Delbos-Corfield jelentésében azt állítja, Magyarországon csupán papíron létezik demokrácia, ezért kétli, hogy ilyen körülmények között a kormány valódi, legitim felhatalmazást kaphatott április 3-án. (Mondjuk, erről elcseveghetne az EBESZ-szel, amely szerint rendben zajlott a választás.) Szerinte megszűnt a sajtószabadság (gondolom, neki meg a brüsszeli pajtásainak az az etalon, amikor a sajtó kilencven százaléka balliberális volt), a médiahelyzet egyenesen az oroszországira emlékezteti őt, az igazságszolgáltatás nem független, jogállamiság mutatóban sincs, s minden utcasarkon dübörög a kormányzati korrupció. Szóval katasztrófa ez az ország, mindenki meneküljön, amerre lát.

Apropó: korrupció. Egészen káprázatos, hogy a brüsszelitáknak van képük e szót szájukra venni. Korrupció, mi? Tessék mondani, börtönbe dugták már az uniós vakcinaszerződéseket aláíró egészségügyi biztost, Sztella Kiriakidészt, akinek bankszámláján varázs­ütésre négymillió euró, azaz több mint másfél milliárd forint jelent meg? Vagy Didier Reynders igazságügyi biztost, akire a belga titkosszolgálat gazdasági bűncselekményekkel foglalkozó egykori tagja terhelő vallomást tett? Az egykori titkos ügynök jelentése szerint Reynders éveken át kenőpénzeket fogadott el egy kongói fegyverkereskedőtől, és pénzt mosott. A titkos ügynök 2009 és 2011 között többször jelentette feletteseinek mindezt, ám a nemzetbiztonsági szolgálat nem továbbította az anyagot az igazságszolgáltatásnak. Magyarán: falaztak Reyndersnek, aki így nem a rács mögött, hanem az Európai Bizottságban rontja a levegőt. Most pedig ezek a Reynders-, Kiriakidész- és Delbos-Corfield-félék zsarolnak minket, és magyaráznak jogállamiságról, független igazságszolgáltatásról, korrupcióról!

De vissza a vádirathoz. A francia inkvizítor nemcsak tájleírás jelleggel közreadja „tapasztalatait” (pontosabban: amit a Soros-féle „civil” szervezetek összehantáztak neki), hanem követeléslistát is előterjeszt, hogy mit kéne tenni a renitens magyarok megregulázására. Delbos-Corfield első körben azt sürgeti, hogy ne kaphassuk meg az ­uniós helyreállítási alapból nekünk járó pénzeket, noha a közösen fölvett hitelek visszafizetésére Magyarország is kezességet vállalt. Ez egyfajta rablás, ám Delbos-Corfield nem jön tőle zavarba. Nyugaton hagyománya van a gyarmatok kifosztásának, s hogy mindezt úgy állítsák be, mintha még ők tettek volna szívességet a kifosztottnak. Jelentésének ki nem mondott, csupán sugallt követelése: Brüsszel legyen szíves, éheztesse ki a magyarokat. (Mint a holland Rutte-féle előterjesztés: „Térdre kell kényszeríteni a magyarokat!”) A francia asszonyság az eddigiek­nél sokkal keményebb fellépést vár ellenünk, miután a korábbi, puha fegyelmezések sajnálatos módon nem használtak. (Csak halkan súgom meg: dehogynem használtak. A Tavares- és Sargentini-féle egzecíroztatások minden bizonnyal hoztak pár pluszszázalékot a kormánypártoknak, talán épp ezeknek köszönhetően jöttek össze a korábbi kétharmadok. Bravó!)

