S hogy mi a valóság? Mutatom: éjszaka van… Úgy ropog a hó, mint a pirítós kenyér. Jéggé dermedt az Európai Unió. Csak néhány ablakban pislákol némi fény, Timmermanséknál, ahol körbeülnek egy teamécsest, úgy melegednek, és erős a szag, mivel a hideg miatt nem lehet szellőztetni. Ég a világ Verhofstadéknál is, ahol a Hogyan mentsük meg az európai demokráciát Orbán Viktortól munkacímű anyagon dolgoznak; a formátum nagyjából olyan, mint a Kommunista kiáltványé, a kezdőmondatot át is vették Verhofstadt javaslatára, csak egy picit alakítottak rajta, most így szól: „Kísértet járja be Európát, az agyhalál kísértete.”
Verhofstadt büszke volt erre. Magáénak érezte, mint a szagot Timmermanséknál meg a szájában. Azt viszont nem sejtette, hogy elkésett. Hogy elkéstek. Elkéstek már mindennel. Az európai éjszakában ugyanis a hidegen kívül még valaki lopakodott. Egy fekete köpönyeges alak, csuklyával a fején, hóna alatt pedig legfőbb fegyverével, az ­európai demokráciát leromboló házi-kézi buzerátorral. A fegyvert tizenkét hosszú éven át fejlesztették, a csuklyás alak és legszűkebb tanácsadói. A piszkos tizenkettő. Éjszakánként, egy titkos bunkerben folytak a kísérletek, közvetlenül annak szomszédságában, amelyikben a banyák a buta békát legelőször dobták a fazékba.

Az európai demokráciát leromboló házi-kézi buzerátor kiindulópontja egy első hallásra egyszerű ötlet volt: „Minden körülmények között meg kell maradni a normalitás talaján!” – ez volt az alapötlet. Amikor pedig az egész világ meghülyült, illetve éppen készül meghülyülni, pusztító tud lenni egy ilyen fegyver. Ezt ismerte fel a fekete csuklyás alak, és nekilátott megvalósítani ördögi tervét, amely arról szólt, hogy a normalitással lerombolja az európai demokráciát. Ez azért volt félelmetes terv, mert az európai demokrácia hajdanán még jelentett valamit, és amikor megálmodták és megvalósították, mindenki a normalitás talaján állt. Később aztán – mint minden mást – ezt is megkaparintották a kretének, az idióták, a debilek, a „fel- és megvilágosodottak”, és nekiláttak, hogy a maguk képére formálják azt. Mindenekelőtt kiadták a jelszót: „Szép a rút és rút a szép!” Aztán hozzáfogtak.

