Vége egy évnek, kezdődik egy másik. Naptárcsere. Fogadkozni kár, abból csak csalódás lesz, még rosszabb esetben lelkiismeret-furdalás. Visszapillantani már érdemesebb, különösen egy olyan fejkapkodós esztendőre, mint amilyen a tavalyi is volt, aminek az elején még azt gondolhattuk, hogy az azt megelőzőnél különösebb és bizonytalanabb nem lehet, aztán nesze neked, golyózápor. És még kész szerencse (no meg az istenadta nép bölcsessége) hogy ez idáig nem keveredtünk bele a közepébe, mert amennyiben a kedves nézők másként döntenek, már kilőtték volna alólunk a kompot a kompóttal együtt.
A hátratekintés az elmúltba tapasztalat. A jövő fürkészése játék a lehetetlennel. Az, hogy utánam az özönvíz, felelőtlenség. Különösen az első emberiség pusztulásának ismeretében és úgy, hogy bizonyos próféciák szerint ezt a mostani másodikat majd a tűz emészti el. Pedig látszólag olyan egyszerű lenne ez az egész, akár egy hímzett falvédő egy régi falusi konyhában. Hit, remény, szeretet, oszt’ passz, nem kell ezt túlgondolni, mint valami nagyon progresszív sört. Érdekes, hogy karácsony tájékán a lelkek közel is járnak a megfejtéshez, hogy aztán persze ugyanott folytassák megint, ahol abbahagyták. Hitetlenül, reménytelenül, szeretettelenül.
Az, hogy van, ahol már másnap lehajítják a karácsonyfát az erkélyről, szimbolikus gesztus. Az Isten létezésén való merengés már bonyolultabb, összetettebb tevékenység. Hit és tudomány szembeállítása persze rendkívül egyszerű, alkalmazzák is rendre, holott ugyanolyan értelmetlen, mint hogy Beatles vagy Stones. A hittudós akkor már jóval érdekesebb foglalkozás. Laikusként is annak tűnik.
Számomra például már az is nagy szellemi kaland, amit egy olyan kiváló elme lelki testamentumából felfogok, mint amilyen a napokban elhunyt XVI. Benedek pápa volt.
Népszerűsége nem vetekedett II. János Páléval vagy éppen Ferencével, ő másként volt nagy. A dokumentumban köszönetet mond Istennek, akitől az életét kapta és mindig talpra állította, amikor „elkezdett lecsúszni” a zűrzavarban. Majd felhívja még néhány „apróságra” a szíves figyelmünket, többek között arra, hogy „maradjatok meg szilárdan a hitetekben, ne hagyjátok megzavarni magatokat”.
Érti ezt többek között arra is, hogy a természettudományok vagy éppen a történelmi kutatások képesek megdönthetetlennek tűnő bizonyítékokat felsorakoztatni a hittel szemben, majd hozzáteszi: „megéltem a természettudományok átalakulását, és volt lehetőségem megállapítani, hogy a hittel szembeállított látszólagos bizonyosságok miként foszlottak szét, bizonyítva, hogy nem tudományról van szó, hanem filozófiai értelmezésekről, melyek csak látszólag tartoznak a tudományhoz”.
Nos igen. Amennyiben az ember (és itt most nem Joseph Ratzingerre gondolok) életének egy bizonyos részét gondolkodással és kételkedéssel tölti, rengeteg áramlat megkísérti, érdekesebbnél érdekesebb dolgok fordulnak meg a fejében. Ha már ugye ez adatott, mert el lett szúrva az aranykor. De a végén azért csak az történik, hogy a zuhanó repülőn nincs egy darab ateista sem. És akkor még van az a tétel is, hogy mivel a matematika a végtelen, az állandóság, a mindenhatóság tükre, kizárólag az ezeket a tulajdonságokat egyedüliként egyesítő Istenből eredhet. A matematikusok egy jelentős részére ezzel minden bizonnyal a frászt hozom, de mentségemre szolgáljon, hogy magam ennek a csodálatos tudománynak az elsajátítása során maximum kegyelemkettesekig jutottam, viszont a világ számomra elég kereknek tűnik, még a jelen állapotában is, amikor kifordulni látszik a sarkaiból, még ha ez így képzavarnak is látszik elsőre.
Ugyanakkor hálát adok Istennek (ki másnak?), hogy az év elején ilyesmiket olvasgathatok, teszem azt Gyurcsány Ferenc beköszönése helyett. És mindeközben megállapíthatjuk azt is, hogy a történelemnek a várakozások ellenére sem akar vége szakadni, viszont a hosszúra nyúlt XX. századtól talán lassan elbúcsúzhatunk. Reménység szerint, ahogyan azt az erdélyi református lelkészek szokták mondogatni. Annyi mindenesetre bizonyos – hogy egy másik nagy gondolkodó, Garfield macska halhatatlan szellemét is megidézzük néhány másodpercre –, hogy az élet jó és rossz pillanatok sorozata.
