Messze otthontól, de azért olvasgatom a híreket. Bár ma már nincsenek hírek, események vannak, amelyeket a különböző politikai oldalhoz tartozó médiumok „megzenésítenek” – az objektivitás, a mínuszos hír ma már nem elvárás, sőt tilos.
Így aztán elolvasom a Mandineren – amúgy mégiscsak teljesen értéksemlegesen –, hogy „újabb nap, újabb találkozás: Novák Katalin az Egyesült Államokban tesz látogatást. Az államfő előzőleg a mexikói–amerikai határnál a migrációs helyzetről tájékozódott, majd Joe Bidennel is találkozott. A köztársasági elnök vasárnap reggeli Facebook-bejegyzéséből pedig az derül ki, hogy Mel Gibsonnal is sikerült összefutnia. »Találkozás egy amerikai Hazafival« – írta a közös kép mellé Novák.”
Gondolná a magamfajta olvasó, hogy „végre valami, amibe nem lehet majd belekötni, amit nem lehet körbevenni nyállal, epével, végre valami, amit nem tudnak körülfolyni önmaguk gusztustalanságával, hernyóságával azok ott, odaát”, de hát ez megint csak tévedés.
Mert a Mandiner után megnyitom a 444.hu-t, ahol ezt olvasom:
„Novák Katalin most Mel Gibsonnal pózol
Találkozás egy amerikai Hazafival – írta Novák Katalin Hollywood legismertebb antiszemitája mellett mosolyogva.”
Az erős indítás után beleolvasok:
„A posztból sajnos nem derül ki, pontosan hol és milyen kontextusban készült a kép. Novák (közösségimédia-menedzsere) annyival kommentálta a képet, hogy »Találkozás egy amerikai Hazafival«, ezzel a Hazafi című filmre utalva, amelyben a Mel Gibson alakította szereplő halomra gyilkolja a gonosz vörös kabátosokat az amerikai polgárháborúban. De azt is írhatta volna, hogy találkozás egy »rettenthetetlen« amerikaival, vagy hogy »Halálos iramban Novák Katalinnal«.
Sőt azt is, hogy találkozás Hollywood legismertebb antiszemitájával, aki közel 10 évig feketelistás volt Hollywoodban, miután 2006-ban, amikor részegen vezetett, és rendőrök megállították, arról üvöltözött, hogy a »kib…szott« zsidók okozták az összes háborút a világon, és arról faggatta az őt letartóztató rendőrt, hogy zsidó-e.”
Mmmm… megérkeztünk. Megérkeztünk ismét a gennyek földjére, kalauzunk, szakértőnk, előkóstolónk pedig egy bizonyos Csurgó Dénes a 444.hu „újságírója”.
Csurgó Dénes… Gondolná a magamfajta olvasó, ezzel a névvel mégsem lehet valaki teljesen 444-es „újságíró”, mégis csak Csurgó, ez a somogyi kis ékszervároska, ahol otthon van Tinódi Lantos Sebestyén, a Festeticsek, no és persze Csokonai Vitéz Mihály – mondjuk imigyen:
„[…] Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, / S benne a huszadik századot képzelte. / Ne is félj, óh magyar, talám akkorára / Boldogabb nap jön fel reád valahára: / S aki mérget forral hazádnak ellene, / Megveri a magyar seregek istene.”
Meg aztán, olyan magyaros bajsza is van ennek a Csurgónak, olyan ránézésre. Aztán meg leírja ezeket. S persze mindjárt tegyük hozzá azt is, hogy korunk legnagyobb antiszemitái a woke-ok, a megvilágosodottak, a haladók, mondjuk olyan közismert antiszemitával, mint Alexandria Ocasio-Cortez, meg a fekete „emberjogi” zsenik, a BLM-aktivisták, no és persze a zsidó öregasszony szomszédjukat agyonverő és az ablakon kihajító arab és egyéb muszlim migránsok, akik miatt a Nyugaton élő zsidó közösségeknek lassan egy perc nyugtuk sincsen, s akiket ezek a csurgósok imádnak és kényeztetnek.
