Az elkövető beszámíthatatlanságát vélelmező egyik kriminológiai szakértő a szakértelem álarca mögül így nyilatkozott: „Nem gyakori dolog, hogy rendőröket megölnek egyébként a világon sehol sem. Amerikában halljuk, hogy gyakoribb, ahol valószínűleg a rendőrök kicsit kíméletlenebbül vagy könyörtelenebbül lépnek fel.” Vagyis, ha jól értem, a rendőrgyilkosságok előfordulásának gyakorisága a szakértő szerint egyenesen arányos a rendőrök fellépésének kíméletlenségével: minél könyörtelenebbek a rendőrök egy országban, annál gyakoribbak a rendőrgyilkosságok, azaz a rendőrgyilkosságokért tulajdonképpen a rendőrség a felelős.
Aztán voltak, akik a magyar társadalom állapotát okolták. Szerintük „olyan hangulat van az országban”, „olyan mentális állapotban vannak az emberek”, hogy ebből egyenesen következett egy ilyen tragédia. Voltak, akik ehhez azt is hozzátették, hogy ezért a hangulatért, ezért a mentális állapotért elsősorban a politika és természetesen a 12 éve kormányzó Orbán-kormány a felelős.
Egy dolog közös ezekben a magyarázatokban: az, hogy sokan felelősek ezért a tragédiáért, de az elkövető a legkevésbé.
Mert, ugye, a beszámíthatóság. A mentális állapot. A hangulat. A rendőrség. A politika. Pintér Sándor. Orbán Viktor. És habár a magyarázatok a részletekben különböznek, ami összeköti őket, az az, hogy valamennyien ugyanannak a liberális narratívának a részei. És miközben a közbeszédet a liberális narratíva uralta és uralja, nem vagy csak alig kapott hangot a konzervatív narratíva. A konzervatív narratíva, amely nemcsak különbözik a liberális narratívától, nemcsak másként éli meg és értelmezi az eseményeket ahhoz képest, ahogyan azok a liberális narratívában tálalva vannak, hanem részben magát a liberális narratívát teszi felelőssé az ilyen tragédiákért.
A konzervatívok az egyéni felelősségben hisznek. Abban, hogy egy bűn elkövetéséért az azt elkövető egyén a felelős. Nem valaki más. Nem a külső körülmények. Nem a társadalom. Nem a rendőrség. Nem a sanyarú gyerekkor. Nem a megélhetési nehézségek.
Az egyén beszámíthatatlansága, zavartsága, beszűkült tudatállapota pedig nem enyhíti, hanem éppen súlyosbítja a cselekedetét, egyrészt azért, mert ezt a beszámíthatatlanságot, zavartságot, beszűkült tudatállapotot éppen ő maga hozta létre, másrészt azért, mert ennek a beszámíthatatlanságnak, zavartságnak, beszűkült tudatállapotnak a létrehozatala maga is bűncselekmény – kábítószer-fogyasztás – révén történt.
Vagyis az elkövető duplán bűnös. Az egyéni felelősség elsődlegességén túl a konzervatívok nem tagadják, hogy vannak olyan külső körülmények, olyan tényezők, amik hajlamosíthatnak egy-egy bűncselekmény elkövetésére. Ezen külső tényezők közül az egyik legfontosabb pedig éppen maga a liberális narratíva. A liberális narratíva ugyanis egyrészt folyamatosan erősíti és bátorítja a bűnelkövetői, másrészt folyamatosan gyengíti és elbizonytalanítja a rendvédelmi oldalt.
Miközben a konzervatívok hosszú idő óta figyelmeztetnek arra, hogy felborult az egyensúly a jogok és a kötelezettségek között, és a társadalmi rendszer végzetesen megbillenni látszik a jogok előnyére és a kötelezettségek rovására, a liberálisok nem szűnnek meg folyamatos jogi küzdelmet – egyfajta permanens liberális forradalmat – folytatni, és bármely dolgot csak és kizárólag a jogok oldaláról megközelíteni.
A kérdés számukra az, hogy kinek (sőt: minek, hiszen a liberálisok a jog eredeti fogalmát megváltoztatva és végletesen eltorzítva már jogokkal felruházhatónak vélik az állatokat, a növényeket vagy éppen magát a Föld nevű bolygót) milyen jogai vannak, ezek hol sérülnek és milyen módon kell megvédeni őket.
