A minap eltemettük Molnár Sándort, a legendás (tényleg, valóban) veszprémi antikváriust. A búcsú során elhangzott többek között Kosztolányi Halotti beszéde. Jó rég olvastam – kalandoztam közben el kissé –, mégis emlékszem a sorokra. Aztán arra is gondoltam persze, hogy nem tudhatom, meddig lesz ez így. Majd miközben kétségbeesett erőfeszítéseket tettem a rohamokban érkező önsajnálat leküzdésére, az is beugrott, hogy meddig lesz ez így, úgy általában.
Mert lőnek minden irányból, a Gutenberg-galaxis hős védői egyre fogynak a kartácstűzben. A digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a konzumidiotizmus egyenként is komoly erőt képvisel, hát még így együtt, valamiféle neobolsevik zombikkal a háttérben. Erre még Sándor is itt hagy bennünket, az utolsó mohikánok és ikonikus (tényleg, valóban) könyvesek egyike. Az űr ki- és betölthetetlen, ámde (tört ki belőlem ezen a ponton a várvédők ki tudja, honnan merített – jó, persze, tudjuk – életösztöne és racionalitása) mi lesz a gyűjteménnyel? A könyvekkel, a kiváló ízléssel kiválogatott hanglemezekkel, sőt a berendezéssel, mert az Utas és holdvilág (így hívják az antikváriumot) nem csupán könyvesbolt, hanem találka- és menedékhely, fórum, agora, és pont úgy néz ki, mint egy otthonos lakás.
Az Utas és holdvilág Sándor szellemében történő továbbélését a barátok, tisztelők aligha tudják tartósan biztosítani, ehhez valamiféle rendszer is kellene. Mondjuk Veszprémnek mázlija van a polgármesterével, mert Porga Gyula nemcsak biztos kezű városvezető, de a kultúrára, a művészetekre fogékony szellemi ember is. Ha a dolgot magát nem éppen most kellene megoldani, nyugodtan dőlnék hátra. Ám a majdhogynem összeurópai öntökönrúgás jelen állapotában és az elképesztő luxusban élő, közben másokat lépten-nyomon lekorruptozó főkorrupt gyógyszerügynököknek köszönhetően azt sem tudjuk, hogy fázzunk vagy éhezzünk, és az oldalunkat is birizgálják rendesen, a helyzet némiképp aggályosabb. Mindenesetre jövőre Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa.
Hogy a könyvek által ment előre a világ, az azért elég valószínű, bár a jelen állapotát szemlélve a jövő nem ennyire biztató. Olvasni persze ebben a világban is kell, anélkül nehéz írni és élni benne. A temetés után például egy kedvenc kortárs költőm, íróm, Fenyvesi Ottó legújabb könyvét lapozgatom, a címe: Mély vizek, magas hegyek. Bosznia-Hercegovináról szól, és közben persze sok minden másról is. Útikönyv történelemmel, irodalommal, evéssel-ivással, remek meglátásokkal. Nyomtatott road movie, az élet egy csoda, a zónában csöndtől csöndig visz az út, az Úr kegyelme legyen velünk.
