Ettől azonban az tény marad, hogy a környezetvédelmi költségek, a zöldadók beépítése sokkal nagyobb társadalmi áldozatvállalást feltételez, és így nagyobb társadalmi ellenállásba ütközik, mint a fejlettebb és gazdagabb Nyugaton (bár amint a francia sárga mellényesek mozgalma mutatja, ott is nehezen megy a jövőt szolgáló, de a jelent terhelő árarányok elfogadtatása).
A kormánypolitika a maga felvilágosító, mozgósító eszközeivel, meggyőzéssel és az átmenettel járó feladatok anyagi támogatásával-ösztönzésével elősegítheti a korszerűbb és egyben fenntarthatóbb rezsimre való átállást. Ám a politika gondolhatja azt is, hogy nem érdemes vállalni az átmenettel járó népszerűtlenséget, vagy legalábbis jobb lassítani a nyugati normák átvételének folyamatát. Ez pedig a mi esetünk.
Ami választási fogásnak indult és valóban sikeresen bevált, fokozatosan bekerült a magyar iparpolitikába és általános gazdaságpolitikai gondolkodásba. Az első »rezsicsökkentést« a 2018-as választások előtt egy újabb követte, és a politikai rezsim öndefiníciójának lett része a rezsiharc.”
Nos, lefordítom: vannak a bátor nyugati kormányok, amelyek zöldek, és nem félnek meghozni a „zöldségért” (szép, új jövő) meghozandó áldozatokat, és vannak a gyáva közép-európai kormányok, amelyek helyette beleragadnak a rezsiharcba. Nos, ez önmagában egy hülyeség, de ha mindehhez hozzátesszük azt az apróságot, amit orosz–ukrán háborúnak nevezünk, akkor válik csak igazán nyilvánvalóvá ennek a halandzsának a tarthatatlansága.
Ugyanis ma azok a bátor nyugati kormányok, amelyek ráadásul haragoszöldek is egyben, újranyitják szénerőműveiket, egy hónapja még olyan harciasak voltak, mint egy hőscincér, ha az orosz gázról volt szó (majd azt is szankcionáljuk!), ma pedig azért hisztériáznak, mert Putyin elzárta azt a gázt, amit egy hónapja még nem akartak megvenni. Timmermans pedig egyenesen társadalmi zavargásokat és népfelkeléseket vizionál, a békés szellőztetések meg idilli teamécses-körbeülések helyett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!