Kettő. Miután télvíz idején ugyanez történt (itt említeném meg egy pillanatra azt a túltolást, hogy akadnak olyan helyek is, ahol nyáron, a teraszon sem lehet rágyújtani, de oda dohányos be sem teszi a lábát), másnap a fogyasztók jelentős része meghűléses tünetekkel fel is kereste a háziorvosát, kiesett a munka világából, és újabb terheket pakolt az egészségügy napszámosának vállára, aki ekkor már ideges is volt, mert vagy nyolc órája nem gyújtott rá.

De ha már itt tartunk. A dohányzás súlyos szenvedélybetegség. A beteg stresszhelyzetekre (is) reagál. Rágyújtás helyett mehetne ugyan futni is a betonon a sportszeripar legnagyobb örömére, hogy aztán az ortopédián vegyék kezelésbe, de ezt most hagyjuk, mert nem fog. De ha a kórház udvarának legtávolabbi sarkában sincs egy menedékhely, ahol cigizhet, garantáltan rosszabb állapotba kerül.

Nem tudom, megvan-e még, de néhány évvel ezelőtt az amszterdami reptéren volt egy üvegkalicka, ahol a csodarabbitól az izlandi favágóig mindenki összekapaszkodott a világbéke érdekében, igaz, ott nem látták egymást a füsttől.

Sorolhatnám még, de mindez csupán onnan jutott eszembe, hogy a hírek szerint Spanyolországban tovább tervezik egzecíroztatni a dohányosokat, például sorra tiltják ki őket a strandokról. Értem. 

A homokba dugdosott csikkek látványa elborzasztja a jóérzésű dohányosokat is, akik egyébként összegyűjtik a végterméket, és elballagnak vele egy szemetesig. De a kretének miatt mindenkit büntetni a kollektív bűnösség elvén alapul, az meg csúnya dolog. 

Az állandó, nyakló nélküli tiltás ugyanakkor vagy ellenállást és dacot szül, vagy sunnyogáshoz vezet. Vagy mindegyikhez egyszerre.

Borítókép: cigarettázó férfi egy bécsi kávézóban 2019. október 31-én (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)