Az orosz–ukrán háború lassan száz napja zajlik, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy szinte semmi nem az, aminek látszott, aminek hittük vagy képzeltük. Az orosz titkosszolgálatok félelmetes erejéről, hatékonyságáról, magas szakmai színvonaláról mindenki meg volt győződve. A filmek, regények mellett szakmai elemzések, tanulmányok százai szóltak erről. Az orosz média, a putyini politika pedig tovább építette, erősítette ezt a legendát. Mert most úgy tűnik, hogy az orosz hírszerzés és elhárítás nem végezte el a munkáját. Márpedig ha a szomszédos Ukrajnában nem tette, ahol nincsenek nyelvi, kulturális nehézségeik, akkor a világ más részein hogy dolgozhatnak? Számomra egyértelmű, hogy a háború első napjaiban abban a hitben indultak az orosz csapatok Kijev felé, hogy ügynökeik az ukrán hadseregben és a politikai elitben erre a jelre várva, egy „laza” puccsal átveszik a hatalmat, és Ukrajna az ölükbe hull. A végeredményt láttuk. A több tíz kilométeres orosz konvoj nem tudta bekeríteni az ukrán fővárost, sőt súlyos veszteségeket könyvelhettek el.
Az ukrán titkosszolgálat – nyilvánvalóan nyugati, nagy valószínűséggel amerikai és brit segítséggel – 2014 után sikeresen kutatta fel az oroszok beépített, hátrahagyott ügynökeit. De nagy részüket nem buktatták le, hanem átállították, megfordították őket. A kettős ügynökök segítségével hamis információkkal etették az orosz titkosszolgálatokat, amelyek ezt nem vették észre. Azt kapták ugyanis, amit hallani akartak, ők pedig örömmel adták tovább a politikusoknak ezeket a dezinformációkat. Mert a politikus is a jó híreket szereti. Az orosz szolgálatok nem ellenőrizték kellően a forrásaikat, az ukrán vezetés így már az orosz támadás megindítása előtt lépéselőnybe került. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a nyugati hírszerzés milyen hatékonynak bizonyult a háború első napjaitól kezdve, akkor talán érthetőbbé válnak az ukrán sikerek és az orosz kudarcok. Az orosz technikai elhárítás, felderítés és védett kommunikáció sem volt igazán hatékony. Így történhetett meg, hogy tucatnyi orosz tábornokot derítettek föl és iktattak ki a front közvetlen közelében. Vagy emlékezzünk a Moszkva cirkáló elsüllyesztésére – már erről is tudjuk, hogy amerikai felderítő repülőgép adatai alapján indították az állítólagos ukrán rakétákat a célra.
Az első napok, hetek orosz katonai kudarcai a titkosszolgálat többéves elégtelen munkájának voltak a közvetlen következményei. Ezeket a hibákat csak tetézték az orosz hadsereg vezérkarának rossz döntései. Persze őket mentheti bizonyos pontig, hogy téves alapinformációk alapján tervezték meg a katonai műveleteket. Ez igaz, de akkor sem fogható minden hibájuk erre. A Kijev ellen indított hadoszlop gyakorlatilag védtelen volt. Az ukrán katonák bátorsága, a jórészt amerikai és brit páncéltörő fegyverek hatékonysága sikerre vezetett. Tegyük hozzá, hogy az orosz csapatok logisztikai támogatása is csapnivaló volt. Üzemanyaghiány miatt egymás után álltak le a harckocsik, gépjárművek. A hírek szerint a katonák élelmezése, ellátása, utánpótlása is döcögött. Mert mindenki azt hitte, hogy ez a támadás egy könnyű séta, majd diadalmenet lesz. De szembejött az a bizonyos valóság. Innentől kezdve azért kellett mindent újratervezni az oroszoknak, mert már a háború első napjaitól kezdve hátrányban voltak. Ez a majdnem száz nap azt is megmutatta, hogy a XXI. század háborújában még mindig milyen fontos tényező az ember. Az első napok sikerei az egekbe röpítették az ukrán katonák harci kedvét, morálját, az oroszok pedig nemcsak fizikai, de lelki értelemben is súlyos sebeket kaptak.
Mindezen orosz szakmai hibák ellenére tévedés lenne még lebecsülni Oroszországot. Azok a nyugati elemzések, szakértői vélemények, amelyek arról szólnak, hogy puccs készül Putyin elnök ellen, sokkal inkább tekinthetők egy dezinformációs kampány elemeinek. Az orosz elnök ma még ura a helyzetnek a Kreml falain belül és az orosz emberek szemében is. Az orosz–ukrán háború következő hetei arról fognak szólni, hogy melyik fél tudja hamarabb pótolni a veszteségeit, feltölteni a tartalékait. Nem az oroszok propagandacéllal bemutatott új csodafegyverei fogják eldönteni ezt a háborút. (Ez már Hitlernek sem sikerült.) A fő kérdés az lesz, hogy mi történik a keleti és déli fronton. Valójában mindkét fél az idővel fut most versenyt. Célba érkeznek-e időben a nyugati fegyverszállítmányok, sikerül-e kiképezni az ukrán katonákat? Vagy az oroszok képesek-e még tanulni az eddigi hibáikból, és olyan eredményt felmutatni, amit sikerként tudnak kommunikálni a világ előtt?
Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy a józan ész győz és mihamarabb a tárgyalóasztaloké lesz a főszerep.
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
