idezojelek

Érdekképviselet vagy pártpolitika

Néhány megjegyzés a külföldön tanuló egyetemi hallgatók kormánynak írt nyílt leveléhez.

Cikk kép: undefined

Kedves külföldön tanuló magyar egyetemi hallgatók! Habár tudom, hogy ötvenévesen a szemetekben minden valószínűség szerint egy vén f…sz vagyok, higgyétek el, lélekben nem érzem magam idősebbnek, mint 25 éve, amikor magam is a CEU hallgatója voltam; vagy 27 éve, amikor a Bristoli Egyetem Társadalomtudományi Karának politika szakán napközben látogatott órák fáradalmait esténként a Finnegan’s Wake nevű, mára sajnos bezárt ír kocsmában pihentem ki; vagy mint 29 éve, amikor a moszkvai Puskin Intézet padjainak koptatását megunva két barátommal inkább vonatra ültünk, és szétnéztünk a távoli Szibériában.

Habár 25-30 éve volt, mégis úgy érzem, mintha tegnap lett volna, amikor Kecskeméttől Invernessig és vissza stoppoltam, amikor hátizsákkal bebarangoltam a teljes Kárpát-medencét, Közép-Európát, a Baltikumot és a Balkánt, Indiát, Kínát, Oroszországot és az Egyesült Államokat, mindezt szigorúan „low budget” módon, időnként elég lehetetlen közlekedési eszközöket választva és elég lehetetlen helyeken töltve az éjszakákat. Ezeket nem azért írom, hogy „bezzeg az én időmben”, hanem azért, hogy érzékeltessem, egy emberöltővel ezelőtt én is voltam olyan élethelyzetben, mint ti most, és őszintén kívánom nektek, hogy újabb egy emberöltő múltán ti is legyetek olyan élethelyzetben, mint én most. Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi…

Azért ragadtam most tollat, mert olvastam a kormánynak írt üzeneteteket, amely ugyan nem nekem szólt, de amelynek formájaként nyilván azért választottátok a nyílt levelet, hogy sokan olvassák és reagáljanak. Úgyhogy ezt most megteszem.

Habár a levelet aláírók száma impozáns, mégsem fair, hogy azt a külföldön tanuló magyar egyetemi hallgatók véleményeként tálaljátok. És nemcsak azért, mert a mintegy 17 ezer, külföldön tanuló diákból 1061-en jegyzitek a levelet, hanem azért sem, mert a külföldön tanuló magyar egyetemisták ideológiai alapállás és politikai szimpátia tekintetében éppoly megosztottak, mint a magyarországi társadalom, még ha az arányok mások is. Egészen biztosan vannak közöttük olyanok, akik nem azért nem írták alá a nyílt levelet, mert nem értesültek róla, hanem azért, mert annak tartalmával és/vagy stílusával nem értettek egyet. Például rögtön a megszólítással.

Nyilván jó gimnáziumokba jártatok, ahol elsajátítottátok a levélírás szabályait, tehát – felteszem – nem tudatlanságból, hanem tudatosan választva használtatok olyan megszólítást, ami levélben alkalmazott megszólításként kifejezetten udvariatlan. Bárkit szólítunk meg hivatalos levélben, kijár neki a „Tisztelt” megszólítás. Egy ország kormányának – annak személyi összetételétől függetlenül – különösen. Olyan ez, mint hogy bármely ország himnuszát felállva hallgatjuk, függetlenül attól, hogy mit gondolunk vagy milyen viszonyban vagyunk az illető országgal.

Az általatok választott megszólítás – Magyarország Kormánya! – viszont inkább egy rákiabálás valakire, ami az utcai ketrecharcosok, nem pedig a művelt levélírók stílusa. Ráadásul azzal, hogy Magyarország kormánya elől tudatosan elhagytátok a „Tisztelt” jelzőt, nemcsak a kormánnyal kapcsolatban jártatok el tiszteletlenül, hanem azzal a több mint hárommillió emberrel szemben is, akiknek a szavazata eredményeként ez a kormány vezeti az országot.

Higgyétek el: ezt a kormányt nem hárommillió buta, megvezetett ember választotta meg, hanem gondolkodó szavazók tömege. Köztük mi is: egy vagy több egyetemet végzett, nyelveket beszélő, művelt, világot látott értelmiségiek. Falusiak és városiak egyaránt.

Szép és nemes gesztus, ami leveleteket motiválta: kiállás volt iskoláitok, volt tanáraitok és diáktársaitok mellett, aggódás a magyar köznevelés jelenlegi helyzete miatt. Ebben a kiállásban és aggódásban mi, kormánypárti szavazók is osztozunk, és reméljük, hogy a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsültségével kapcsolatos kérdések mihamarabb rendeződnek. Többgenerációs pedagóguscsaládból származván magam is kifejezetten érzékeny vagyok ezekre a kérdésekre. Ahogyan azonban sok tanár, úgy mi sem értünk egyet a leveletekben foglalt politikai véleménynyilvánítással, amint a tanártüntetések politikai jellegével sem.

