Wojciech Jaruzelski tábornok 1981. december 13-án kihirdette Lengyelországban a hadiállapotot, amely a statáriumnak felelt meg. Hatezer szakszervezeti tagot tartóztattak le, köztük a népszerű Lech Walesát. A Szolidaritás szabad szakszervezetet, amelyet tizennyolc hónappal korábban alapítottak, feloszlatták. A junta azzal indokolta a lépését, hogy meg kell akadályozni a szovjet tankok Varsóba való bevonulását, ahogyan az 1956-ban Budapesten, illetve 1968-ban Prágában történt. Annak jelképeként, ahogy a kommunista apparátus rátette a kezét az országra, a hivatalos lengyel csatornán az újságírók egyenruhában mondták a híreket. Akkoriban ez elképzelhetetlennek tűnt Francois Mitterrand Franciaországában, ahol a tájékoztatás pluralizmusa a demokrácia múlhatatlan ismérvének tűnt.
De mit látunk negyven év elmúltával Franciaországban? A vezető médiavállalatok – amelyeket egyesek fősodorbelinek neveznek – mind milliárdosok kezén vannak, a szerkesztőségeket pedig baloldali, sőt szélsőbaloldali újságírók irányítják. Bőséges támogatást élveznek az adóinkból, és egyetlen más ország sem kenyerezi le úgy a sajtóját, mint Emmanuel Macron Franciaországa. A társadalom nagy kérdéseiben teljes az egyhangúság a tájékoztatásban.
Minden platformon Volodimir Zelenszkijt dicsőítik és Vlagyimir Putyint ócsárolják. Babérral ékítik az Európai Uniót, és megbélyegzik azokat, akik az angolok mintájára fel merik vetni a brüsszeli pellengérről való távozás lehetőségét. Természetesen minden újságíró azt dadogja, hogy a bolygónkat veszély fenyegeti, és csökkenteni kell Franciaországban a szén-dioxid-kibocsátást, mégpedig főleg az autós közlekedés korlátozásával.
Minden propagandamédia átvette a nagy gyógyszergyártók érveit, és támogatta a népekre – különösen a nyugatiakra – a vezetőik által rákényszerített demokratikus korlátozásokat. Mindegyikük örül a migránsinváziónak, és szélsőjobboldalinak minősíti azt a túlságosan is kevés franciát, akik ellenzik azt. Természetesen szó sem lehet róla, hogy beszéljenek az iszlámról, a sárgamellényesek megmozdulásainak idején pedig az egész sajtó a köztársaság megkérdőjelezéséről, az államcsíny veszélyéről és más badarságokról üvöltözött az egyszerű vidéki emberek ellenében, akik nem voltak hajlandóak literenként másfél eurót fizetni az üzemanyagért a karbonadó finanszírozására.
