Eleinte szomorúan néztem az úgynevezett pedagógussztrájkot. Ez a szomorúság azonban igen hamar átcsapott először dühbe, majd hamarosan felháborodásba. Felsőoktatásban részt vevő oktatóként megpróbáltam megérteni a lázadókat és beleélni magam a középiskolai kollégák lelkivilágába. Először az döbbentett meg, mennyire ápolatlanok voltak egyesek a szervezők közül. Aztán kifejezetten szégyellni kezdtem magam, amikor azt láttam, ezek a tanárok hagyják, hogy a gyerekek szájából trágárságok hangozzanak el. Ekkor már messze voltam attól, hogy megpróbáljam szimpátiával követni az eseményeket.
Nem szeretném részletesen megismételni azokat a véleményeket, amelyekkel a társadalom jó része reagált: közönségesek, felhasználják a gyerekeket politikai szerepvállalásra, kihasználva azt, hogy minden gyerek örül, ha lóghat; bedőlnek, sőt végrehajtják azt, amit bizonyos pártok és csoportosulások akarnak tőlük, amikor rájuk telepednek; megtagadják a munkavégzést; jogosan követelnek magasabb bért stb. Inkább néhány olyan jelenséget szeretnék felhozni, amelyeket hónapok, sőt évek óta megtapasztaltam szűkebb és tágabb környezetemben egyaránt.
A Coviddal kezdem, amikor szülők tízezrei tanultak meg online tanítani (!), mert nem minden iskolában és nem minden tanár végezte el ezt a munkát. Tudok olyan vidéki általános iskoláról, ahol a tanítónő – nagyszerű kivételként – a feladatokkal felkereste a gyerekek otthonát, illetve a kapuban átadta őket, majd összeszedte a megoldásokat, kijavította és megmagyarázta a tudnivalókat, végül visszajuttatta azokat a családokhoz. Országszerte viszont a szülők többsége emberfeletti munkát végzett a saját munkája mellett.
Vázolom azonban a Covid utáni helyzetet is. Fő kérdésem máris: hogyhogy nem nyáron sztrájkoltak a pedagógusok folyamatosan? Megtehették volna a tavaly már sporadikusan elkezdett mozgolódások után. Nem, ők vártak a tanév megkezdéséig, és azóta permanensen tüntetgetnek tanítás helyett. Akárhogy nézzük is: ez munkamegtagadás. Ez az időmegválasztás, illetve a hétről hétre megszervezett folyamatosság is kristálytisztán mutatja, hogy már rég nem a fizetésemelésről van szó, hanem politikai heccelésről.