Leveletekkel éppúgy az ügyet veszélyeztetitek, mint az érdekképviseletet pártpolitikai síkra terelő pedagógusok. A politikai síkra terelésnek ugyanis az az eredménye, hogy elfordulnak mindazok, akik nem gondolják, hogy Pintér Sándornak vagy Orbán Viktornak le kellene mondani vagy hogy Magyarország egy „választásos autokrácia”. Ami nem tudományos megállapítás, hanem egy olyan politikai testület politikai állásfoglalása, amely politikai testületről sok mindent elárul a közelmúltban napvilágot látott korrupciós botrány. Ami pedig a választásos autokráciát illeti (a helyes magyar kifejezés egyébként a választási autokrácia), ezzel kapcsolatban sokan – köztük politikatudósok is – egészen másként gondolkodnak.

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a legkevésbé sem méltó sem ahhoz a teljesítményhez, ami mögöttetek, sem ahhoz a jövőhöz, ami előttetek áll, hogy leveletekben a 444–Telex–168 Óra univerzum meglehetősen kevéssé szofisztikált üzenetei köszönnek vissza. Mondhatnám – a ti kifejezésetekkel –: „propaganda”. Mert lehet propagandázni a kormánypárti médiumokat, de nem lehet nem észrevenni, hogy ugyanezt teszik pepitában a magukat függetlennek kikiáltó, valójában ellenzéki médiumok. Az egyik az egyik szekerét tolja, a másik a másikét. És – nem tudom, észrevettétek-e vagy éppen tudatosan tettétek –, de leveletekkel ti is beálltatok az egyik táborba.

Ami pedig a különböző médiumok által közvetített üzenetek színvonalát illeti, ne feledjétek, hogy tömegdemokráciában élünk, és tömegdemokráciában a tömegmédiumok és a politikusok üzeneteik színvonalát nem a London School of Economics vagy az Universität Heidelberg végzős hallgatóinak színvonalához igazítják. Tömegdemokráciában ugyanis bármiféle politikai cselekvés előfeltétele a többség megszerzése, és ezt egyetemi hallgatókra optimalizált üzenetekkel nem lehet megszerezni.

Mindezek mellett óvnálak titeket és magamat is attól, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű embereket lenézzétek, lenézzük. Bevallom, húszegynéhány évesen, bejárva a fél világot, hazajőve az Amerikai Egyesült Államok kongresszusában töltött gyakorlatról és a tibeti buddhista kolostorokból, közgazdász- és politológusdiplomával a zsebemben marha okosnak éreztem magamat, és sok dologgal kapcsolatban meg voltam győződve arról, hogy én sokkal jobban csinálnám.

Aztán kiderült, hogy alapvető dolgokhoz hozzá sem tudok szagolni, és éveken át rengeteget tanultam olyan Laci bácsiktól és Pista bácsiktól, akik csak a nyolc általánosig jutottak, és akiknek a mai napig hálás vagyok. Ezek a Laci bácsik és Pista bácsik is többfelé szavaznak, de többségük a Fideszre. És nem azért, mert buták, a maguk szintjén ők éppúgy gyűjtik és elemzik az információkat, mint ti vagy én, és valószínűleg sokan meglepődnétek, ha hallanátok az érvelésüket egy-egy témában.

És ha már a nyolc általánost végzett Laci bácsik és Pista bácsik: leveletekben kárhoztatjátok a „szegregált oktatási rendszert”. Higgyétek el, nagyjából fel tudom sorolni, hogy melyik fővárosi és megyeszékhelyi gimnáziumokba, illetve milyen, keményen fizetős alapítványi iskolákba és külföldi egyetemi felkészítőkre jártatok. Ezek a legdurvábban szegregált oktatási intézmények, ahol nem kell egy osztályban tanulni alapvető betűvetési és számolási problémákkal küzdő diá­kokkal, ahol a negyvenöt perces tanórából nem azzal megy el negyven, hogy a tanár fegyelmezni próbál, ahol lehet haladni, mert többkörös felvételi eljárás során kiválasztott okos és szorgalmas gyerekek – nem mellesleg gazdag szülők gyerekei – alkotják az osztályt. Ahol a legtöbb diák cipője többe kerül, mint a fent említett Laci bácsik és Pista bácsik teljes havi fizetése. Ahol az ­„integrációt” legfeljebb néhány Arany János-ösztöndíjas diák képviseli, de ők sem csak a szociális helyzetüknek, hanem emellett tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetik, hogy ezekben az iskolákban tanulhatnak.

Közben rengeteg, hozzátok hasonlóan tehetséges és szorgalmas diák van, akik azért nem jutnak oda, ahová tehetségük és szorgalmuk alapján juthatnának, mert olyan integrált iskolában – jellemzően falusi általános iskolák felső tagozatairól van szó – tanulnak, ahol a fél osztály bukásra áll angolból vagy matematikából, és a tanároknak arra megy el az energiája, hogy őket kettes szintre hozzák, miközben a tehetséges gyerekek nem tudnak haladni. Vagyis az integráció és a szegregáció kérdése némileg bonyolultabb annál, semmint hogy ilyen egyszerűen kijelenthető legyen, hogy a magyar oktatási rendszer szegregált.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindezek mellett méltányolom és bátor cselekedetnek tartom leveletek megírását, és azt kívánom nektek és Magyarországnak, hogy külföldi tanulmányaitok befejezése után vegyétek hazafelé az irányt, és a külföldön szerzett tudással felvértezve építsétek bele a következő téglákat Magyarország több mint 1100 éves építményébe. Utánunk ti következtek. Hajrá!

A szerző politológus, közgazdász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

A Cigánykirály meztelen

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Sorsfeladataink az életünkben

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Veszélyes a csőcselék gyűlölete

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A valódi szélsőségesek baloldaliak

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.