Először is teljesen egyértelművé tette, hogy életveszélyes lenne az uniót egy föderatív, a brüsszeli bürokrácia központosított irányítása alá rendelni. Ha az Európai Egyesült Államok balliberális utópiája ma valóság lenne, akkor életbe lépett volna az Európai Bizottságnak az a terve, ami hazánkat egyik napról a másikra megfosztotta volna a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen és megfizethető egyik alapvető energiaforrásától. Ez gazdasági, szociális és politikai káoszba taszíthatta volna az országot. Ennek megakadályozása egy föderatív uniós intézményi struktúrában nem lett volna lehetséges.

Ezzel összefügg a második fontos körülmény: a magyar kormányfő által az egyes kiemelkedő jelentőségű ügyekben készenlétbe helyezett tagállami vétó intézménye nem akadálya a konszenzus kialakításának, hanem része és eszköze. A nemzetközi liberális baloldal által folyamatosan támadott egyhangúsági rendszer éppen az EU belső koherenciáját és külső egységességét erősíti. Az olyan döntések legitimációja és érvényesülése ugyanis nyilvánvalóan erősebb alapokon nyugszik, amelyek nem pusztán a hegemón többség kényszerítő akaratát valósítják meg, hanem a közös érdekeket. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a vétó lehetősége korántsem lassítja olyan mértékben a döntéshozatalt, hogy annak a hatékonysága veszélybe kerülne.

Harmadrészt elbukott az a rendszeresen visszatérő kritika a magyar miniszterelnök következetes uniós érdekképviseletével szemben, hogy öncélúan és értelmetlenül feszül ellen az olyan brüsszeli terveknek, amelyeket a nyilvánosság előtt rajta kívül semelyik tagállami vezető nem vitat. Ha 26 tagállam nem fogalmaz meg ellenvetést egy kérdésben, akkor nem lehet igaza egyedül Orbánnak! – halhattuk már többször. „Nekünk, magyaroknak nem igazunk van, hanem igazunk lesz” – hangsúlyozta a miniszterelnök, és valóban: egészen a döntés pillanatáig a többségi baloldali média által formált nemzetközi közvéleményben Magyarországnak nem volt igaza, de végül mégis az lett.

Ezt viszont már egyes, addig ugyancsak csendes, vagy éppen nyilvánosan az embargópártiságukat hangsúlyozó tagállamok is ki tudják használni. Ugyanis a magyar kormányfő realista vétójának eredményeként az Európai Tanácsban létrejött megállapodás minden csővezetéken szállított nyersolaj behozatalára kiterjesztette az ideiglenes felmentést a szankciós kötelezettség teljesítése alól – függetlenül attól, hogy melyik tagállam a célország. Márpedig ismert tény, hogy az orosz területről induló kőolajvezeték-hálózat hazánkon kívül Németországba, Ausztriába, Lengyelországba, Csehországba és Szlovákiába is elér. Ez rávilágít az uniós politika mérhetetlen képmutatására, amit az európai ideológiai teret uraló balliberális követelményeknek való megfelelési kényszer eredményez. Ezeknek a játékszabályoknak viszont a kétharmados választói támogatással felruházott magyar miniszterelnök deklaráltan nem kíván megfelelni, ennek köszönhetően nyíltan és eredményesen tudja képviselni hazája érdekeit.

A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász

Borítókép: a Barátság II. kőolajvezetéknek a Mol Dunai Finomítójába belépő vezetéke a főelzáró csappal, előtérben emléktábla Százhalombattán 2013. július 25-én. A Dunai Finomító a Mol-csoport legnagyobb, Magyarország egyetlen kőolaj-feldolgozó létesítménye (Fotó: MTI /Máthé Zoltán)