Nem túl hangosan, ó, azt nem szabad, nehogy megsértsük mások érzékenységét. Ez az első, amit egy kisebbségi már az anyja hasában megtanul, minden másnál hamarább, hogy a többség fene érzékeny tud lenni, nem szabad őket megbántani, mert nincs rosszabb, mint egy megbántódott többségi. Akit aztán oly sokáig tart kiengesztelni.

Szóval jobb a csendes, összekacsintós, sorok közötti tartalmat értő nevetés. Nehogy még a végén minket is eltüntessenek. Csiribi-csiribá! Hogy is van ez románul?
Hát így kezdődött. A csendes nevetéssel. Aztán egy nap átmentünk Szoboszlóra fürödni, és amikor este jövünk haza nagy gyanútlanul, a határon nem emelkedik fel előttünk a sorompó. Mi van itt?!
– Maguk még nem hallották?
– Ugyan mit kellett volna hallanunk?
– Ellopták!
– Mit loptak el, jóember? Mondja már, ne idegesítsen!
– Hát az országot! Romániát! Maguk most már hontalanok. Nincs hova menjenek.
– Na hallja maga, velünk ne csúfolódjék! Száz évig folyton ezzel jöttek. A hontalansággal. Nem tudnak leszokni róla?
– Most nem úgy értettem. Ellopták az országot.
– Aha. Akkor most mi lesz?
– Azt nem tudom, de Románia az nem. Kivéve, ha elcsípik a tolvajokat, és megtalálják náluk a lopott országot. Már ha nem adják el addig a feketepiacon. Mondjuk, az ukránoknak vagy az oroszoknak. Ott most nagy ára van az ilyesminek.

Itt tartunk most. Most amúgy is fene divatosak a disztó­piák. Tessék, itt van egy.
Egyelőre nehezen halad az ügy felgöngyölítése. Ugyanis az országgal együtt ellopták az illetékes hatóságokat is. A németek, gondolom, reflexből, már ígértek is 12 tankot a sufniból, amit még nem küldtek el az ukránoknak, de ez most nem segít. Ha nincs ország, nincs hová tenni őket. Meg aztán azokat is csak ellopnák…

Egyébként az Európai Űrügynökség már élénken érdeklődik. Ők fekete lyukként tudnák hasznosítani az eltűnt ország helyén tátongó ürességet.

A szerző nagyváradi író, újságíró

Borítókép: A kolozsvári Fő téren álló Mátyás-szobor 2020. június 22-én (Fotó: MTI/Kiss Gábor)