A „demokrácia” új alapelvei ezek lettek:
– Nincs többé család.
– Mindenki mindenkivel alkothat családot – vagyis: nincs többé család.
– A vallás sértő és erőszakos – de csak a kereszténység.
– A fiú lány, a lány fiú.
– Ha a fiú fiú, az toxikus maszkulinitás.
– Ha a lány lány, az is toxikus maszkulinitás.
– Minden toxikus maszkulinitás.
– Nincs többé nemzet – az is toxikus maszkulinitás (vö.: „Mindig hányingert kaptam, ha a hazaszeretet szót hallottam. Soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Németország, és ma sem tudok.” Robert Habeck ma annak a bizonyos „hányingerkeltő” Németországnak az alkancellárja).
– Nincs többé semmilyen kollektív tudat, csak individualizmus van.
– Viszont az individualisták intellektuális mélysége akkora, mint egy köpet.
– Nincs többé semmiféle hierarchia, mindenki mindenkivel egyenlő.
– Nincsenek többé országhatárok, mindenki oda megy, ahová akar, „wir schaffen das!”.
– És tényleg megcsinálták.
– Mindenből egy nagy rakás sz…rt kell csinálni, ha van valamilyen hagyománya, ha érzelmileg kötődnek hozzá az emberek.
– Ezért tönkre kell tenni a sportot is – fiatal férfiak húzzanak női úszódresszt és nyugodtan induljanak el a nők között versenyezni, szüntessük meg az öttusában a lovaglást, helyette röhejes akadálypályákon rohangáltassuk az ettől igazi kreténnek kinéző sportolókat. (A ló toxikus maszkulinitás, még akkor is, ha nő lovagolja, vö.: Bukephalosz– na ugye…)
– A klasszikus zene toxikus maszkulinitás, ráadásul fehér.
– A balett még nem toxikus maszkulinitás (elég röhejes lenne), viszont „elitista és nem eléggé befogadó”. Hát persze! Például a féllábúakat és a 120 kilósokat nem engedik balettozni.
– A klasszikus irodalom fehér, európai és elitista.
– A klasszikus képzőművészet nemkülönben.
– A heteroszexualitás toxikus maszkulinitás és bűn – lásd még a felvilágosodott, modern és befogadó budapesti tüntető örök érvényű szavait: „Kapják be a f…szomat a heteró, f…szszopó, ötcentis farkú g…cik”!
– A modern világ zöld, ezért bezárja az atomerőműveit és újra nyitja a szénerőműveit.
– A modern világ kardot ránt, és nem vásárol energiahordozókat az oroszoktól.
– A modern világ kiátkozza azokat, akik mégis.
– A modern világ előbb azzal fenyegetőzik, hogy nem kell neki a Putyin gáza, aztán azért átkozódik, mert Putyin nem ad gázt.
– A modern világ el akarja venni azoktól a gázt, akik ellenezték a szankciókat és akiknek van, hogy „igazságosan” szétosszák a szankciópárti idióta gazemberek között.
– A modern világ egy rakás sz…r.

Ebben a modern világban, a jéghideg euró­pai éjszakában lopakodik a fekete köpönyeges alak, csuklyával a fején, hóna alatt azzal a toxikus maszkulinitással, ahol a férfi az férfi, a nő pedig nő, ahol a család az család, vagyis apa, anya, gyerekek, vallással, méghozzá kereszténységgel, nemzettel és hazaszeretettel, világos és magától értetődő hierarchiával, normális sporttal, ahol a férfiak úszónadrágban és férfiakkal versenyeznek a nők pedig úszódresszben és nőkkel, ahol az öttusázók lovagolnak és nem zsákban futnak, ahol az orosz energiahordozók és nyersanyagok segítik a nyugati ipart és fejlett technológiát, vagyis pörög a gazdaság és mindenki jól jár, ahol mosunk és nem szellőztetünk, fűtünk és nem leheljük be a lakást, világítunk és nem a Timmermans meg Weber fejéből kiszökő éjfekete éjszakát nézegetjük, olvasunk, zenét hallgatunk, balettet nézünk, nincs betiltva Thomas Mann és Puskin és Mark Twain és Jack London és Dosztojevszkij és Csajkovszkij és Markó Iván, vannak atomerőművek és autógyárak, vannak országok és azoknak vannak őrzött határai – ez mind-mind ott van a fekete köpönyeges alaknál, s ezt hívják úgy, hogy az európai demokráciát leromboló házi-kézi buzerátor.

És alig-alig van ennél veszélyesebb manapság. Ugyanis a tömegek alig várják, hogy valaki megszabadítsa őket a Verhofstadt-, Timmermans- meg Weber-féle nyomorult, idióta gazemberek „demokráciájától”, ettől az undorító, élhetetlen, kocsonyás közegtől, ahol már nincsen semmi sem, csak a végtelen üresség, a mondhatatlan űr.

Borítókép: Frans Timmermans, az európai zöldmegállapodásért felelős biztos az Európai Bizottság klímatörvény-tervezetéről beszél az Európai Parlament plenáris ülésének második napján a brüsszeli ülésteremben 2020. október 6-án (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)