Delbos-Corfield tudni véli, hogy a magyar médiából dezinformáció ömlik, az ellenzéki jelölteket pedig ellehetetlenítik. Dezinformáció? Csak nem szembejött neki a Korózs-videó? Az ellenzéki jelölteket pedig senki sem lehetetleníti el, legfeljebb ők saját magukat: elég, ha kinyitják a szájukat, máris mindenki fejvesztve menekül. A kampányban a nemzeti oldal mindössze annyit tett, hogy szöveghűen idézte Márki-Zayt, aki hol a vidékieket és a nőket sértegette, hol a zsidókat és a homoszexuálisokat lajstromozta. Nagy vonalakban így fest a Delbos-Corfield-vádirat, amely rendkívül kiegyensúlyozott módon készült: copy-paste-tel átmásolta a Sargentini-jelentés és Soros „civiljeinek” lózungjait, a kormányzati cáfolatokat pedig elegánsan figyelmen kívül hagyta. Természetesen ez a vádirat egyben ítélet is, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. (Talán az sem mellékes, hogy nemcsak Delbos-Corfield forrásai, hanem a jelentést tegnap tárgyaló LIBE bizottság elnöke és alelnöke is rajta van a Gyuri bácsi hű szövetségeseit fölsoroló listán.)

Látni való: Brüsszel nem bír leállni. Miért is állna? Egy önmagát lélektelenítő, hagyományait, kultúráját, hitét, egykorvolt ­nagyjait megtagadó, a nemzeteket, nemeket, családokat fölszámolni igyekvő szörnybirodalom zuhanását látjuk. E zuhanás-süllyedés egyre gyorsabb – ezért van az, hogy a brüsszeli fősodor egyre szélsőségesebb, egyre betegebb. Az elhülyülésnek abba a fázisába jutottak, hogy amerikai parancsszóra készek elzárni az orosz olaj- és gázcsapokat, készek föláldozni félmilliárd európait az amerikai proxyháború oltárán. S miközben a szomszédunkban háború tombol, dübörög a háborús infláció és újra kopogtat ajtónkon a vírusjárvány, ezeknek a legfőbb gondjuk Magyarország elleni hecckampányt folytatni, minden igazságalapot nélkülöző jogállamisági purparlét szervezni, a nekünk járó uniós pénzekkel zsarolni. Hogy szakadna rájuk az ég!

Szőrmentén kapcsolódó hír: a már említett Didier Reynders igazságügyi biztos a minap „történelmi dokumentumoknak” nevezte a magyarokat és németeket a második világháború után származási alapon kisemmiző Benes-dekrétumokat, és azt hazudta, azoknak már nincs joghatásuk. Holott van: a mai napig ezekre hivatkozva koboz el földeket a szlovák állam a magyaroktól. Ennyit Brüsszelről meg az ő nyomorult jogállamiságukról.

Az egyszerűbb magyarázat, hogy ezek a Tavares-, Sargentini-, Reynders-, Delbos-­Corfield-félék alávaló gazemberek, akiknek elment a józan eszük – becsületük és jóérzésük pedig sosem volt. Ez amúgy igaz, ám magyarellenes ámokfutásuknak egészen konkrét célja van – erre kell mindannyiszor rámutatni, ahányszor csak elénk sodorja a szél a róluk szóló híreket. E cél, hogy hazugságaikkal, folyamatos vádaskodásaikkal, koncepciós eljárásaikkal s az azokból fakadó büntetésekkel aláássák a törvényes magyar kormányba vetett közbizalmat, kormányválságot, végső soron pedig kormányváltást idézzenek elő. Hogy aztán a nemzeti helyett nemzetközi kormány vergődhessen hatalomra, egy Brüsszelből dróton rángatott Apró–Gyurcsány-bábkormány. Amely aztán a multiadó és a családkedvezmények azonnali eltörlésével, IMF-hitelfelvételekkel, kötelező óvodai LMBTQ-neveléssel és szemkilövetésekkel megmutathatná országnak-világnak, milyen is az európai értelemben vett liberális jogállam.

Borítókép: Orbán Viktor és a kormányzati delegáció (Fotó: Európai Parlament)