Így aztán lassan mindenkinek mindenhez joga van, például a bűnözőknek „az emberhez méltó bánásmódhoz” és a „megfelelő körülményekhez”, ami többek között megfelelő méretű és világosságú helyiségben vagy éppen a helyiségben rendelkezésre álló televízióban manifesztálódik, és amire egész csinos kis börtönbiznisz épült ügyes ügyvédek és közpénzből kistafírozott NGO-k, álcivilek közreműködésével, akik peres úton további közpénzeket szereznek a bűnözőknek, akiknek „sérülnek a jogaik”.
A jogok fetisizálása odáig megy, hogy a jogok adott esetben a törvényi előírásokat is felülírják, vagyis a liberálisok kitalálták a jogok primátusát a törvények fölött.
Kiváló példa erre a drogfogyasztás. Bár a törvény bünteti, a liberálisok szerint „könnyű drogokat” fogyasztani nem bűn, mindenkinek joga van hozzá, és ezt alkalmanként provokatív közterületi drogfogyasztással is demonstrálják. A liberálisok szerint tehát az egyénnek sok mindenhez van vagy kellene hogy legyen joga, de a liberalizmusra kevésbé fogékony törvényhozók ezeket a jogokat törvényekkel korlátozzák. Például tiltják a drogfogyasztást. Ahol azonban a liberálisok olyan pozícióban vannak, ott a drogfogyasztást legalizálják. Vagyis a jogok végtelenített kiterjesztéséért folytatott permanens forradalmat egyszerre vívják jogalkotással (ahol és amikor jogalkotó pozícióban vannak) és a nekik nem tetsző, az általuk vélelmezett jogokat korlátozó törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával, adott esetben tudatos és demonstratív megsértésével.
És miközben az állandó és folyamatos jogkiterjesztéssel a „mindenkinek mindent szabad” hangulatot erősítik, a rend fenntartására hivatott intézményeket – elsősorban a rendőrséget – folyamatosan támadás alatt tartják és gyengítik.
Az Egyesült Államokban odáig fajultak a dolgok, hogy például egy többszörösen visszaeső, kábítószer hatása alatt álló, erőszakos bűnözővel szemben szakszerű rendőri intézkedést alkalmazó rendőrt 22,5 év börtönbüntetésre ítéltek. Több városban rendőrmentes övezeteket hoztak létre, egyes önkormányzatok pedig határozatban tiltották meg a rendőröknek szorítófogások, könnygáz és paprikaspray használatát.
A rendőrség lejáratása, tekintélyének rombolása itthon is mindennapos. A közlekedési szabályokat megszegő és iratait az igazoltató rendőröknek átadni nem hajlandó kerékpáros aktivistától a tüntetésen a rendet biztosító rendőröket alpári módon hergelő és gyalázó, magát „művészként” definiáló, feltehetőleg kábítószer hatása alatt álló nőtől a Pamkutya nevű formáció rendőrgyalázó kis videójáig a liberálisok számtalan módon és helyen támadják a rendőrséget és rombolják tekintélyét, megtámogatva különféle jogvédő szervezetekkel, amelyek fő feladatuknak azt tartják, hogy egy-egy rendőri intézkedés szakszerűségét és jogszerűségét megkérdőjelezzék, és bebizonyítsák, hogy intézkedés közben a rendőrök durván megsértették az eljárás alá vont személy jogait.
Mindez oda vezet, hogy a rendőrök intézkedéseik során már arra is figyelnek, nehogy utólag meghurcolják őket, esetleg derékba törjék a karrierjüket, mert egy nemzetközi NGO által fizetett ügyvéd kimondatja egy bírósággal, hogy intézkedésük során jogszerűtlenül jártak el. Mindez pedig összességében a rendőrség gyengülését idézi elő.
A folyamatos jogkiterjesztés egyfelől, a rendőrség tudatos gyöngítése másfelől ilyen tragédiákat eredményez. Hogy mindennek milyen közrendvédelmi következményei lehetnek, annak az anarcho-liberális BLM-mozgalom a közelmúltban ékes példáját szolgáltatta Amerikában. Ha nem akarjuk, hogy mi is ide jussunk, a folyamatos jogkiterjesztő és a rendőrséget gyöngítő liberalizmus elé sürgősen gátakat kell emelnünk!
A szerző közgazdász, politológus
Borítókép: illusztráció (Fotó: Teknős Miklós)
