Leveletekkel éppúgy az ügyet veszélyeztetitek, mint az érdekképviseletet pártpolitikai síkra terelő pedagógusok. A politikai síkra terelésnek ugyanis az az eredménye, hogy elfordulnak mindazok, akik nem gondolják, hogy Pintér Sándornak vagy Orbán Viktornak le kellene mondani vagy hogy Magyarország egy „választásos autokrácia”. Ami nem tudományos megállapítás, hanem egy olyan politikai testület politikai állásfoglalása, amely politikai testületről sok mindent elárul a közelmúltban napvilágot látott korrupciós botrány. Ami pedig a választásos autokráciát illeti (a helyes magyar kifejezés egyébként a választási autokrácia), ezzel kapcsolatban sokan – köztük politikatudósok is – egészen másként gondolkodnak.

Ami pedig a különböző médiumok által közvetített üzenetek színvonalát illeti, ne feledjétek, hogy tömegdemokráciában élünk, és tömegdemokráciában a tömegmédiumok és a politikusok üzeneteik színvonalát nem a London School of Economics vagy az Universität Heidelberg végzős hallgatóinak színvonalához igazítják. Tömegdemokráciában ugyanis bármiféle politikai cselekvés előfeltétele a többség megszerzése, és ezt egyetemi hallgatókra optimalizált üzenetekkel nem lehet megszerezni.

Mindezek mellett óvnálak titeket és magamat is attól, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű embereket lenézzétek, lenézzük. Bevallom, húszegynéhány évesen, bejárva a fél világot, hazajőve az Amerikai Egyesült Államok kongresszusában töltött gyakorlatról és a tibeti buddhista kolostorokból, közgazdász- és politológusdiplomával a zsebemben marha okosnak éreztem magamat, és sok dologgal kapcsolatban meg voltam győződve arról, hogy én sokkal jobban csinálnám.

És ha már a nyolc általánost végzett Laci bácsik és Pista bácsik: leveletekben kárhoztatjátok a „szegregált oktatási rendszert”. Higgyétek el, nagyjából fel tudom sorolni, hogy melyik fővárosi és megyeszékhelyi gimnáziumokba, illetve milyen, keményen fizetős alapítványi iskolákba és külföldi egyetemi felkészítőkre jártatok. Ezek a legdurvábban szegregált oktatási intézmények, ahol nem kell egy osztályban tanulni alapvető betűvetési és számolási problémákkal küzdő diá­kokkal, ahol a negyvenöt perces tanórából nem azzal megy el negyven, hogy a tanár fegyelmezni próbál, ahol lehet haladni, mert többkörös felvételi eljárás során kiválasztott okos és szorgalmas gyerekek – nem mellesleg gazdag szülők gyerekei – alkotják az osztályt. Ahol a legtöbb diák cipője többe kerül, mint a fent említett Laci bácsik és Pista bácsik teljes havi fizetése. Ahol az ­„integrációt” legfeljebb néhány Arany János-ösztöndíjas diák képviseli, de ők sem csak a szociális helyzetüknek, hanem emellett tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetik, hogy ezekben az iskolákban tanulhatnak.

Közben rengeteg, hozzátok hasonlóan tehetséges és szorgalmas diák van, akik azért nem jutnak oda, ahová tehetségük és szorgalmuk alapján juthatnának, mert olyan integrált iskolában – jellemzően falusi általános iskolák felső tagozatairól van szó – tanulnak, ahol a fél osztály bukásra áll angolból vagy matematikából, és a tanároknak arra megy el az energiája, hogy őket kettes szintre hozzák, miközben a tehetséges gyerekek nem tudnak haladni. Vagyis az integráció és a szegregáció kérdése némileg bonyolultabb annál, semmint hogy ilyen egyszerűen kijelenthető legyen, hogy a magyar oktatási rendszer szegregált.

Mindezek mellett méltányolom és bátor cselekedetnek tartom leveletek megírását, és azt kívánom nektek és Magyarországnak, hogy külföldi tanulmányaitok befejezése után vegyétek hazafelé az irányt, és a külföldön szerzett tudással felvértezve építsétek bele a következő téglákat Magyarország több mint 1100 éves építményébe. Utánunk ti következtek. Hajrá!

A szerző politológus, közgazdász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)