Jól érzékelhető tehát, hogy a meghozott döntések – családi adózás, otthonteremtési támogatások rendszere és még hosszan sorolhatnám – eredményre vezettek. Fontos kiemelnem, hogy az anyagi támogatások mellett a családnak mint a legkisebb, egy férfi és egy nő szeretetközösségére épülő emberi közösségnek az eszmei támogatását is célul tűzte ki a kormány, amelyben az egyházakban igaz partnerekre talált az elmúlt évtizedben.

Mindezek ellenére látnunk kell azt is, hogy még a konjunktúra időszakában sem sikerült elérnünk a hosszú távú fennmaradáshoz szükséges, kettőt némileg meghaladó arányszámot. Az újabb válságnak pedig egyértelműen arra kell ösztönöznie minden, a családok jobblétéért tenni akaró személyt, hogy az eddig elért eredmények megőrzésén túl más eszközökkel is segítse megvalósulni azt a célt, hogy annyi gyermek születhessen meg, amennyi biztosítja a magyarság jövőjét.

Mindez rendkívül nehéz feladat, amelynek során nemcsak a háborús helyzet következtében kialakult negatív hatásokkal, hanem a társadalmat hosszú évtizedek óta átható, túlzottan individualista trendekkel is szembe kell fordulni.

Be kell látnunk, hogy a családok támogatására fordított anyagi ösztönzők egy azokkal együtt járó hosszú távú szemléletváltás sikere nélkül nem tudnak átütő eredményt elérni. Egyre inkább egy énközpontú korban élünk, ahol az olyan értékeknek, mint az elköteleződés, a hűség, a kötelezettségvállalás, a lemondás vagy netán az áldozatvállalás, nincs kellő presztízsük.

Sokan ezért a házasságban is szükségtelen kötöttséget és a másik személytől való függést, a gyermekvállalásban pedig saját egyéni életútjuk kibontakoztatásának korlátját látják. És való igaz, aki a házasságban elkötelezi magát, az felelősséget vállal és lemond bizonyos, csak a mának élő örömökről, a gyermekvállalás pedig elképzelhetetlen áldozatvállalás nélkül.

Mindez a számokban is tükröződik, elég csupán a gyermektelenségi mutatóra tekintenünk. Míg az 1960 körül vagy azelőtt születetteknél ez nyolc-tíz százalék, addig az 1975-ös évjáratnál már tizenhét százalékos a gyermektelenség, az azt követő időszakban pedig ennél is nagyobb lehet ez az arány a kutatók szerint.

A termékenységi szint növekedésének legnagyobb akadálya tehát a gyermektelenség növekvő aránya, amit a nagycsaládosok képtelenek korrigálni. A számok mögött látnunk kell azokat is, akik valóban speciális élethelyzetük miatt vagy biológiai okokból nem tudnak gyermeket vállalni, de a jelenség tömegességéhez képest az ő arányuk egész biztosan elenyésző.

A változás tehát trendszerű, és elsősorban mentális – nem pedig biológiai – természetű. Éppen ezért a kormányzatnak, az egyházaknak, a gyermekvállalást támogató civil szervezeteknek és végső soron minden gyermekes családnak értékes példákat felmutatva kell elősegítenie egy pozitívabb töltetű társadalmi szemléletváltást.

Meggyőződésem, hogy a kereszténydemokrata szellemiségű családpolitika sikerességéhez a keresztény alapokon álló családfelfogás társadalmi elfogadása nélkülözhetetlen. Ennek egyik legfontosabb központi gondolata pedig az, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy kész volt feláldozni egyszülött fiát értünk. Mindebből meg kell értenünk, hogy az áldozat és a lemondás nem önmagában való, hanem az valójában a szeretet végső mértékegysége, amellyel házastársunk vagy gyerekünk érdekében cselekszünk.

Rendkívül fontos a házasság intézménye, hiszen meggyőződésünk szerint a család a házassággal keletkezik, egy olyan szövetséggel, amelyben – a II. vatikáni zsinat szerint – a férfi és a nő „kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat és így megkapják egymást”. A házastársak együtt képesek lesznek új életet teremteni, és az így megszülető, hozzájuk hasonló lény nem csupán „hús a húsukból és csont a csontjukból”, hanem Istenhez hasonló és Istennek a képmása – fogalmazta meg Szent II. János Pál pápa a családok éve alkalmából írott levelében mintegy huszonnyolc esztendeje.

A gyermek pedig ajándékul adja magát a testvéreknek, a szülőknek és az egész családnak. Élete megajándékozza azokat, akik ajándékul adták neki az életét. A szerető családban, testben és lélekben felnövő gyermek értékes felnőtté válva a társadalom, az emberi közösség számára is megteszi majd szolgálatát.

A Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióban foglaltakat kölcsönvéve pedig kijelenthető, hogy a társadalom alapja a család, amelyben különböző nemzedékek élnek együtt, és segítik egymást a nagyobb bölcsesség megszerzésében és abban, hogy miként lehet a személyek jogait összehangolni a társadalmi élet egyéb követelményeivel.

Mindebből következően mindazoknak, akiknek befolyásuk van a társadalmi közösségekre, hatékonyan hozzá kell járulniuk a házasság és a család helyzetének javításához. A magyar kormány lehetőségeihez képest óvja és védi a házasság intézményét, és ebben a mai, rendkívül nehéz helyzetben is újabb eszközökkel segíti a családok boldogulását. Ha mi magunk is mindent megteszünk azért, hogy szűkebb családunk betöltse élethivatását, és ha egymást segítve másoknak példát tudunk mutatni, akkor a mostani krízisből is megerősödve kerülhetünk ki.

A kihívás tehát nagy, de ha a magyar családok jövőjére gondolunk, akkor mindig jusson eszünkbe, hogy a család forrása az a szeretet, amellyel a Teremtő átöleli a teremtett világot, az pedig végtelen.

A szerző országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke (KDNP)

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)