Nagy lemaradásban vagyunk a demokrácia terén, ezt onnan is lehet tudni, hogy negyedszer kapnak kétharmados felhatalmazást Magyarországon olyan gyanús és kétes politikai formációk, mint Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP-pártszövetség.
Ilyen skandalum egy fejlett demokráciában nem fordulhatna elő. Egy fejlett demokráciában eleve nem kaphat erős felhatalmazást senki sem, egy fejlett demokráciában mindenféle, össze nem egyeztethető pártkoalíciók vergődnek „hatalomra” (a hatalom idézőjelben, ugyanis valós hatalmuk nincsen semmire), azok elpacsmagolnak egy darabig, szellemi horizontjuk a felettük uralkodó „liberális” gennysajtó másnapi vezércikkéig terjed, aztán némi szerencsétlenkedés után új választások, új koalíció – és minden marad a régiben. Persze, a fejlett demokráciákat időnként érik komoly kihívások is – például a nép esetleg olyasvalakit választ meg, akit a „liberális” gennysajtó és az azt támogató üzleti körök (Soros például, bár természetesen tudjuk, hogy egy fejlett demokráciában nem lehet leírni a Soros nevű ember nevét, mert az antiszemitizmus) nem akarnak, nem szeretnek, nem támogatnak.
Igen, előfordulhatnak ilyen balesetek, ugyanis a nép, annak ellenére, hogy a fejlett demokráciákban, a fejlett Nyugaton a „liberális” gennysajtó mindent megtesz azért, miszerint semmi más vélemény, világnézet, világmagyarázat, hír és eseménysor ne juthasson el hozzá, kizárólag az, amit a „liberális” gennysajtó az általa felügyelt, ellenőrzött és kurta marhaláncon tartott hatalom jónak lát – mégis… Mégis, az az átkozott nép időről időre átlát a szitán, felébred, megsejti önérdekét, és olyasvalakire szavaz, akire nem lenne szabad. Ilyen esetekben lép életbe a fejlett demokráciák önvédelmi mechanizmusa. Ennek legszebb, legvilágosabb példáját legutóbb az Egyesült Államokban tanulmányozhattuk. S ez azért is tanulságos, mivel az Egyesült Államok mégis csak a „szabad világ” (ah, hol van az már!) mintaállama, ugyebár.
