját pusztító katyvasszá akarták egybegyúrni, a mostani sokszínűség helyébe az egyformaságot léptetnék.
A multikulturalizmus ideológiája uniformizáló, mindent ellaposító őrület. Ha „itt” is olyan lesz, amilyen most „ott”, akkor minden ugyanolyan. Ahol pedig minden ugyanolyan, ott az van, mint a szocializmusban: mindent lefelé egyenlősítenek. Az emberi civilizáció ennél jobbat érdemel.A Willkommenskultur a mai napig érezteti a hatását Németországban, amely instabilabbá vált. Számos polgárnak az a benyomása, hogy kettős mércével mérnek. Justitia szeme nincs már betakarva, a kormánypárti viselkedésmód számít.