Tevékenysége kezdete után nem sokkal, 2020 elején kitört a Covid-járvány, s meglehetősen aktívnak mutatkozott a vakcinák beszerzésében. De ez a tevékenysége botrányosra sikeredett. Kiderült, hogy szoros kapcsolatban áll a Pfizer főnökével, Albert Bourlával, és a nyilvánosság teljes kikerülésével, mobilüzenetek, sms-ek váltásán keresztül jutottak el megállapodásig 2021 áprilisában, melynek értelmében a bizottság az eddigi legnagyobb gyógyszervásárlásáról állapodott meg a multicéggel. Konkrétan 1,8 milliárd vakcinadózist vásárolt a bizottság 35 milliárd euróért, amelyet természetesen az uniós tagállamok, közvetve az európai polgárok pénzéből fizettek ki a cégnek.
Óriási botrányt váltott ki egyfelől az a tény, hogy a szerződést nem hozták nyilvánosságra, másfelől az, hogy a két személy üzenetváltásainak eredményeként zajlott le ez a megállapodás, amely sok millió európai ember sorsát, életét érintette. Sokan követelték az sms-ek nyilvánossá tételét, de erre nem került sor a mai napig sem. Nem véletlen talán, hogy ez év elején egy Christian Terhes nevű, vélhetően magyar származású román európai parlamenti képviselő által szervezett csoport sajtótájékoztatón követelte az elnök asszony azonnali lemondását és távozását, mert megsértette az emberi jogokat.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!