Csapongnak is rendesen a gondolataim, rengeteg emlék erről a csodálatos, szív alakú országról, ami lehetne a Balkán Svájca, akár Erdély, de nem az, nem azok. Szarajevó az egyik legkedvesebb városom. Ottó sztorizik. A leírásokban nincs egy felesleges szó sem, és mind találó. „Az ostrom alatt Edicska Limonov (1943–2020) orosz celeb-költő is elment Szarajevóba, és kilőtt egy sorozatot a városra, ahol az amerikai írónő, Susan Sontag éppen a Godot-ra várva drámát rendezte a szarajevói népszínház pincéjében, amit lövészárkokon keresztül közelíthetett meg a szereplőkkel együtt.” Már ott is vagyok a Bascarsiján, hallom a rézművesek kopácsolását, bujkálok a szőnyegek között. „Bőséges reggeli a Bosanska Ruzában, miközben Endre és Sanyi megállás nélkül telefonál (itt még van wifi). Mondom nekik: ha rápillantunk Bosznia és Hercegovina etnikai térképére, láthatjuk, ez Európa legösszetettebb vidéke, nagy a sokszínűség, az átfedés. Nem sok jó sülhet ki belőle. Hosszú távon borítékolható a konfliktus, mert csőre van töltve rosszindulat, évszázados sérelem, fájdalom, gyűlölet és irigység. Tragikus komplexitás.” Sanyi és Endre (Kovács) Ottó utastársai, többek között. Már mindketten halottak. Látjátok, testvérek, ennyi az élet. Ami egy csoda persze, amint azt többek között Kusturicától tudjuk.

Az olvasás is. Az olvasás a szellem emberének egyik legfontosabb tevékenysége. Muníció és inspiráció. A veszélyes szellemek könyvei is. Itt van például mindjárt az agyonhájpolt történész, Yuval Noah Harari munkássága. Harari a „nagy újrakezdést” meghirdető Világgazdasági Fórum elnökének, Klaus Schwabnak a spanja. A könyvei érdekfeszítőek. Olvasmányosak, mondhatnánk. Más kérdés, hogy ki a franc fogja őket olvasni, ha létrejön az általuk vizionált, tökéletesen elhülyített „haszontalan osztály”.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)