A címbéli bölcsesség Aiszkhülosz görög tragédiaírótól, az időszámítás előtti V. századból származik, ám talán sosem volt ennyire igaz, mint most, az orosz–ukrán háború idején. Washington, Brüsszel, Berlin és London politikusait hallgatva elfog a kétkedés, hogy keresik-e még az igazságot, a harcokat kiváltó okokat, vagy csak korunk legsúlyosabb betegségének, a politikai korrektségnek akarnak megfelelni. Jó és rossz, agresszor és áldozat, csak ez a narratíva uralja a fősodratú médiát és a parlamenteket.
Németország felrúgta a második világháború óta konzekvensen követett doktrínáját, hogy háborús, polgárháborús övezetekbe nem szállít fegyvereket. Egyre komolyabb és pusztítóbb felszerelés érkezik Ukrajnába. Aknák, harmadik generációs páncélöklök és már előkészületben a Panzerhaubitze 2000 tarack szállítása is, amely lőszertől függően 30-40 kilométer távolságban tudja megsemmisíteni a célpontot. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és diplomatáinak követelőzése beindította a vietnami háború utáni legnagyobb nemzetközi fegyverszállításokat szomszédunkba. Az amerikai Javelin vállról indítható páncéltörő, amelyből 5500 darabot küldtek az ukránoknak, komoly károkat okozott az orosz föderáció harckocsioszlopaiban és egyben az amerikai államháztartásban is. Egyetlen rakéta ára 240 ezer dollár, így már érthető, hogy az Egyesült Államok miért adott 38 milliárdos, folyamatosan lehívható katonai kölcsönt Kijevnek.