A minap eltemettük Molnár Sándort, a legendás (tényleg, valóban) veszprémi antikváriust. A búcsú során elhangzott többek között Kosztolányi Halotti beszéde. Jó rég olvastam – kalandoztam közben el kissé –, mégis emlékszem a sorokra. Aztán arra is gondoltam persze, hogy nem tudhatom, meddig lesz ez így. Majd miközben kétségbeesett erőfeszítéseket tettem a rohamokban érkező önsajnálat leküzdésére, az is beugrott, hogy meddig lesz ez így, úgy általában.
Mert lőnek minden irányból, a Gutenberg-galaxis hős védői egyre fogynak a kartácstűzben. A digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a konzumidiotizmus egyenként is komoly erőt képvisel, hát még így együtt, valamiféle neobolsevik zombikkal a háttérben. Erre még Sándor is itt hagy bennünket, az utolsó mohikánok és ikonikus (tényleg, valóban) könyvesek egyike. Az űr ki- és betölthetetlen, ámde (tört ki belőlem ezen a ponton a várvédők ki tudja, honnan merített – jó, persze, tudjuk – életösztöne és racionalitása) mi lesz a gyűjteménnyel? A könyvekkel, a kiváló ízléssel kiválogatott hanglemezekkel, sőt a berendezéssel, mert az Utas és holdvilág (így hívják az antikváriumot) nem csupán könyvesbolt, hanem találka- és menedékhely, fórum, agora, és pont úgy néz ki, mint egy otthonos lakás.
Az Utas és holdvilág Sándor szellemében történő továbbélését a barátok, tisztelők aligha tudják tartósan biztosítani, ehhez valamiféle rendszer is kellene. Mondjuk Veszprémnek mázlija van a polgármesterével, mert Porga Gyula nemcsak biztos kezű városvezető, de a kultúrára, a művészetekre fogékony szellemi ember is. Ha a dolgot magát nem éppen most kellene megoldani, nyugodtan dőlnék hátra. Ám a majdhogynem összeurópai öntökönrúgás jelen állapotában és az elképesztő luxusban élő, közben másokat lépten-nyomon lekorruptozó főkorrupt gyógyszerügynököknek köszönhetően azt sem tudjuk, hogy fázzunk vagy éhezzünk, és az oldalunkat is birizgálják rendesen, a helyzet némiképp aggályosabb. Mindenesetre jövőre Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa.
Hogy a könyvek által ment előre a világ, az azért elég valószínű, bár a jelen állapotát szemlélve a jövő nem ennyire biztató. Olvasni persze ebben a világban is kell, anélkül nehéz írni és élni benne. A temetés után például egy kedvenc kortárs költőm, íróm, Fenyvesi Ottó legújabb könyvét lapozgatom, a címe: Mély vizek, magas hegyek. Bosznia-Hercegovináról szól, és közben persze sok minden másról is. Útikönyv történelemmel, irodalommal, evéssel-ivással, remek meglátásokkal. Nyomtatott road movie, az élet egy csoda, a zónában csöndtől csöndig visz az út, az Úr kegyelme legyen velünk.
Csapongnak is rendesen a gondolataim, rengeteg emlék erről a csodálatos, szív alakú országról, ami lehetne a Balkán Svájca, akár Erdély, de nem az, nem azok. Szarajevó az egyik legkedvesebb városom. Ottó sztorizik. A leírásokban nincs egy felesleges szó sem, és mind találó. „Az ostrom alatt Edicska Limonov (1943–2020) orosz celeb-költő is elment Szarajevóba, és kilőtt egy sorozatot a városra, ahol az amerikai írónő, Susan Sontag éppen a Godot-ra várva drámát rendezte a szarajevói népszínház pincéjében, amit lövészárkokon keresztül közelíthetett meg a szereplőkkel együtt.” Már ott is vagyok a Bascarsiján, hallom a rézművesek kopácsolását, bujkálok a szőnyegek között. „Bőséges reggeli a Bosanska Ruzában, miközben Endre és Sanyi megállás nélkül telefonál (itt még van wifi). Mondom nekik: ha rápillantunk Bosznia és Hercegovina etnikai térképére, láthatjuk, ez Európa legösszetettebb vidéke, nagy a sokszínűség, az átfedés. Nem sok jó sülhet ki belőle. Hosszú távon borítékolható a konfliktus, mert csőre van töltve rosszindulat, évszázados sérelem, fájdalom, gyűlölet és irigység. Tragikus komplexitás.” Sanyi és Endre (Kovács) Ottó utastársai, többek között. Már mindketten halottak. Látjátok, testvérek, ennyi az élet. Ami egy csoda persze, amint azt többek között Kusturicától tudjuk.
Az olvasás is. Az olvasás a szellem emberének egyik legfontosabb tevékenysége. Muníció és inspiráció. A veszélyes szellemek könyvei is. Itt van például mindjárt az agyonhájpolt történész, Yuval Noah Harari munkássága. Harari a „nagy újrakezdést” meghirdető Világgazdasági Fórum elnökének, Klaus Schwabnak a spanja. A könyvei érdekfeszítőek. Olvasmányosak, mondhatnánk. Más kérdés, hogy ki a franc fogja őket olvasni, ha létrejön az általuk vizionált, tökéletesen elhülyített „haszontalan osztály”.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)
