„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” – idézhetnék a volt szabad demokraták Vörösmarty Mihályt, alapul véve a múlt század 90-es éveit s összevetve ezt a mai 20-as évek történéseivel. Hová lett a magukat dicsőítő, valódi és egyedüli rendszerváltónak kikiáltott párt fénye, ragyogása, tündöklő ereje?
A fölényesség, a kioktatás, az őket kizárólagosan megillető, egyedüli tudás birtoklásának képességébe vetett hit? Mivé foszlott mindaz, amit e magukat nagyszerűnek, kiváltságosnak tartó elődök kitűztek maguk elé, s úgy vélték, hogy majd a nép szó nélkül, vita nélkül, alázattal és meghunyászkodva és persze csodálkozással fogja követni őket?
Hol van már a nagy ideológus, a filozófusok filozófusa, a társadalomkutató, aki az egyik nap kijelentett érvelését a másik nap már gond nélkül tagadta, s az adott kérdést, problémát már egészen más megvilágításba volt képes helyezni? S mindezt a korszerűség, a demokrácia, a tudás széles körű érvényesítésének szolgálatába állítva, megfejelve ezt beképzeltséggel és pimaszsággal. Hol van már Göncz Árpád – állítólag mindenki Árpi bácsija –, aki azt mondta magáról:
Sokan hitték rólam, hogy mazsola vagyok a kalácsban, és csak akkor jöttek rá, hogy ez a mazsola kavics, amikor ráharaptak.
Igen, nagy SZDSZ-es kavics volt a polgári Magyarország gépezetében. Jól emlékszünk a taxisblokádra, amikor a köztársasági elnök nem az országot képviselte, hanem az SZDSZ-t az országgal szemben. Pontosan úgy, mint jelenleg a Brüsszelben dolgozó (hazát áruló) ellenzéki parlamenti képviselők teszik, amikor nem az országot, a magyar haza érdekeit képviselik, hanem Brüsszel elvárásait próbálják ráerőltetni az országra, a polgári kormányra. Hol van már a nagy hármas jelszó – „Tudjuk, merjük, tesszük” –, amit évekig hangoztattak büszkén s eltökélten?
Hol van mindez? Mondhatnánk persze, hogy sehol, hiszen ez már a múlt, s a szabad madarak már régóta nem fészkelnek a parlamentben. Pedig sokáig ott voltak, s azt a kérdést, hogy ők igazi rendszerváltók voltak-e, saját maguk válaszolták meg egyértelműen 1994-ben. Fábry Sándor szavait idézve:
Hirdettek egy nagyon komoly antikommunista programot, erre a választások után pár héttel összefeküdtek a saját gyilkosaikkal.
Ennyit az elkötelezettségről, az elvekről, ennyit a hatalom megragadásának és szeretetének mindent felülíró igényéről.
Tényleg, hol vannak a szabad demokraták? Tényleg eltűntek? Dehogy! Itt vannak. Itt vannak, s közöttünk folytatják mindazt a gyilkos aknamunkát, amit két évtizeden keresztül csináltak.
Csak már nem SZDSZ néven, hanem LMP és Momentum név alatt mérgezik a magyar lelkeket.
A lelkeket és az ország gazdaságát. Mert nem építenek, hanem tudatosan rombolnak. Azzal, hogy nem kell atomerőmű, nem kell akkumulátorgyár. Azzal, hogy nem kell világkiállítás, nem kell olimpia és atlétikai világbajnokság sem kell. Ez utóbbit ugyan (úgy tűnik) nem tudják meggátolni, de rengeteg kavicsot dobnak minden nap mindenféle gépezetbe, gáncsolva az országot, annak fejlődését, beruházásait, munkahelyteremtő politikáját.
Egy sorban harcolva a brüsszeli balliberálisokkal Magyarország elítélésért, megbüntetéséért, szembehelyezkedve a migrációellenes politikával, az orosz–ukrán háborúból való kimaradással. Küzdenek a gyermekvédelmi törvény ellehetetlenítéséért, s fellépnek minden olyan kormányintézkedés ellen, ami javítani tudná az ország, benne az állampolgárok helyzetét.
Tolják ezerrel az LMBTQ-lobbi szekerét, dicsőítik a Pride-ot, képviselik a dollárbaloldalt s használják az Amerikából érkezett pénzt hazánk lejáratására, befeketítésére. Eszükbe sem jut támogatni a határainkon túl élő (szerencsére még élő, magyarságukat féltve őrző), de létszámban sajnos folyamatosan csökkenő nemzettársainkat. Nincs számukra nemzet, haza, csak hatalomvágy, a liberális elvek érvényesítése, keresztényellenesség és a patriotizmus elítélése. Hiszen Európai Egyesült Államokban gondolkodnak, s nem fontos számukra a magyarság múltja, történelme, kultúrája, hazaszeretete.
Ők gátlás nélküli világpolgárok, nem pedig hazafiak.
Erkölcsi tartás nélküli figurák, teljes mértékben mentesek az önkritikai érzéktől. Ők a volt SZDSZ képviselői, az SZDSZ elveinek, erkölcsiségének továbbvivői, szerintem a nemzet sírásói. Eljutottak az SZDSZ-től (SZDSZ–I) a Momentumig (SZDSZ–III), közben volt az LMP (SZDSZ–II) megálló. De az eredeti felsőbbrendűségi tudat, a másokat lenéző, lesajnáló gőg, a nagyképűség a tarsolyukban van, sőt tovább erősödött. Hogyan is mondta a Momentum korábbi, füstgránátot hajigáló elnöke (Fegyőr):
Miniszterelnökként csak akkor vagyok hajlandó találkozni Putyinnal, ha kivonja csapatait Ukrajnából.
És ezekkel ülünk, kedves nemzeti elkötelezettségű honfitársaim, egy hajóban, a haza, az ország, a nemzet hajójában. Csupán annyi a kérésünk, hogy ha már nem eveznek velünk, legalább ne akadályozzák a jó irányba történő navigálást! Csak ennyi. Ennél többet az SZDSZ-irányvonaltól s a követőitől nem várhatunk.
A szerző egyetemi tanár