Azt persze nehéz eldönteni, kinek is akar leginkább rosszat, kit akar összekenni önmagával, hogy gusztustalan legyen, mint egy kutyajelmezes parti drag queen fellépőkkel, a háttérben pedig vokálozik néhány szakállas és terhes „férfi” – Mel Gibsont vagy Novák Katalint?
Bár valószínűleg mindkettőt.
És a „jól értesült” kis gennyládák fontoskodásával idézi Mel Gibson – vagy elhangzott, vagy nem – szavait tizenhat év távolából. S persze mi tudjuk mindannyian, Mel Gibsonnal nem ez a baj, hanem az, hogy megrendezte a Passiót, aztán még az Apocalyptót is, s pusztán ezzel a két tettével kiemelkedett a kutyajelmezes partik meg üresfejű idióták hollywoodi világából (tisztelet a kivételnek). Ezt, és különösen a Passiót soha nem fogják neki megbocsátani. Hála Istennek. Ma már nincs annál deprimálóbb és rettenetesebb és kiábrándítóbb, mintha ezek megbocsátanak. Ahhoz Jakab Péterré vagy Gyöngyösi Mártonná kell változni, ami – lássuk be – az evolúció cáfolata.
És akkor illatos keszkenőt orrunk alá szorítva másszunk ki a csurgói világból, és felső kameraállásból vessünk egy pillantást minderre! Felső kameraállásunk pedig Molnár Tamás legyen, aki mégiscsak korunk egyik legnagyobb gondolkodója volt. Az Európai kétértelműség című esszéjében így fogalmaz:
„Ha megvizsgáljuk az utóbbi ideológiát, az »új ortodoxiát«, világosabbá válik a meghatározó pszichológiai jelenség: arról van szó, Európa a győztesek között volt. Azt az elvet erőltetik, hogy a háború nem is annyira geopolitikai, gazdasági, nemzeti és egyéb érdekekért folyó fegyveres konfliktus, hanem inkább egy apokaliptikus csata volt a nácizmus ellen, egyfajta Armageddon a fény és a sötétség fiai között. A nácizmus vereségével egy időben a győzőket kikiáltották a »fény fiainak«”.
Hát igen. És ezek, a „fény fiai” azóta vívják nemes harcukat a nácizmus ellen, s ha éppen nincs kivel harcolni, akkor gyorsan kineveznek valakiket nácivá, szélsőjobboldalivá, antiszemitává, mert enélkül még ennél is sokkal feleslegesebbé válna az amúgy is teljesen felesleges létezésük.
Hobbitoknak képzelik magukat, akik az orkok ellen vívják nemes háborújukat – ezt mondanám, de nem mondhatom, mert amikor mozikba került a Gyűrűk ura, ezek azonnal megírták, hogy a mű antiszemita, ugyanis a jók szépek, míg a rosszak csúnyák…
Na ugye.
De vessünk még egy pillantást Molnár Tamás mondandójára:
„A sok felemás jelenség következménye az lett, hogy Nyugat-Európában olyan társadalmi modell valósult meg, amely az Egyesült Államokat képviselte példából ihletődött. Olyan civil társadalomról beszélünk, amely minimalizálja az állam szerepét, az individualizmusra és a demokráciára helyezi a hangsúlyt, nevelési-kulturális területen pedig a spirituális pluralizmusra és az engedékenységre. Nem csupán egy módszerről, mondjuk egy választási és képviseleti módszerről van szó, hanem életstílusról és társadalmi, illetve lélektani feltételrendszerről.”
Nos, ez a „feltételrendszer”, ez az új és egyre erőszakosabb liberálnácizmus nevez meg egyre újabb és újabb társadalmi csoportokat, életstílusokat, hagyományokat elpusztítandó és kiirtandó nácizmusként, szélsőjobboldaliságként és antiszemitizmusként, ez utóbbit úgy, hogy ma már a fogalom maga semmit sem jelent ezeknek, illetve a legnagyobb kéjjel lubickolnak az Izrael-ellenességben és antiszemitizmusban – épp úgy, mint az ezek körében reneszánszát élő Marx, akinél nagyobb antiszemitát alig hordott hátán a föld.
