A gyerekeink tanulására és sportolására, az egészséges táplálkozásukra és a lakhatásunk alapköltségei­re szedjük össze havonta a pénzt, minden másról kénytelenek vagyunk lemondani. 

Magyarán a szerzői alapállás nem egy tét nélküli, partvonalon kívülről érkező bekiabálás, hanem érintettként és elszenvedőként a háborús viszonyokhoz illő állampolgári vélemény kifejezése. Tudtuk, hogy ez lesz, hiszen figyelemmel kísérjük a híreket, amelyekből ezek a változások bőven megjósolhatók voltak. 

Tudtuk már az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kitörése előtt is, hiszen a pandémia következményei és az EU vezetésének idiotizmusa – amely minket, magyarokat duplán is sújtott, hiszen a gazdasági helyreállítás nekünk járó forrásait tagadták meg tőlünk ideológiai kérdésekre hivatkozva – mind azt üzenték számunkra, hogy előbb vagy utóbb, de mindenképpen olyan változásokra lesz szükség, amelyek egyensúlyban tartják a gazdaságunkat. 

Sőt már a pandémia előtt is láttuk, ahogy az általunk ismert világrend felbomlik, az addigi szövetségesek egymásnak esnek, valamint új erők jelennek meg friss, zsákmányra éhes mentalitással, a harcban sokkal hatékonyabb politikai berendezkedéssel. 

Tudtuk mindezt, kikövetkeztethető volt a folyamatokból, és a jövő is az, ha kitesszük magunk elé az asztalra a nemzetközi híreket és elemzéseket.

A kata szabályainak megváltoztatása bombaként robbant be a köztudatba, amihez számos jobboldali-kormánypárti véleményformáló is hozzászólt. Közülük többen bírálták a lépést, olyan mondatokkal kísérték a megnyilvánulásukat, hogy „nem erre szavaztunk”, „ez a középosztály szétverése, ami a holokauszthoz és az ötvenes évek terrorjához hasonlít”. 

Nos, az utóbbival nehéz mit kezdeni, hiszen ha valaki a világháború idején civilek ellen elkövetett tömeggyilkosságokat és a pártállami terror koncepciós pereinek börtönnel és halálos ítéletekkel való fenyegetettségét ahhoz hasonlítja, hogy most majd valamivel többet kell adóznia, akkor pont annyira vitaképes, mint az a balliberális megmondó, akinek minden nácizmus és fasizmus, ami nem az ő véleményét tükrözi. 

Az előbbire pedig mindenki válaszoljon maga, hogy ­miért szavazott és kire. Én például pont azért szavaztam a kormányerőt képező pártokra és politikusokra, mert pontosan tudom, hogy  kizárólag velük lehetséges a lehető legkisebb károkkal megúszni a most zajló és az előttünk álló éveket. 

Minden más alternatíva katasztrófával járna számunkra, amely akár végérvényesen maga alá temetné Magyarországot. Pont azért szavaztam rájuk, mert évek óta figyelem a világ változásait, és jeges félelem tölt el miattuk, és talán még soha nem voltam semmiben ennyire biztos, mint abban, hogy kizárólag ezzel a vezetéssel van esélye a családomnak és a társadalomnak a túlélésre.

És bár az imént azt írtam, hogy nem vitaképes a jelenlegi intézkedést a holokauszthoz hasonlítani, mégis megemlítenék egy fontos dolgot a magyar középosztályról, ha már rá hivatkozott a kritikus. 

Bár már korábban kezdődött, a rendszerváltás óta is folyamatosan hanyatlik a magyar középosztály, instabillá vált a helyzete, az alsó része elszegényedett és kizuhant belőle. 

Majd 2010-el elkezdődött egy szisztematikus építkezés, gyarapodás, az értékek világos megfogalmazása és támogatása, amelynek köszönhetően számában és vagyonában is gyarapodott a középosztályunk. Rengeteg ember, család lett integrálva a munka világába, így esélyt kaptak a jobb társadalmi státus elérésére. 

Mindezt megerősítette a családtámogatási rendszer, így létrejött egy stabil réteg, amely most, a háborús helyzetben aranyat ér, a túlélési esélyeink egyik alapköve. Ha mindez nem történik meg az elmúlt tizenkét évben, akkor a gazdasági világháború idején nem lenne mire alapozni a védekezést.
A szerző újságíró

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Sputnik via AFP/Pavel Lvov)